Szemészet, 1908 (45. évfolyam, 1-4. szám)
1908-07-26 / 2-3. szám
117 Végül megtörténik az is, hogy az eleinte sávalakú széli homály mind terjedelmesebb lesz és függöny módjára ereszkedik le lassan végig a szarúhártyán, vagy alulról, vagy oldalról a szemben fekvő szél felé terjed, míg a corneát egészen, vagy részben bevonja. A homály nem terjed ki minden esetben az egész szarúhártyára; megtörténik, hogy a cornea egy része aránylag tiszta marad és pedig vagy annak közepi része vagy annak széli részei. Ezt egyesek a keratitis circumscripta elnevezéssel illetik, mely azonban kórszövetileg miben sem különbözik a difl'usatól (Faith). Néha a homály sectorszerűen ugrik be a széltől a centrumfelé, ez Morax type ségmentair-je. Igen könnyű esetekben csak egyes foltok jelennek meg. melyek hosszabbrövidebb ideig fenállásuk után felszívódnak és eltűnnek. Maga a homály egyszerű reátekintésnél egyneműnek látszik és ha valamennyire sűrűbb a cornea, úgy néz ki, mint a sűrűn befutott üveg. Nagyítóval és oldalt beeső világításnál vizsgálva azonban mindenkor meggyőződhetünk arról, hogy a homály számtalan apróbb-nagyobb, gombostűhegy — gombostűfejnagyságú pontok és foltok és elmosódott határú szürkés, meglehetősen párirányosan elrendezett, hosszabb-rövidebb vonalkára szétbontható. Ezek a pontok és vonalak néha már a baj kezdetén élesebben elkülönítettek, máskor a betegség későbbi lefolyása alatt esik szét az egyneműmek látszó homály ilyen pontszerű góczokra, vagy api'óbb-hosszabb vonalakra és így előbb vagy utóbb a keratitis parenchymatosa punctata és striata képéhez közeledik. A cornea felhámja nagyítóval nézve, számtalon apró, az egész corneára elszórt kiemelkedéseket mutat, úgy hogy szurkáltnak, chagrináltnak tetszik. A szarúhártyai homály kifejlődésével egyidejűleg, vagy csak valamivel később vérérképződés indul meg a szarúhártyában. Ezek a vérerek részben felületesebbek, de azért mégis a szarúhártya saját szövetében fekszenek, részben mélyebbek, a substantia propria közepi és mélyebb rétegeiben elhelyezettek. A felületesek eredetűket a cornealis limbus érhálózata vérereiből veszik és sokszor oly sűrűk, hogy a megdagadt limbus egész vörös hurka alakban fogja körül a corneát. Ezek a felületesebben fekvő vérerek alig nyúlnak bele a cornea területébe, a mélyebbek ellenben, melyek az episkleralis vérerekből kerülnek ki a homálylyal együtt, de mindig valamennyire a széle mögött maradva centripetálisan tovább haladnak. Sok esetben azonban a cornea közejti részét szabadon hagyják (Schweigger). Miután különösen ezek a vérerek mélyen fekszenek és az őket fedő homály sokszor elég sűrű, szabad szemmel alig láthatók, főleg, ha gyérszámúak ; színük az őket fedő homályon át szürkés-vörös. Oldalt beeső világítással és nagyítóval nézve vagy a Zeltender-féle binoculáris corneális luppával, mindig több-kevesebb újonnan képződött véreret fogunk találni. A legtöbb esetben oldalt beeső világításra és nagyítóra nincs is szükség, meglátjuk azokat így is. A vérerek száma tehát hol több, hol kevesebb, hogy a parenchymás keratitis egész tartama alatt teljesen hiányoznának, mindenesetre szerfelett ritka dolog. A szerzők egy része ugyan azt találja, hogy a keratitis vérerek képződése nélkül is lefolyhat, így Graefe, Vossius, Guttmann, Michel, Knies, Elschnig és mások, ezzel szemben mások azt állítják, hogy ez igen ritkán, vagy talán sohasem történik meg (Fick, Saemisch, Klein, Fuchs, Galezowski, Sivanzy, Tervien). Laqueur Elschnig-gél szemben egyenesen hangsúlyozza, hogy nincsen olyan parenchymás keratitis, melynél a betegség lefolyása során vérerek ne volnának. Elschnig ugyanis két esetről emlékszik meg, melynél a legpontosabb vizsgálat a kór egész lefolyása alatt, a vérerek nyomait sem
