Szemészet, 1913 (50. évfolyam, 1. szám)
1913-03-23 / 1. szám
7 üvegek viselését, de ezt sem az elméleti mérlegelés, sem a gyakorlati tapasztalat kellően meg nem indokolja. Felemlítendő itt a jobb osztályokhoz tartozó úgynevezett idegesek nagy száma, kik avval a panaszszal állítanak be, hogy mindenféle fény elviselhetetlen nekik s csak sötét szemüveggel tudnak egyáltalában élni. Hogy pedig ezeknek a világosság a szemükre ártalmas, azt, véleményem szerint kimutatni lehetetlen. Ilyen betegek panaszait nagyon könynyen tudom orvosolni avval, hogy kijelentem neki, hogy a sötét szemüveg nekik inkább árt, mint használ. A legtöbbje igen rövid idő alatt megszokja a nappali világosságot. A napfény] ultraibolya-sugaraitól okozott állítólagos káros hatások ellen újabban „aqua zeozoni“-nak a szembe való becseppentését ajánlották, mivel a fennemlített sugarak hatását összefüggésbe hozták a szóban forgó kápráztatás okozta fájdalomérzéssel. Ez egy fluorescáló Aesculin-oldat, mely vastagabb rétegben az ultraibolya-sugarakat absorbeál ja s igy védené a szemet e sugarak hatásától. Pinkus kartársam 1912-ben kezdeményezésemre végzett kísérleteivel kétségtelenül bebizonyította azt, hogy az aqua zeozoni az ajánlott módszerrel (becseppentés alakjában) egyáltalában semmiféle hatással sincs a szembeeső fény összetételére és így annak semmiféle védő hatást az ultraibolya-sugarak ellen tulajdonítani nem lehet. Sokszor felvetették azt a kérdést is, hogy az öregkori hályog keletkezését a napfénynek a szemre való hatásával összefüggésbe lehet-e hozni? Elsőnek ilyen értelemben 1898-ban Hirschberg nyilatkozott, hogy „India perzselő fényű napja az öregkori hályogot 20 évvel előbb érleli meg, mint a hogy azt nálunk észleljük". Hirschberg (1898) azon a véleményen van, hogy földművelő osztályunknál a hályog megérése hamarább észlelhető, mint különben egészséges városi embernél. Egyidejűleg Schwitzer magyar statisztikák alapján arra kezdett gondolni, hogy a napfény ultraibolya-sugarai szerepet játszanának a szürke hályog aetiologiájában. Hasonlóképpen vélekedett Schuiek (1895), ki Grósz statisztikájából azt következtette, hogy a napsütötte magyar alföldön dolgozó földműveseknél a hályog gyakrabban és korábban lép fel, mint egyebütt. Hirschberg feltevését Snell (1907) különösen Brockmann statisztikája alapján erősen kétségbe vonta, mert szerinte Indiában sem lép fel előbb a hályog, mint nálunk. Joggal mutat rá arra Birch-Hirschfeld (1909), hogy Schuiek és mások véleményének helyessége esetén, a hályognak oly egyéneknél kellene különösen fellépni, kik ultraibolya-sugarak hatásának különösen ki vannak téve (pl. magasan fekvő helységek lakói stb.); ez azonban, a mennyire a dolog ismeretes, a tényeknek meg nem felel. Az itt fejtegetett kérdésekkel újabban összefüggésbe hozták azt, hogy a hályog sokkal gyakrabban kezdődik a lencse alsó, mint a lencse felső részén. Hirschberg figyelmeztetett először arra (1901), hogy a lencse vesszős homályai mindig alul kezdődnek; Greene pedig kimondotta azt (1908), hogy a cataracta polarisok 95%-ában az elszürkülés a középső alsó harmadban vagy az alsó félben található; Handmann meg azt találta nagyszámú pontos vizsgálatai alapján, hogy csak alul (nasalisan és temporalisan) 81 '59%, csak felül 5’37%, csak nasalisan 10 25% és csak temporalisan 2'81 % fordult elő a lencse elhomályosodása. Hasonló számokhoz jutott újabban Hausbach is, ki a müncheni szemklinika anyagát vette számításai alapjául. Handmann statisztikájához
