Szemészet, 1910 (47. évfolyam, 1-4. szám)
1910-07-03 / 2. szám
32 B. A., huszonnégy éves. Mindkét szemén 10 év előtt strabismus convergens miatt internotomiát végeztek. Ennek eredménye az volt, hogy a bal szemen kifelé és felfelé kancsalított, úgy hogy a bal cornea egészen eltűnt a külső szemzug felső részében. Tükörrel 2‘0 IMI. B. sz. maculae corneae As, 4'OD 30° temp. v= 5,Toi cyl T5 D 30° temp. “Tor. J. sz. 40 A. Hm. 0'5 I) 40 = 5/4-5. 1910 márczius 2.-án. Externotomia és a belső egyenes izom resectiója és elörcvarrása. A resecált izomdarab körülbelül 1'5 cm.-nyi. Három varrat a fent leirt mód szerint. Harmadnap a varratok eltávolíttattak. Csekély fokú divergentia még megmaradt ; de a belső egyenes izom gyakorlásával és megerősödésével a divergentia mind kisebb fokú. Még teljes gyógyulás várható. A siker titka véleményem szerint abban rejlik, hogy nem a kipraeparált vékony izmon operálunk,” hanem az összefüggésben marad a kötőhártyával és a Tenon-tokkal. Széles alapú sebet készítünk, melyen a leválasztott és előrehúzott izom kötőhártyája és Tenon-tok megtapad és abban, hogy a sclerába bátran beleöltünk. * Grósz Emil véleménye szerint a siker föltétele a sclerában való mély beöltés. 3. A csarnoköblítés módja és értéke. lílaskovics László : A szemcsarnok kimosása elég régi eljárás. Először St. Yves végezte csarnokbeli genyedség eltávolítására a XVIII. század elején. Hályogmaradékok eltávolítására ugyanazon század 70-es éveiben alkalmazta először a mosást Guérin és Sommer. Azóta az eljárást többszörösen újból föltalálták. Anélkül, hogy a csarnoköblítés történetére és bő irodalmának ismertetésére kitérni akarnék, meg kell említenem, hogy az idők folyamán az öblítéssel igen különböző czélokat akartak elérni. Az említetteken kívül Maunoir a lelapult szarunak rendes görbületét akarta biztosítani a csarnokba juttatott folyadékkal, Heymann iridektomia után a csarnokbeli vért kívánta eltávolítani, Wecker kerek pupillás hályog-műtét után főként a pupilla kerekségét óhajtotta biztosítani az öblítéssel, miért is Vs% eserint tett a folyadékhoz. Vacher, Panas és mások az antisepsis czéljaira alkalmazták a mosást. Nagy különbség van az egyes szerzők között abban is, hogy az eljárást minden hályogoperálás után végezik-e vagy csak szükség esetén. E kérdések legnagyobb része napjainkban eldöntöttnek tekinthető. A lelapult szaru kiboltosítását folyadékkal ma már senki sem tartja szükségesnek hályogmütét után, a pupilla kerekségének biztosítására sem sokat érhet az eljárás. Genyedségnek és vérnek eltávolítására használható ugyan a mosás, de jelentősége ebben mindenesetre alárendelt. Mint fertőtelenítő eljárás sem igen jön már szóba az öblítés, különösen nem mint fertőzést elhárító eljárás. Nuel, Cornil és Mellinger vizsgálataiból ugyanis kétségtelenül kiderül, hogy még a gyönge fertőtelenítő szerek is súlyos elváltozásokat idéznek elő a szaruhártya endoteljében, ez pedig a táplálkozás zavarát és a szarunak állandóvá váló borusságát okozhatja. Ilyen eseteket a klinikusok is bőven észleltek az antisepsis idejében. Ez áll különösen a régebben használt sublimátra és a higanynak egyéb sóira, melyek különösen kedveltek voltak. Napjainkban legföljebb a már kitört fertőzéses gyuladás eseteiben alkalmaznak egyesek fertőtelenítő szert, de lehetőleg olyat, mely a szaru endoteljét nem támadja meg. így Czermák a kollargolról, Wicherkiewicz* a pyoktaninról állítja, hogy teljesen közömbös. De úgy gondolom, hogy ha az ilyen folyadékkal való kimosásnak hasznát látták is a fertőzéses gyuladás lefolyásában,
