Szemészet, 1911 (48. évfolyam, 1-4. szám)
1911-04-02 / 1. szám
44 éves leány) kerülte el a félelmetes complication a többié kisebb-nagyobb homályokkal, illetve forradásokkal gyógyult. Veszteségünk nem volt. A szaru betegségei között a keratitis parenchymatosa van a legnagyobb számban képviselve. 14 beteg állott e bajjal ápolás alatt; ezek közül 3 férfi és 11 nő. A betegek kora 3V2—37 év között van. A legidősebb beteg a szerzett lues több tünetét mutatja; 9 betegen a hereditaer lues kimutatható, 3 betegnél sem az anamnesisből, sem az objectiv tünetekből nem deríthető ki az ok, a legfiatalabb betegünkön a kiállott térdizületi gyuladás teszi valószínűvé a keratitis tuberculosa eredetét. Szembeötlő különbségeket a bántalom klinikai megjelenésében vagy lefolyásában a különböző okból származott parenchymás keratitisek között nem találtunk. Öregkori hályoggal 83 beteget helyeztünk el s rajtok 94 hályogműtétet végeztünk. Műtétünk minden esetben a módosított Graefe-féle operálás (extractio lobul, periph. c. iridect.) volt. Szövődmény műtét közben : 6 esetben üvegtestelőesés, de csak egyszer kellett a subluxált hólyagot Reisinger-féle horoggal eltávolítani. Az utókezelésben észlelt rendellenességek között említhetem, hogy a csarnok 6 betegnél későn (5. napon tűi) állott helyre, olyan trachomásoknál, a kiknek rövidült kötőhártyája miatt nem sikerült a sebzáródást elősegítő conjunctiva-lebeny készítése; 7 esetben történt sebrepedés, 4 betegünk állott ki súlyosabb iritist, háromnál láttunk ismétlődő spontan vérzéseket, 2 esetben panophthalmitis pusztította el a szemet. A sebrepedéseket illetőleg megjegyzem, hogy csak 2 betegről tudtuk biztosan kimutatni, hogy a szemét megnyomta vagy megütötte, a többieknél tüsszentés vagy köhögés után közvetlenül lett fájdalmas a szem, illetve volt megállapítható a seb megrepedése. A seb gyógyulásának külső behatásokból származható zavarait tehát elég jól képesek vagyunk elhárítani azzal, hogy az ismert Fuchs-féle rácsot nem egyszerűen kötjük fel, hanem azt még külön pólyamenetekkel rögzítjük is. Ezt az eljárást a budapesti „Stefánia“-kórházi gyakorlatomban kezdtem alkalmazni gyermekeken, de meggyőződésem, hogy felnőttek részére is nagyobb biztosítékot nyújt külső insultusok ellen, mint a közönségesen alkalmazott rács. Ez, ha „erősebben kötjük, fájdalmas, ha pedig lazábban erősítjük fel, könnyen elcsúszhatik, vagy a beteg maga elmozdíthatja, alája nyúlhat stb. Értelmes beteg ezt ugyan nem teszi meg, valamint ott sem igen történhetik baj, a hol külön ápoló vagy gondozó áll egy operált rendelkezésére, de csekély értelmiségű betegeknél, a kiket a kórház közös kórtermében nem őriztethetünk állandóan, nagyon is megokoltnak tarthatunk minden rendelkezésre álló óvóintézkedést. Mint szokatlan szövődményt kell feljegyeznem, hogy egy 62 éves férfinál sima lefolyású műtét után már másnapra a ragasztó csíkok tapadási helyén óriási eczema keletkezett, a melyből kiindulólag súlyos erysipelas fejlődött. A beteget e miatt a közkórházba tettük át, a honnan 3 hét múlva gyógyultan távozott. Aphakiás szeme ekkor már halvány volt, látása 5/io-Hályogoperált betegeinket átlag a 12—14. napon bocsájtottuk el. Távozáskor a látás 69 betegnél 5/5—5/7o, 22 esetben 5/70-nél kevesebb ; veszteségünk az év folyamán 2 volt. Égyik esetben műtét közben a beteg nyugtalansága következtében súlyos üvegtestveszteség történt, a