Szemészet, 1911 (48. évfolyam, 1-4. szám)
1911-12-10 / 3-4. szám
131 Ezen csatorna úgy a lateralis, mint medialis falán felhasítható, részben vagy egészben reszekálhatjuk, végül pedig vele együtt a könytömlőből kisebb vagy nagyobb segmentumot távolíthatunk el. Az állcsontüreg számos radicaloperatiójánál, melyeket évek óta mindig localanaesthesisben végeztem, azon meggyőződésre jutottam, hogy a túlburjánzott nyákhártya kitakarítása után az állcsontüreg medialis falának tiszta áttekinthetése és a könyorrvezeték széles szabaddá tétele biztosan áttekinthető módon élőn is lehetséges. Ezen gondolatomat nemsokára Giessenbe való átköltözésem után előadtam Vossius titkos tanácsos úrnak, a ki szeretetreméltó módon az idevágó esetek egész sorozatát bocsátotta rendelkezésemre műtéti kísérletekre. I. eset. K. Sch. 23 éves cselédleány. 1910 november óta a szemklinikán kezelés alatt áll könycsorgás miatt, mely 3—4 év óta áll fenn. Gyakori szondázást végeztek rajta, miáltal a jobb oldalon múló gyógyulást értek el. Mivel baloldalt nehéz volt a szonda bevezetése, a baloldali alsó könycsövecskét felhasították. Ezután sem következett be lényeges javulás, a miért Vossius titkos tanácsos úr a beteget kezelésre hozzám utasította. Lelet: Az orr megtekintése normális viszonyokat ad s nem ad támpontot orrmelléküregmegbetegedésre, ellenben a garat hátsó falán kevés nyákot találtam. A jobboldali szemhéjszél mérsékelten belövelt, az alsó könycsövecske fel van hasítva. A könytömlőre gyakorolt nyomásnál ebből nagyobb mennyiségű genyes-nyákos váladék ürül ki. Műtét: Localanaesthesisben az állcsontüreg elülső falát szélesen leválasztom. Az állcsontüreg nyálkahártyája normális. Az állcsontüreg medialis falán a könyorrvezetéknek megfelelő tájon kifejezett elődomborodás s ezelőtt jól kifejlődött recessus praelacrymalis látható. Az elődomborodás csontos külső falát óvatos vésőcsapásokkal egész az állcsontüreg tetejéig leválasztom, mire a könytömlőbe felülről bevezetett szondával a még zárt könyorrvezetékben tisztán látható mozgások végezhetők. Az alsó orrjárat csontos falát s a nyálkahártyát is leválasztom s a könyorrvezeték medialis fala és a középső orrjárat között széles összeköttetést készítek, ezután a könyorrvezetéket lehetőleg magasan, egészen a könytömlö közelében harántul reszekáltam. Az oralis sebet összevarrtam. Ezen beavatkozás után az arcz lágyrészeinek duzzanata nem állott be. A könycsorgás azonban az első napokban fennállott. A szondázás a könytömlö felől most könnyen volt keresztülvihető. A könytömlőre gyakorolt nyomásra most már nem ürül geny. Néhány szondázás után az állapot annyira javult, hogy a további kezelés szükségtelen volt. Május 23.-án a beteg ellenőrzésre jelentkezik. Előadja, hogy reggelre a szemei nincsenek többé összeragadva. Könycsorgás csak akkor lép fel, ha szemei erős szélnek vannak kitéve, de akkor is kisebb mértékben, mint az operatio előtt. A bal könytömlőre gyakorolt nyomásnál igen kevés, léghólyagokkal kevert nyák ürül ki. Beteg mindkét conjunctivalis zsákjába egy-egy csepp l°/o-os fluorescein kalium-oldatot cseppentve, sokkal hamarabb tűnik az el a bal, operált oldalon, mint a jobbon. II. II. eset. H. A. 21 éves vasalónő. Beteg kora ifjúsága óta a bal szem könycsorgásában, erős conjunctivitisben és különösen a bal alsó szemhéj blepharitisében szenved. A bal szem reggelenként be van ragadva s a beteg a könytömlőjéböl reggel nagyobb mennyiségű genyet tud kinyomni. 14. életévéig gyakran és hosszasan kezelték ezen baja miatt és 6 hét óta a giesseni egyetemi szemklinika gyógykezelése alatt áll. Itt a könyorrvezetéknek mélyen ülő, valószínűleg csontos stenosisát konstatálták. Szemlelet: Baloldalt az alsó szemhéj kivörösödésével járó kifejezett blepharitis áll fenn. A könytömlőre gyakorolt nyomásnál nem ürül ki váladék. Orrlelet: A baloldali orrüreg lapos septumdeviatio által kissé szűkült. Az alsó kagylók, különösen hátsó részükön erősen duzzadtak; mindkét orrnyíláson rhagadok; a középső orrjáratban hígan folyó geny. Az állcsontüreg kiöblítésekor nagymennyiségű hígan folyó genyes váladék ürül ki. Miután az" állcsontüreg ismételt kiöblítése semminemű javulást nem eredményezett, január 26.-án a Caldwell-Luc-iéle typikus állcsontüreg-radicaloperatiót végzem a megbetegedett mucosa teljes eltávo-