Szemészet, 1908 (45. évfolyam, 1-4. szám)
1908-07-26 / 2-3. szám
118 tudta felfedezni. Issekutz is beszámol a keratitis parenchymatosa egy esetéről, melyet három tekintetből talált rendellenesnek, először a homály csíkolt volt, a cornea közepén kezdődött és vérerek képződése nélkül folyt le. Bocehi egy esetéről számol be, melynél semmiféle vizsgálattal ereket találni nem lehetett. Ezzel kapcsolatosan utalnunk kell azonban arra az esetre, melyről Baas megemlékszik, ki a keratitis parenchymatosa lefolyása után a corneát teljesen tisztának és átlátszónak találta, a későbben elhalt beteg szemeinek kórszöveti vizsgálatánál azonban a corneális parenchymában ott voltak a vérerek. Mindezek után talán nem esünk túlzásba, ha Laqueur pártjára állva azt mondjuk, hogy typikus parenchymás keratitis minden vérérképződés nélkül nem igen folyik le; ezzel azután a vascularis és az avascularis alak megkülönböztetésének jogosultságával is végeztünk. Némileg eltérők a nézetek arra nézve is, hogy a vérerek a betegségnek milyen stádiumában mutatkoznak, már a homály kezdetével együtt, vagy valamivel később, vagy a homály továbbterjedésének megállapodásánál. Erre törvényszerűséget felállítani egyáltalában nem lehet, mert a vérerek újképződése hol előbb, hol utóbb indul meg. Galezowski az infiltratiós stádiumot követő vascularizálás stádiumába helyezi, úgyszintén Terrien, Nimier-Despagnet; Hirschberg szerint az ereződés a gyuladásos folyamatot mintegy bevezeti. Nem állítjuk ugyan, hogy az ereződés a parenchymás homály feltisztulásának épen olyan kelléke, mint a milyen physiologiai követelménye az érnélküliség a szarúhártya teljes átlátszóságának, de azért mégis fel kell jegyeznünk, hogy jó megfigyelők állítása szerint a homály feltisztulása annál gyorsabb és annál alaposabb, mennél gyorsabban jelentkeznek a vérerek és mennél több van belőle (Saemisch, Panas, Terrien, de Wecker. Fick, Galezowski, Ancke). Galezowski külön is hangsúlyozza, hogy ezek az erek a gyógyulás lényeges feltételei, nélkülük a baj talán soha sem gyógyulna meg. Wecker is kiemeli, hogy a későn és csak helyenként ereződő esetek azok, melyek legkevésbé kedvezően végződnek és hogy a szarúhártya közepi részének exfoliatioját is csak azokban a ritka esetekben látta, melyekben az erezettség csekély volt és nem érte el a cornea közepét. Ebből lehetne megmagyarázni azt is, hogy többnyire a közepi részek tisztulnak aránylag legrosszabbul, melyekhez az ereződés rendszerint nem jut. Arnold igen érdekes munkájában szintén felemlíti, hogy a majdnem minden esetben felül, majd azután alul és végül kétoldalt megjelenő vérerek szaporodásával karöltve a corneális homály ritkul és ha ez a homály csak a középpontban állott fenn, abban a mértékben ritkul és tisztul, a milyenben a vérerek feléje közelednek, vagy belényúlnak. Mindezekkel szemben Schmidt-Bimpler azt állítja, hogy a homály felszívódására a vérerek egyáltalában közömbösek és Schiveigger, hogy a homály annál sűrűbb marad, mennél sűrűbb volt az ereződés. Vannak szerzők, kik azt találják, hogy az izgalmi tünetek annál hevesebbek, mennél sűrűbb az ereződés (Fuchs, Vossius, Gutmann, Schweigger) és Knies szerint, az érképződes nélküli esetek sokkal gyorsabban gyógyulnak. Abban azonban körülbelül valamennyien megegyeznek, hogy ezek a vérerek nagyon sokáig, évek múltán is meglátszanak (Fuchs, Guttmann, Hippel, Pfister), sőt hogy állandóan fennmaradnak (Hirschberg, Silex). Neuburger egy esetében öt évvel a lefolyt baj után még nagyon tisztán látszottak, Hirschberg 10—15 sőt 20 év múlva is látta. Valószínű, hogy Goldzieher úgynevezett praecorneális érháló esete is ilyen visszamaradt ereződés volt, a mit különben szerző maga is gondol. Schöbl azt hiszi, hogy Hyrtl-nek embryonális szemre
