Szemészet, 1908 (45. évfolyam, 1-4. szám)
1908-07-26 / 2-3. szám
153 nuljon meg a szemen és azért az összefüggést sérülés és keratitis parenehymatosa között kizárhatónak jelezte. Perlia a rajnai-westphaliai szemorvosok düsseldorfi gyűlésén ezzel a kérdéssel foglalkozik és kifejti, hogy trauma általános dyskrasiánál, helyi dyskrasiás folyamatot keratitis parenchymatosa képében megindíthat és hivatkozik arra, hogy ismert dolog, hogy gümökóros egyénnél a test egyéb helyén szenvedett sérülés, helyi gümös folyamatot megindíthat. Ugyanez áll a luesre nézve is és áll a szemre épen úgy, mint a test egyéb részeire. Igenlő értelemben kell nézete szerint eldönteni azt is, hogy az egyik szemen keletkezett keratitis, vasomotorius befolyások alatt, a másik szemre is átterjed, a mint ez spontan fejlődött parenehymás keratitiseknél is történik. Ezzel az utóbbi állítással szemben Hippel azt a nagyon indokolt kérdést veti fel, hogy mi okozza a spontan jelentkezett keratitisnél az először megbetegedett szemen a gyuladást, hiszen akkor nem érvényesülnek semmiféle vasomotorius befolyások és különben is a másik szem megbetegedése az esetek többségében olyan időpontra esik, mikor az először megbetegedett szemen az izgalmi tünetek már lényegesen apadtak, vagy már teljesen el is múltak. A Perlia előadását követett diseussio rendén Sieden Perlia felfogása mellett nyilatkozik és nem fogadja el Leber-nek azt az állítását, hogy a tudományos irodalom nem ismeri a sérülés és a keratitis parenchymatosa közötti összefüggést és az irodalomból bizonyítja, hogy vannak ilyen adataink. Hivatkozik Bronner 3 esetére, T alude, Brewer, Csapodi, Morinami, Hummelsheim és mások közlésére. Ép úgy nem tartja elfogadhatónak Miehel-nek azt a nézetét sem, hogy a pubertáson túl genuin keratitis többé nem fejlődik. Scheffels, Limbourg, Guülery, Pfalz, Plange a sérülés és a keratitis közötti összefüggés lehetősége és valószínűsége mellett szól, míg Thier nem látja beigazoltunk, hogy helyi trauma lueses vagy tuberbulosisos egyénnél keratitist megindíthatna. A heidelbergi szemorvosi társulat 1906. évi ülésében Hippel igen figyelemre méltó előadás keretében újból foglalkozik a kérdéssel és felemlíti az irodalomból vett adatokat, melyek valójában typikus kétoldali parenehymás keratitisröl számolnak be elörement sérülés után. Tizenkét ilyen esetről tud. melyeket részben Sieden is már megemlített. Míg azonban Sieden ezekből az összefüggés mellett érvel, addig Hippel épen azt találja, hogy nem eléggé bizonyítók és különben is oly csekély számúak, hogy belőlük általános értékű következtetéseket levonni nem szabad. Hangsúlyozza továbbá azt is, hogy ezeknek az eseteknek egy része nem parenehymás keratitis, hanem a Fuchs-féle keratitis disciformis lehetett, melynek traumás eredete sok esetben kétségtelen. Ugyanebben az ülésben Pfalz egy esetéről számol be, mely tényleg nagyon hasonlított a keratitis diseiformiskoz, ennek daczára mégis nemcsak annak a lehetősége mellett szólal, hogy trauma parenehymás keratitist okozhat, hanem hogy az sympathiás úton a másik szemre is átterjedhet. Hummelsheim abban a nézetben van, hogy az aetiologiai összefüggést trauma és parenchymas keratitis között tudásunk mai állásánál beigazoltnak nem tekinthetjük. Peters Hippel álláspontját vallja, Limbourg Pfalz nézetét osztja és Hippel felfogása mellett nyilatkozik Hessberg is, jóllehet ö is látott olyan esetet, melyben lues hereditariás egyénnél a szem contusioja után ezen a szemen, majd 2—3 héttel később a másik szemen is parenehymás keratitis fejlődött. Augstein theoretice is elfogadja, hogy a trauma veleszületett luesben dyskrasiás egyénnél a keratitis parenchymatosa megindítója lehet. Nem szabad tagadni, hogy a szembaj talán sohasem lépett volna fel, ha a trauma nem csökkenti az ellenállási képességet. Schirmer, ki Pfalz esetét keratitis disciformisnak minősíti, szintén sokkal
