Szemészet, 1913 (50. évfolyam, 1. szám)
1913-03-23 / 1. szám
151 folytán. Az eddig közölt esetek közt azonban legtragikusabb Wilson esete, a melyben egy család 8 gyermeke szenvedett e bajban. Ilyen esetek kézzelfoghatóvá teszik azon nézet megerősödését, hogy a glioma keletkezésében valamely fejlődéstani abnormis mozzanatnak kell szerepelnie, vagyis a szem fejlődésének valamely szabálytalanságában kell a daganatképződés kiinduló pontját keresni. Ezen fölfogás az utóbbi idők szorgos vizsgálatai által határozott alapot is nyert és pedig kórszövettanilag és fejlődéstanilag elért eredmények által. Ezeknek megértése czéljából és egy erre vonatkozó egészen sajátos esetem közlése előtt röviden vázolni óhajtom a glioma rendes kórszövettani képét. Bizonyos mértékig eltérő e kép a szerint, a mint a daganat a kezdeti stádiumban kerül vizsgálat alá, vagy pedig már előrehaladottabb esettel van dolgunk. Az előbbi esetben a daganat látszólagos fejlődése a retina egyes rétegeiből esetleg még felismerhető; a daganat solid, összeálló tömeget alkot, míg később a daganat magába temeti a felső hártyákat és azonkívül kisebb-nagyobb és néha igen jelentékeny degenerativ tünetek jelentkeznek rajta. A legkezdetibb csomók csak a legritkábban jutnak megfigyelésünk alá, mert a szülők rendesen akkor hozzák gyermekeiket az orvoshoz, a mikor már sárgás reflex jön ki a szem mélyéből, a midőn a daganat már jókorára megnőtt. Csak nagyon kevés szerző volt azon kivételes, szerencsés helyzetben, hogy gliomát a legkezdetibb stádiumban vizsgálhatott górcső alatt. Ily esetet régebben Goldzieher írt le, később Wintersteiner, Ogava és mások és újabban Calderaro 4 esetet közölt. A glioma kiindulási pontjául a legtöbb szerző a retina belső vagy külső magvas rétegét jelöli meg. Szerintük ezen rétegek egyike vagy másika mintegy megvastagszik, a mi által a két magvas réteg egymással érintkezésbe jut, illetőleg egybeolvad. A sejtek további proliferatiója által nő a daganat. A glioma tényleg nagyrészt a magvas réteg sejtjeivel megegyező vagy hozzájuk igen hasonló s néha valamivel nagyobb sejtekből épül fel. Ezen sejteken közönséges festési módszerekkel majdnem csupán a magvakat látjuk, mert a sejttesthez képest a mag aránylag igen nagy, úgy hogy protoplasma alig veszi körül. Specialis festéssel: a Golgi- Cajal-féle eljárással azt látjuk, hogy a sejtek egy része nyúlványos. Ezen nyúlványok nem mutatnak elágazódásokat, hanem pamatszerüek és a központi idegrendszer gliomáinak póksejtjeihez és a Deiters-féle neurogliasejtekhez igen hasonlóak. A sejtek igen sűrűn egymás mellett vannak elhelyezve, úgy hogy a daganat igen sejtdús. Ezen alakelemek mellett találunk bőven vérereket is, rendesen igen kevés finoman szemcsézett, vagy finom rostozatú, néha hálószerű sejtközötti anyagot. Olykor a daganatban csekély számban halványabban festődő magvak is előfordulnak és endothelsejtek, melyek újonnan képződő vérerek előfutárjai. Ezeken kívül a gliomában gyakran sejtrosettákat találunk, melyek, ha nagyobb csoportban vannak jelen, mirigyes kinézést kölcsönöznek a daganat azon helyének. A rosetták cylindrikus sejtek által vannak képezve, melyek egy kis üreget vesznek körül, néha azonban nem zárt rosettákat is találunk. Calderaro reconstructiós módszerekkel megállapította, hogy a rosetták ürege egyik oldalon nyílt. Ezen rosettákat Hirschberg 1881-ben mint első rajzolta le, de nagyobb jelentőséget Wintersteiner vizsgálatai által nyertek, a ki ezeket sarjadzó neuroepitheliumoknak tartja és a
