Szemészet, 1913 (50. évfolyam, 1. szám)
1913-03-23 / 1. szám
I 50 között 20% súlykülönbséget állapított meg. Vagyis az egész életen át egyaránt igen nagy egyéni különbségek vannak a lencse súlyát illetőleg. Magnus véleménye szerint a lencse keményebbé válása megakadályozná a tápláló nedvekkel való ellátást, a tápláló folyadék e miatt a lencse bizonyos részeiben pang, a lencserostok pedig a körülöttük pangó folyadékban megduzzadnak és szétesnek. Ez is azon nézetek egyike, melyek egyrészt a végső okra nézve semmit sem mondanak, másrészt éppen úgy mint a Becker-é, csak kemény magú öreg lencséknél lennének alkalmazhatók, s egyáltalán nem állhatnának olyan közönséges szürke hályogokra nézve, melyek 30—35—40 éves korban, kicsi, aránylag puha magú lencsében fejlődnek s mégis fejlődésökben és a szövettani képben egyaránt magukon viselik a cataracta senilis sajátságait. Mörner, ki a lencse vegyi alkotását tanulmányozta, azt hiszi, hogy a lencserostokban egy albuminoid átalakulás folyik, a lencse lassanként elveszti oldható fehérjéit s a rostok lassanként átlátszatlanokká válnak. így szerinte lehetséges, hogy a hályog a lencserostok albuminoid átalakulásának végső következménye. Ez a hypothesis azért nagyon hiányos, mert ismeretes ugyan, hogy a lencsemagban s a közvetlenül körülötte levő rétegben oldhatatlan fehérje van, s hogy a mag növekedésével a Mörner által említett albuminoid átalakulás folytonosan halad, ez azonban az átlátszatlanná tételnek nem lehet oka, hiszen akkor a 65—70 éves embereknél, kiknek egész lencséje jóformán maggá lesz, vagyis a magsklerosis a legkülső kéregrészekig halad: rendszeresen elszürkülést kellene lelnünk. Schön sokszor közölt elméletén, mely szerint az alkalmazkodásbeli megerőltetés lenne a hályog oka, azt hiszem, minden hosszabb czáfolat nélkül áthaladhatunk a nélkül, hogy azért a felületesség vagy elfogultság vádja érhetne. A fenn ismertetett nézetek azok, melyek a hályogképződés okát elsősorban magában a lencsében keresik. Hangsúlyoznunk kell azonban, hogy Becker az ő nézetét maga sem tisztán a lencse tulajdonságainak, megváltozására alapította, és hangsúlyozta, hogy a magzsugorodáshoz alkalmi okra van szükség, mert nem következik be minden idősebb egyénnél a lencse elborulása. Minthogy mindig mindkét szemen lép fel a közönséges szürke hályog, az alkalmi ok az egész egyénben van, minthogy azonban a két szemen sohasem teljesen egyidejűleg lép fel a bántalom, következésképpen magában a szemben is kell valamely oknak lennie, mely részes a hályogképződésben. Ezt az okot ő a hályogra hajlamos lencse qualitativ különbségében kereste később, s azt hitte, hogy tulajdonképpen évtizedekkel előre megmondható volna valamely lencse vegyi vizsgálata alapján, hogy elszürkül-e később vagy nem. Deutschmann három évvel később nagyjában a Becker theoriáját tette magáévá, a mellett azonban 1879-ben közölt vizsgálatai szerint 33°/0-ban chronikus nephritis jeleit lelte; négy év múlva ő maga is csak 11 °/0—ot jelez közléseiben. Becker 18’8°/0, majd pedig mindössze 2%-ban lelt fehérjét, s egy nagyobb vizsgálatsorozat alapján 6°/0-ot állapít meg. Ezzel szemben állanak azok a nagyon gondos vizsgálatok, melyeket Schmidt-Rimpler és Ewetzky végeztek. Bizonyos korú nem hályogos embereknél s ugyanolyan korú hályogosoknál végzett vizsgálatok szerint a 0/0 semmi különbséget sem mutatott. És ha talán aránylag gyakran lelnénk is fehérjét a vizeletben, akkor
