Szemészet, 1913 (50. évfolyam, 1. szám)
1913-03-23 / 1. szám
108 Az előbbinél a thiokénsavban hosszú ideig való macerálás okozza az erős duzzadást, ez pedig a rostok hullámos lefutását. Azonban így a legfinomabb rostok is jól láthatókká válnak. A rostok lefutásában számos helyen beugrások, behajlások vannak. Osztódásukat illetőleg igen gyakoriak a typikus V, illetőleg W, vagy ennek megfordította az M alak, a mint ezt a legtöbb szerző leírja. Természetesen ezen typusok keretében igen sok átmeneti alak található. A rostok általában különböző vastagságúak, e tekintetben nagy ingadozások észlelhetők, sőt ugyanazon rostok vastagsága is temetesen változik lefutásuk mentén. A rostok, a mint erre később még vissza fogok térni, eredetüknél általában vastagabbak, későbbi lefutásukban vékonyodnak meg; ez az általános typus. A rostok vastagodásában a kor nem játszik lényeges szerepet, mint azt egyes szerzők állították. Készítményeimben, a melyek részint még az intrauterin életből, részint kifejlett, sőt öregedő korú egyénekből (az egyik glaucomás 54, a másik 59 éves volt) származnak, ilyen különbséget a legszorgalmasabb kutatás s a legerősebb systemák (Zeiss 2. sz. homog. immersiós apochromat objectiv, 12-es, illetőleg _18-as compensates okular) alkalmazása mellett sem tudtam találni. Épp úgy nincs különbség vastagság tekintetében az emberi és a különböző (nyúl, disznó, ökör, tehén, borjú) állati szarúhártyák elastikus rostjai között sem. A rostok számában, mint fentebb említettem, nem található lényeges különbség a peripheriás és centrális részekben. Annál fontosabb különbség van a különböző magasságból származó metszeteken, a mi főleg lapmetszetek gondos áttekintésénél szembetűnő. A felületes részekben a rostok gyérebbek, sorozatos metszeteket vizsgálva, mentői inkább közeledünk a középső, illetőleg a mélyebb részletek felé, számuk annál inkább gyarapodik. E tekintetben a különbség a felületes és mély részek elastikus rosttartalma között elvitázhatatlan és kétségtelen. Már de Lieto-Vollaro is felismerte ezt, főként kiemeli azonban Seefelder, szerinte a középső és felületes rétegekben a rostok szórványosabbak és finomabbak, a mélyebb és peripheriás részletekben sűrűbben fordulnak elő és vastagabbak. Ő sem tartja ezt véletlennek, mert összes metszeteiben sikerült ezen különbséget megtalálnia. Igen fontos és merőben új dolgokat ír le egy szerencsésen talált lapmetszete alapján a mély részek elastikus rosttartalmáról és ezek viszonyáról a Descemet-hártyához. E lapmetszet által feltüntetett viszonyt a függőleges és ferde irányú metszetek csak megerősítették s ez vezette Seefelder-1 egy külön lamina elastica corneae felvételére. Sajnos, bármennyire törekedtem is hasonló képet kapni, az nem sikerült, bár a függőleges és ferde irányú metszeteimen fel tudtam ugyan azt találni, a mit Seefelder oly kimerítő pontossággal ír le, s a mi őt a lamina elastica corneae felvételére vezette s a mit az exakt vizsgálatairól előnyösen ismert Salzmann is megerősít legújabban. Bátorkodom épp ezért Seefelder leírását kissé részletezni. Készítményén a Descemet-hártya tőszomszédságában nagy tömegű, igen finom, egyenes lefutású rugalmas rostok voltak, 2—3 síkban elrendeződve. Az egyik síkban levők szorosan egymás mellett, párhuzamosan haladtak, még a fölöttük, illetőleg alattuk levők az előbbiekhez képest ferdén, vagy pedig függőlegesen haladtak s így a Descemethártyát sűrű sugárkoszorú módjára körülövezték, biztos tehát az, hogy a Descemet-hártya körül nagy tömegben vannak elastikus rostok fel
