Szemészet, 1913 (50. évfolyam, 1. szám)
1913-03-23 / 1. szám
47 folyadék, alkalikus vegyhatással. Mennyisége 02—0-3 cm3. Fajsúlya középértékben 1007, mintegy 0'9—1'0° 0 szilárd alkotórészt tartalmaz. Szervetlen alkotórészei: Natriumchlorid, natriumcarbonat, kénsavas és foszforsavas alkáliák, egy kevés magnesium. Szerves alkotórészei: Körülbelül 0'02°l0 fehérje (albumin és globulin), nyomokban húgyanyag, hústejsav és minimális mennyiségű szőlőczukor. Ezenkívül fibrinerjesztőt lelt Michel, Leber pedig saccharizáló enzymát. Feltűnő, hogy a serum 8°/0-nyi fehérjetartalma mellett a csarnokvíz (és a vele teljesen egyező összetételű üvegtesti folyadék) mindössze O,O20/o fehérjét tartalmaz. Míg a serum egész kis mennyiségben adva is másfajta állat vörös vérsejtjeihez, a benne levő cytotoxinok, haemolysinek segítségével képes azokat a vörös vérsejteket feloldani, addig az intraocularis folyadékban a vörös vérsejtek nem oldódnak (Römer). A haemolysinekhez hasonlóan a normális agglutininek is hiányoznak Römer szerint az intraocularis folyadékban. Vagyis az intraocularis folyadékot elválasztó szerv mindezeket visszatartja a szembeli folyadéktól, s még abban az esetben is, a midőn immunizálásnál a savóbeli antitestek nagyon megszaporodnak, a csarnokvízben ugyanakkor csak nyomokban vannak jelen. Ezekre a tapasztalatokra építette fel Römer a „cytotoxin-retentio törvényét“, mely az ő nézete szerint minden ép szemre nézve absolute érvényes. Addig is, míg a Römer-tői ezen alapon kifejlesztett hályogelmélet tárgyalásánál magát a retentio-törvényt részletesebben megbeszélnők, legyen szabad hivatkoznom Miyashiia vizsgálataira, mely szerint az immunizált állatok normális (első) csarnokvizében egy kismennyiségű haemolytikus amboceptor mindig kimutatható. (Az arány a savó és csarnokvíz amboceptortartalma között kb. 1 :1000.) A cytotoxinnak egyik összetevője a haemolytikus complement azonban csakugyan nem mutatható ki, s ezért nincs a csarnokvíznek haemolytikus képessége. Mindenesetre ajánlatos a Römer cytotoxin-retentio törvényét mint törvényt el nem fogadnunk, hanem e helyett Miyashita álláspontjára helyezkednünk, a ki „törvény“ helyett egyszerűen „Vorrichtung der relativen Schutzkörperretention“-nak nevezi el a jelenséget. Az intraocularis folyadék osmosisos nyomása Hamburger, Manca és mások szerint nagyobb volna mint a vérsavóé, de legújabban Nuel kimutatta, hogy az a vérsavóénak megfelel, Römer azt is kimutatta, hogy a vérsavó physiologikus nyomás ingadozását az intraocularis folyadék követi. 7. A lencse táplálkozása. A lencse táplálkozása minden valószínűség szerint elsősorban diffusio útján történik. Ez a diffusio a lencse szükséglete szerint természetesen rendkívül lassú, hiszen a születéstől a 20. életévig mindössze kétszeresére nő a lencse, s azontúl a súly és térfogat legfeljebb 30°/0-kal növekedhetik (Leber). Az ép lencsénél a tok és hámja némi kiküszöbölő képességgel bírnak, a mennyiben a physicalis selectio alapján a jót bebocsátják, a rosszat visszatartják. A mi a lencsetok átjárhatóságát illeti, Leber szerint crystalloid anyagok átjutnak rajta, így fluorescein, karmin, methylenkék, ferrocyankalium, vaschlorid stb. Ellenben berlini kék-oldat még fokozott nyomás mellett sem megy át, a mi a praeformált pórusok ellen bizonyít. Fehérje átjut a tokon, s rajta keresztül kifelé is diffundálhat. Leber szerint a folyadék nyomásdifferentia vagyis filtratio révén jut át a tokon. Koster és van Geuns tagadják. E kérdésben eldöntésre vár még a hám befolyásának kérdése a filtratióra és diffusióra.
