Szemészet, 1911 (48. évfolyam, 1-4. szám)
1911-04-02 / 1. szám
35 steiner magyarázata értelmében képződnek, mert akkor hosszúkás és keskeny hézagok alakjában kellene jelentkezniök. Mint látjuk, a Bowmann és Descemet-hártyák szakadásaira, hézagaira vonatkozólag a különböző szerzők véleménye igen eltérő. Nem szabad szem elől téveszteni azonban, hogy vizsgálataikat különböző anyagon : keratoconusos, glioma retinaes, sérüléses, hydrophthalmusos bulbusokon ejtették meg, a melyeknél különböző viszonyok voltak. Azon Bowmann-hártyaarupturák, a melyek a keratoconus csúcs területében láthatók, azok a folyamattal összefüggésben vannak, de nem oki, hanem okozati összefüggésben, tisztán az ectasiás folyamat, illetőleg az ezáltal okozott feszülésnövekedés által idéztetnek elő. Ugyanez áll a Descemethártya rupturáira nézve is. Hogy a Descemet-hártya rupturái nem művi úton jönnek létre, azt a vitális reactio bizonyítja. Tudniillik a ruptura közelében endothel-burjánzást találunk, a mely endothel-burjánzás új üveghártya elválasztására vezethet. Reis szintén a Descemet-hártya szakadásával hozza összefüggésbe ezen indaszerű, a cornea hátsó felületén elágazódó, finom fonalakat. Ez kétségtelenül bizonyítja a ruptura vitális eredetét s a folyamat előrehaladásából azt is eldönthetjük, hogy milyen régi a ruptura. A szövettani vizsgálatok bebizonyították, hogy a keratoconus mindig öregebb, mint a ruptura s így megerősítették azt, a mit Axenfeld klinikai tapasztalatai alapján juttatott kifejezésre, hogy a Descemet-ruptura nem áll összefüggésben a keratoconus képződésével, nem szokott annak sem korai, sem késői stádiumában előfordulni. Szerinte a Descemet szakadása csak a keratoconus acute fellépő exacerbatióját okozza, bár a parenchyma zavarosodását az endothel laesiója is előidézheti, mégis sokkal valószínűbbnek tartja, hogy a nyomásnövekedés rupturát idéz elő. A Bowmann-hártya rupturáinál a vitális reactio a hézagokat kitöltő kötőszövetképződés alakjában jelentkezik. Ez a kötőszövetképződés nem regeneratiós, hanem csak reparatiós folyamat, mivel sem functionalis feladat, sem morphologikus alak tekintetében nem felel meg a normális szövetnek. Fontos különbség, hogy elastikus rostokat tartalmaz. E rostok orceinnal és savanyú fuchsin-resorcinnal épp úgy festődnek, mint a közönséges, másutt előforduló elastikus rostok, de az utóbbiaknál rövidebbek és rendetlenebbek. Salzmann ezeket elastoidoknak tartja, Fuss pedig átalakult kötőszöveti rostoknak. Semmiesetre sem azonosak a Tartuferi által újabb időben a normális cornea-szövetben leírt elastikus rostokkal, mert ezek az említett festési methodusokkal nem festődnek. A Bowmann-hártya hézagait kitöltő szövetben vérerek nincsenek. Ez a szövet alkotja azokat a finom borusságokat a conus csúcsán, a melyek, ha egyszer létrejöttek, többé el nem tűnnek, daczára annak, hogy a folyamat esetleg nem progrediál. Az endothelnek, illetőleg a Descemet-hártyának Elschnig fontos szerepet tulajdonít a keratoconus képződésénél. Cornealis gyuladásoknál, a hol a felső lemezek elpusztultak, genyesen infiltráltak, nem jön létre az ectasia, mivel a Descemet ép s ez óriási ellenállással bir. Operatióknál előforduló endothel-sérülések sem vezetnek keratoconusra, csak múló elhomályosodásra. A keratoconus képződését az aneurysmával hasonlítja össze, a mely Eppinger szerint a tunica elastica defectjén alapul. A Descemet-hártya széli részei normálisán 0 01—0‘02, centrális részei 0'006—0 008 mm. vastagok (Müller adatai). A cornea peripheriás 3*
