Szemészet, 1908 (45. évfolyam, 1-4. szám)
1908-02-16 / 1. szám
44 tarthatók és egyszersmind határozottabb irányt nyernek a kérdéses részletek tisztázását czélzó kutatások. Minden szerző által elfogadottnak tekinthetjük azt, hogy a conjunctiva sajátos tejszerüsége a subepitheliális hyalin anyagtól származik, nemkülönben aligha fog akadni valaki ezek után, ki a conjunctiva tarsi kemény sarjadzásait egyszerűen háracsapok jelenlétére támaszkodva, hámképzödménynek fogja tartani. Kétségtelen dolog, hogy egy chronikus lobbal van dolgunk, a melynél mint Axenfeld és RupprecM igen helyesen fejezik ki magukat, „a conjunctiva összes szövetelemei: a véredények, a támasztó szövet és a lymphsejtek is sarjadzásnak indulnak és pedig ezen utóbbiak nem mint follieulusok, hanem főképen plasmasejtfelhalmozódás alakjában“. Ezen lobjelenségek kapcsolatban a subepitheliális sclerotisatioval, a mi más szembetegségnél nem fordul elő, képezik a conjunctivitis vernalis tulajdonképeni eharacteristicumát. Azon kérdést illetőleg, hogy az epitarsális sző vét mily mértékben vesz részt a körfolyamatban, lehetnek felfogásbeli különbségek. Készítményeim azon meggyőződést váltják ki, hogy igenis az epitarsális kötegeknek a sarjak létrehozásában jelentős szerep jut. Schied■ azon rendkívül érdekes tapasztalata, hogy egy tarsektomia után fellépő vernalis recidiva csupán a meghagyott marginális csíkra szorítkozott, míg a kihelyezett conjunctiva ép maradt, azon tételt hatalmasan támogatja, hogy a conj. vernalis kifejlődéséhez a szemhéjon épen a tarsus szövetének kell jelen lenni, a melyből azután az excrescentiák fejlődnek, szóval, hogy az epitarsális kötegek a kórkép lényegéhez tartoznak. Nem így áll a dolog a ruganyos rostokat illetőleg, a melyek csak kisérik a collagen anyagot, de egyébként alárendelt szereppel bírnak, miként az Thaler, Goldzieher. Axenfeld-Rupprecht és saját készítményeimből kitűnik. Míg a kórszövettani kép a technika haladásával már majdnem teljesen kialakultnak tartható, addig az aetiologia még ma is homályos. Hogy a Kreibich által megjelölt újabb irány, a mely a conj. verualist, mint fénymegbetegedést állítja oda, helyes irány-e, ma még nem tudhatjuk. Ezen iránytól, mely kétségtelenül bizonyos mértékig plausilibis, kellő mérlegelés nélkül eltérnünk nem szabad és ezért tartottam szükségesnek kísérleti úton kimutatni, hogy a szemhéjon keresztül mily könnyen áthatolnak a rövid hullámú sugarak. Természetes, hogy e téren nemcsak további klinikai megfigyelésekre van szükség a börbajokkal és a szervezet egyéb betegségeivel való összefüggést illetőleg, hanem további kísérletekre is, melyek a többi közt hivatvák lehetnek pl. a hősugarak szerepének megállapítására, mert nincs kizárva, hogy az ultraviolett fény csupán a hösugarakkal kapcsolatban képes a conj. vernalis előidézésére, míg egymagában nem. Az aetiologiai momentumok felderítésével új tárházak nyílnak meg a therapiára nézve. Az eddigiek után másoknak és magamnak tapasztalataira támaszkodva szükségesnek tartom felhívni a figyelmet a fény kizárására, a melytől főleg a limbus elváltozásait illetőleg kedvező eredmény várható. Sokoldalú közreműködéssel és a megfigyelések közreadásával, remélhető, hogy a conj. vernalis aetiologiájára és therapiájára vonatkozó homályos pontokat is sikerülni fog minél előbb megvilágítanunk.
