Szemészet, 1913 (50. évfolyam, 1. szám)
1913-03-23 / 1. szám
107 kell főleg Tartuferi és Seefelder közleményeivel, a kiknek nagy érdemük van e kérdés tisztázásában. Tartuferi joggal tartja bebizonyítottak, hogy a szaruhártyában, úgy a peripherián, mint a centrumban nagy számmal találhatók elastikus rostok, a melyeknek alakjára még vissza fogok térni. Szerinte az elastikus rostok egymással többszörösen összefüggő sűrű hálózatot alkotnak, a mely hálózat fontos támasztékváza a szaruhártyának s bizonysága a sclerával való homológjának s az intraoculáris nyomás elleni ellenállásnak megfontolandó faktora. Seefelder szerint az elastikus rostok nagyobb számban vannak jelen a cornea középső és mély részeiben, mint felületesekben, kivált nagy számban találhatók a Descemet-hártya előtti részekben, a mely részt ő lamina elastica corneaenak nevezi hasonlóan a lamina elastica chorioideaehez. Ennek rostjai már a Descemet-hártya végpontja előtt finom rostokra tagolódnak, a mely finom rostok az itt levő sclerocornealis hálózatot körülövezik és látszólag annak elastikus rostjaival lépnek összeköttetésbe. Igen fontos, hogy az elastikus rostok a szaruhártya fix kötőszöveti sejtjeivel összefüggenek, kivált gyakran látható ezen összefüggés embryók szaruhál tyájában. A fejlődés 4. hónapjában sikerült már elastikus rostokat kimutatnia. Salzmann ezeket az eredményeket szintén megerősíti. Ezen irodalmi adatokból eléggé kitűnik, mennyire eltérők az egyes vizsgálók véleményei s mennyire tisztázatlanok a finomabb szövettani viszonyok. A különféle festési eljárásokkal kezelt készítményeim minden kétséget kizárólag bizonyítják, hogy az emberi és az általam vizsgált állatok szaruhártyája nagy mennyiségű elastikus rostot tartalmaz. Seefeldetnek a fejlődés 4. hónapjában sikerült ezeket kimutatnia, saját készítményeim már az ébrényi élet 3. hónapjában mutatják ezeknek jelenlétét. Úgy a Tartuferi-, mint Held-féle methodus szerinti metszeteken az elastikus rostok a cornea peripheriáján, illetőleg centrumában egyaránt feltalálhatok. Lényeges különbséget e tekintetben sehol sem találtam a peripheria és a centrum között, a rostok elosztódása ugyanazon magasságból származó lapmetszeteken bátran egyenletesnek mondható. Látszólagos különbség található ugyanazon metszeteken, a melyeket friss chlorezüst-csapadékkal kezeltem, itt a peripheria erősebben lévén impraegnálódva a centrumnál, az egészen finom, kicsi rostok is jól láthatók, míg a centrumban nem, s az felületes megtekintésnél esetleg zavarólag hatna. A rostok elosztódása tehát egyenletes. A rostok hosszúsága rendkívül változó, a hosszútól a rövidig a legkülönbözőbb átmenetek találhatók. Vannak olyan hosszúak is, hogy közepes górcsövi nagyításnál (Zeiss D. D. objectiv, 4-es okular) az egész látótéren átnyúlnak. Mint a mikrophotographiákon is látható, nem szórványosak, elég sűrűn vannak egymás mellett, eltekintve attól, hogy a photographiákon csak a pontosan egy niveauban levő rostok vannak találva, a mikroskop mikrométer-csavarjának forgatásakor még számos rost látható, valamint akkor is, ha a mikrophotographiákat loupeval tekintjük meg, a mikor számos, apró, igen finom rostocska tűnik szemeinkbe. A rostok lefutása a Tartuferi methodusával kezelt készítményeken kacskaringós, igen erősen hullámos, a //e/űf-methodusával kezelt készítményeken hullámosság nem látható, egyenesek, az aprók pedig mereveknek mondhatók. A különbség magyarázata technikai okokban rejlik,
