Szemészet, 1913 (50. évfolyam, 1. szám)

1913-03-23 / 1. szám

116 endothel a normálistól semmiféle eltérést nem mutat, némelyiknek belsejében vare Gieson szerint sárgásrózsaszinűre festődött structura nélküli tömeg van. Fehér vér­sejtek széli állásának, perivasculitisnek, vagy oedemának sehol sincs nyoma. Az egész tumort tulajdonképpen plasmasejtek alkotják, a melyek különböző nagysá­gúak, nagyjában kerekek, vagy oválisak, többnyire egymagvúak, de találhatók 2—3—4 magvú alakok is. A mag excentrikusán fekszik a protoplasmában. Mitosis sehol sem látható. Elég nagy számban találhatók átmeneti alakok a lymphocytákból. Úgy a plasmasejtekben, mint azok között is Russel-féle testecskék. Az említett sejtalakokon kívül még lymphocyták, polynuclearis leukocyták, s igen kis számban hízósejtek is találhatók. A daganatot alkoholban fixáltam, s celloidinbe ágyaztam be. A metszeteket haematoxylin-eosinnel, methylenkékkel, polychrom methylenkékkel, van Gieson és- Pappenheim (methylzöldpyronin)-féle eljárás szerint festettem meg. II. eset. K. P.-né, 48 éves. A jobb felső áthajlási redő táján a tarsussal összefüggő kissé lebenyes daganat, a mely l'/a év óta lassan növekedett, s a felső szemhéja egészen előemelte. A daganat puha tapintatú, élénk vörös színű. Különben mindkét szem conjunctivája és corneája teljesen normális. Klinikailag carcinoma tarsisra gon­doltunk. A daganat kifejtése a tarsussal egyetemben történt. A daganatot Zenker-féle folyadékban fixáltam, alcoholban keményítettem, s­­celloidinbe ágyaztam be. A metszeteket haemelannal, haematoxylin-eosinnal, methy­lenkékkel, polychromethylenkékkel, van Gieson-, Giemsa-, Gram- és Pappenheim-féle eljárás szerint festettem meg. A daganat alsó részében a tarsus volt. Felső része papillaris szerkezetet mutat. Óriási papillák, közöttük igen keskeny és mély betüremkedések. A felszínt mindenütt kétrétegű hám borítja, a melyen semmi eltérés a normálistól nincs Mélybe nyúló hámcsapok nem láthatók. Az adenoid réteg igen keskeny, benne rendkívül finom kötőszöveti rostok, köztük elszórva nehány lymphoctya, kevéssel több, mint a mennyi normális körülmények között is e rétegben található. A kötőszövet mennyisége csak a tarsus felé növekedik, a felszín alatt, valamint a középső részekben csak igen finom rostok haladnak nagyobbára a felszín felé. Elég nagy véredények és tág lymphedények. A peritarsalis szövetben ovális üregek (Hohlräume), a melyeket amorph tömeg tölt ki, s a melyekben leukocyták és epitheloid sejtek is láthatók. A daganatot ugyanazon plasmasejtek alkotják, mint az előbbinél. A Russel­­féle testek itt nem találhatók. Nagy számban vannak basophil granulatiójú plasma­sejtek. Ezeken kívül itt is orsóalakú, hosszúkás kötöszöveti sejtek, lymphocyták, leukocyták, hízó sejtek (igen gyér számban) fordulnak elő, azonkívül elszórtan epi­theloid sejtek is láthatók, főleg a hámréteg alatt, de szórványosan a mélyebb részek­ben is feltalálhatok. Mindkét esetben kötőszöveti reticulumba ágyazott sejtes elemeket találtam. A kötőszövet gazdagabb eloszlású a tarsus táján, innen meny­­nyiségében fokozatosan csökkenőleg sugárzik a felszín felé. A felszín alatt már csak igen finom kötőszöveti rostok voltak találhatók, a me­lyek az erek adventitiájával összefüggnek. A kötőszöveti rostok között hosszúkás, orsóalakú, jól festődött kötőszöveti sejtmagok láthatók. Az első esetben nagy területeken a kötöszöveti gerendázat rostrajzolata fel nem ismerhető, élénkvörösre festődött van Gieson szerint, a kifejezett hyalin degeneratiót jellemző elváltozásokat mutatja. A sejtes elemek kö­zött az alant bővebben vázolandó plasmasejtek dominálnak, ezeken kívül hízósejtek, lymphocyták, mono- és polynuclearis leukocyták talál­hatók. A plasmasejtek nagyjában kerek vagy ovális alakúak, de találha­tók nagy számban köb-, illetőleg polygonalis alakkal birók is. Elhúzó­dott alakok csak igen szórványosan találhatók. A protoplasmának nyúl­ványai sehol sem voltak. A mag mindenütt excentrikus fekvésű, sok he­lyen egészen a peripherián fekszik. A mag körül mindenütt világos

Next

/
Thumbnails
Contents