Szemészet, 1911 (48. évfolyam, 1-4. szám)
1911-07-16 / 2. szám
112 ritkán véreznek és az esetleges csekély vérzés egy gyenge tonogensprayval azonnal megszüntethető. Az esetet és eljárásomat eddig azért nem közöltem, mert több esetre vártam, hogy az eljárás értékét is megismerjem. 1910 október havában azonban J. M. West (Baltimore) a „Laryngologische Gesellschaft zu Berlin“ ülésében „Eine Fensterresektion des Ductus nasolacrymalis in Fällen von Stenose“ czímen ugyanezen műtéti eljárást mutatta be és azt az Archiv für Laryngologie XXIV. kötetének 1. füzetében közölte. Miután az én műtéti eljárásom a West-félénél régibb keletű, a prioritásért igényemet az Archiv für Laryngologie-nek beküldött, de még meg nem jelent czikkemben bejelentettem, valamint a mai ülés előtt 3 nappal a „Verein deutscher Laryngologen“ Frankfurtban tartott évi ülésén a von Eicken előadását követő eszmecserében is nyilvánosságra hoztam. von Eicken a jelzett ülésen új eljárást mutatott be a ductus-szükületek elhárítására, mely abból áll, hogy a száj felől a fossa caninán át szélesen megnyitja a Highmor-öblöt és az öböl nasalis falában keresi fel a ductust, egyúttal állandó széles nyílást készítve az öböl és az orrüreg között. Feleslegesnek tartom itt valamennyi, a ductus-szükületek megszüntetését czélzó műtéti eljárást leírni, miután, a mint értesülök, Ónodi tanár úr azokat tegnapi előadásában ismertette. Most tehát csak néhány szóval akarok az egyes eljárások alkalmazhatóságáról megemlékezni. A Toti-féle műtétnek lényeges hátránya az, hogy nagyobb beavatkozás, mely külső látható heget hagy vissza. Ezen hátrányát még az sem egyenlítené ki, ha minden esetben teljes sikerre vezetne. A von Eickenféle műtét még nagyobb sebészi beavatkozás és szerintem felesleges is; javalva csak olyankor lehet, a mikor a Highmor-öböl is genyed. Sem a betegek, sem a szemorvosok nem lesznek hajlandók egy nagyobb külső sebészi beavatkozást elfogadni addig, a míg az egy csekély intranasalis műtéttel pótolható. Ilyen az én műtéti eljárásom, mely azonos a West által közölttel és a mely feleslegessé teszi a komplikáltabb és ezért kevéssé alkalmazott Killian- és Passov-féle műtéteket is. Az én műtéti eljárásom annyira egyszerű, csekély, rövid és veszélytelen, hogy azt — a mit a szemorvosok aligha fognak hibájául felróni — némi gyakorlat után a nem rhinologus is könnyen végezheti. Egyszerűsége mellett sem nyújt kevesebbet, mint a többi beavatkozások, melyek nála jóval nagyobbak. Elméletileg azon aggodalom volna felvethető, nem záródik-e el utólag a ductuson ejtett nyílás? Eltekintve attól, hogy ezen elzáródást a szemorvosok felülről való szondázással mindig megakadályozhatják, elméletileg sem tartom valószínűnek ezen feltevést, mert a behámosodás a ductus körül nem a külső sebszél felől, hanem a ductus lumenének epitheljéből indul meg és ez megakadályozza a nyílás besarjadzását. Sem az én esetemben, sem a West 7 esetében ilyen utólagos elzáródás elő nem fordult. Azt hiszem, hogy mindazon esetekben, a mikor a könytömlő genyedése a szokásos szemorvosi kezelésre gyógyulni nem akar, mint a legkisebb és legkönnyebb beavatkozás, az én műtéti eljárásom lesz végzendő a jövőben és csak azon esetekben, a hol az én eljárásom sem vezetett sikerre, lesznek a Toti vagy von Eicken-féle műtétek javalva.
