Szemészet, 1911 (48. évfolyam, 1-4. szám)

1911-04-02 / 1. szám

34

Mint a szövettani vizsgálatokból kitűnik, több esetben találtak a Bowmann-hártyában berepedéseket, keskeny hézagokat, illetőleg likakat. Kétségtelen, hogy ezek fontos szerepet játszanak a keratoconusnál. Ezen likakat nem szabad Wintersteiner magyarázata szerint tisztán valódi rupturáknak nézni, bár a conus csúcsának megfelelőleg elhelyezett rupturáknál ez valószínűnek látszik, ha meggondoljuk, hogy a csúcsnál a tágulás sokszor a normálisnak kétszerese is lehet s így könnyen elképzelhető, hogy a Bowmann-hártya ezen insultusra hézagképződéssel reagál. Hasonló hiányokat észlelt a Descemet-hártyában Uhthoff, majd Salzmann. A Bowmann-hártya repedéseivel azonban számos, más pathologikus folyamatoknál is találkozunk. Wintersteiner glioma retinaes szemeket vizsgálván, azt találta, hogy itt a cornea basisa megnagyobbodhatik, a mellett a görbületi sugara stabil marad. Helmholtz elméletileg, Schelske és Eissen kísérletileg kimutatta, hogy az intraocularis nyomás növekedésekor nő a cornea görbületi sugara s ezzel parallel halad a cornea elvékonyodása. Wintersteiner szerint ezt megelőzi: a magas nyomás, illetőleg az ezáltal előidézett feszülés-növekedés által okozott Bowmann-hártyaruptura. A szakadások hátulról előfelé haladnak s így hátsó felszínük nagyobb. Ebből azt következteti, hogy a Bowmannhártya rugalmassága és ellenállása jóval kisebb a Descemet-hártyáénál, mert az utóbbiban sohasem látott szakadásokat. Seefelder Wintersteinerhez hasonlóan szintén megtalálta a Bowmann-hártyaszakadásokat, főleg a megvastagodott részekben. Minden esetben talált a Descemetben is szakadásokat. Reis és a saját esetei alapján kétségtelennek tartja, hogy a Descemet-hártya szakadása még gyakoribb a Bowmann-hártya szakadásánál, sőt 3 esetben a Bowmann ép s a Descemet szakadt volt. Ezen utóbbi 3 esetben tehát a Descemet rugalmassága és ellenállása volt kisebb. Egy 3 napos gyermeknél (fogó szülés, felső szemhéjsérülés) izolált Descemet-rupturát talált ép parenchyma és Bowmann mellett. Lelete megegyezik Hippel, Thomson és Buchmannéval. Lehet, hogy az ily szakadást a szülés alatti intraocularis nyomásemelkedés okozza. 40 eset közül 29-ben talált Descemet-rupturát, 7 esetben nem talált s 4 eset nem volt a vizsgálat czéljaira felhasználható állapotban. Hogy az ő adatai homlokegyenest ellenkeznek a Wintersteiner adataival, azt anyaguk különböző voltával tudja csak magyarázni. Newolina egy bulbus verticalis irányú metszeteinek pontos leírásával szolgál. A Bowmannhártyában kisebb-nagyobb, különböző nagyságú likakat talált. Helyenkint a laesio kiterjedt az egész Bowmannra. másutt csak annak elülső vagy hátulsó részeire. Valószínűleg az utóbbiaknál is az egész Bowmannra kiterjedt, csak a laesio iránya és a metszési lap szögben találkoztak. A hézagokat laza, orsósejtű kötőszövet tölti ki, a felette lévő epithel ép, (hasonló a Wintersteiner, Seefelder és Reis lelete). A likak alakja kerek, vagy ovális, vagy ezen kettőhöz közelálló. A likak alakja és nagy száma azt a gondolatot kelti, mintha ezek összefüggésben volnának azon normális pórusokkal, a melyeken az idegszálak haladnak át. Egyes helyeken látni lehetett a cornea felületéről a hézaghoz húzódó ideget, a melynek végszálai eltűntek az ezt kitöltő kötőszövetben. Azért a likak képződésére nézve elfogadhatónak tartja, hogy a physiologikus pórusok szélei kisebb ellenállás folytán az intraocularis nyomás által tágíttatnak. A likak alakja s azoknak az idegek rami perforanteseivel való összefüggése következtében valószínűnek tartja, hogy azok nem a Winter-