Szemészet, 1913 (50. évfolyam, 1. szám)

1913-03-23 / 1. szám

166 igen durva rostok is csak árnyképen jelennek meg. A finomabb rostok­ról nem tudjuk, hogy feloldódtak-e a ragasztóanyagban, megsokasod­tak-e, vagy egyáltalában eltűntek-e? Az ily hártyák ragasztóanyagon kívül csakis közönséges üvegtest-rostokból állanak, melyek ily membra­­nákat a ragasztóanyag hozzájárulásával mindenütt alkotni tudnak. Lehet az is, hogy a mit ragasztóanyagnak nézünk, az maga sem más, mint összeolvadt s részben feloldódott rostok tömege. E „Verdichtungsmem­bran “-ok azonban nem határozott jellegű morphologiai fogalmat jelen­tenek, mert az üvegtestnek egyes, alig árnyképpen megjelenő sűrűsödé­seitől egész a legerősebb, a metszeten egész homogennak látszó hár­tyákig minden átmenetet megtalálunk. Keletkezésük módjára Lenhossék­­nak10 1911-ben végzett vizsgálatai vetnek világot. Lenhossék szerint e hártyák kialakulása három főfázisra bontható: 1. a rostok párhuzamos futásban sűrűbb elrendeződést vesznek fel, 2. a rostok egymás mögött fekvő hártyácskákká egyesülnek, 3. e hártyácskák egységes hártyává ta­padnak össze. E stadium első fokain a szerkezetet gyenge árnyképpen meg­jelenő hosszcsíkolat sejteti, míg a végső fokokon már semmi structura sem ismerhető fel. A canalis hyaloideus határhártyája nincsen mindenütt egyaránt ki­fejlődve. Közvetlen a látóidegfő előtt mintegy 0 5—1 mm.-nyi darabon hártya még nincs és a csatorna és az üvegtest között a határt csakis a szövetek sűrűsége közötti különbség adja meg. Azonban már e helyütt is valami nyomát találjuk a membranának, mivel itt a rostokat valami­vel sűrűbb és párhuzamos futásban találjuk. Ez a fent leírt fokozat első stádiumának felel meg. Előbbre a hártya kialakult. Vastagsága 0 02—0 04 mm. között ingadozik. Legtöbbnyire a harmadik stadium első fokait mutatja, vannak azonban helyek, a hol még a második stádiumot is alig éri el. Hogy az ily hártyák, a milyen tehát pl. az üvegtestcsatorna határ­­hártyája, erősebbek, ellentállóbbak, mint az üvegtest többi része, az, bár majdnem bizonyos, de beigazolva még nincs. Hanem, hogy e hártyák a nedvkeringést illetőleg egyes részeket egymástól többé-kevésbé el tud­nak szigetelni, az előttünk már a szövettani metszetre való ránézés által is bizonyos lesz. Tökéletes elszigetelésről igen természetesen nem be­szélhetünk, s csak azt mondhatjuk, hogy e hártyák alkotásuknak meg­­felelőleg kisebb-nagyobb akadályt gördítenek a humor vitreus szabad folyása elé, a melynek keringésére irányítólag hatnak. Ez különben fő­hivatásúk, azonban úgy látszik, hogy mechanikai szerepük is van, a mennyiben egyes üvegtestrostoknak tapadási helyül szolgálva, támpontot nyújtanak. így az üvegtest-csatorna határhártyáján is számos rost tapad, a mely a pars coeca retináétól ívben húzódik a csatorna felé, mint köz­pont felé, az üvegtest vázát alkotva. Egyúttal e rostok a canalistól kifelé fekvő üvegtest részére kissé sugárirányú elrendeződés bélyegét nyomják. Leggyengébb a határhártya a csatorna végső táguló részén. Néha itt minden különös elhatárolódás hiányzik és a csatorna határát csakis a szövetek közötti sűrűség különbsége adja meg. Az üvegtest-csatorna hártyája csak igen kis részében az eseteknek ■o Lenhossék Af.: Entwickelung und Bedeutung der Zonulafasern, nach Unter­suchungen am Hühnchen. Arch. f. mikr. Anat., Bd. 77, 1911, p. 280.

Next

/
Thumbnails
Contents