Szemészet, 1911 (48. évfolyam, 1-4. szám)
1911-04-02 / 1. szám
43 A gyógyulás időtartamának kérdésébe tehát nem is kell a reinfectiót belekeverni. Mert mihelyst meg van adva a lehetősége annak, hogy a kimetszés után visszamaradt kórokozó csírok a trachoma továbbterjedését előidézhetik, akkor az excisiónak a gyógyulás időtartamát megrövidítő hatása máris kétségessé válik. Ezt a kérdést nem tekinthetem tisztázottnak sem Schillernek gondosan összeállított statisztikájából (Szemészet, 1909. 4. sz.), sem a saját tapasztalásaimból. S a mig egyrészről nem állanak világosan meggyőző adatok rendelkezésre, melyek szerint a gyógyulás valóban gyorsabb az excindált trachomásoknál, másrészt azt látom, hogy a lekaparás is ugyanazon előnyöket nyújtja hasonló viszonyok között, mint a kimetszés, addig nem találok elégséges okot arra, hogy az excisiónak az abrasio felett kiválóbb gyógyító hatásokat tulajdonítsak. Más megítélés alá esnek természetesen azon esetek, a melyekben distichiasis megszüntetéséről van szó; erre a lekaparásnak semmi befolyása nincs, míg a conjunctiva kimetszésével járó porczcsonkitás a pillaszél hibás állását rendszerint megszünteti. Ily értelemben a kombinált excisio kitűnő distichiasis-ellenes műtét, a mely különösen olyankor tesz jó szolgálatot, a mikor még a tarsus kihámozása a kötőhártya infiltrált volta miatt nem végezhető. Az excisio létjogosultságának eldöntését, a műtéttől várható haszon és kár pontos megismerését s főleg a conservativ eljárás eredményeivel összehasonlító tárgyi bizonyítékok beszerzését mindenesetre a trachomagyógyítás egyik elsőrendű feladatának ismerem el. A kérdés tisztázásához akként remélek hozzájárulhatni, hogy alkalmas esetekben az egyik szemen kimetszést fogok végezni, a másikon pedig csak kaparást. Ezen összehasonlító műtétek sorából kirekesztem azon eseteket, a melyekben a két szem állapota 'között lényeges különbség van, valamint az egészen friss megbetegedéseket s az erősen rövidült kötőhártyákat. Ezt a rendszert egyébként már hónapok óta követem s úgy gondolom, hogy kellő nagyszámú s éveken át megfigyelt esetek révén, közvetlen észleletek alapján (mert a levélben bekért tudósítások nem mindig megbízhatók) lesz alkalmam beszámolni arról, hogy mennyiben befolyásolta a kimetszés a trachoma gyógyulását, a complicatiókat, a beteg subjectiv érzését s munkaképességét. # Beteganyagunkban a trachoma után gyakoriság szerint a phlyctaenás gyuladás szerepel első helyen. 101 beteget ápoltunk e bajjal, többnyire vidéki, elhanyagolt, cornealis szövődményekben szenvedőket. A szarufekélyekre és besztírődésekre jó hatásúnak láttuk — felnőtteknél s gyermekeknél egyaránt — a dionin-bórsavas kötéseket. Kauterezésre ezen betegeinknél nem volt szükségünk. Megemlíteni óhajtom, hogy az ily kötéseket más eredetű szarufekélyek és fertőzött szarusebek eseteiben is jó sikerrel használjuk s a kautert csak akkor veszszük igénybe, ha a kötés alatt a gyógyulás nem halad, vagy a roncsoló folyamat terjedést mutat. Ez ritkán következik be s többnyire csak oly súlyos fertőzéseknél, a melyek mellett még kiadó pörkítés után is nem egyszer terjed a destructiós folyamat (ulcus serpens). Ophthalmoblennorrhoea acuta miatt 9 beteget vettünk fel; nyolcznak csak az egyik szemén volt a baj, egynek mindkettőn. A második szem megbetegedése a hermetikus kötésekkel minden esetben elkerülhető volt. Felvételkor 7 beteg corneája még ép volt, de csak egyé (10
