Szemészet, 1907 (44. évfolyam, 1-2. szám)
1907-06-23 / 2. szám
69 mindig általánosan elfogadott elv: a fokozatos tágítás felhasított könycsövecskén át, s a túlságosan vékony és vastag szondák kerülése. Vastag szondák bevezetése nagyobb kár nélkül csak az orr felöl lehetséges. Ezen régi eljárást (La Forest, Gensoul) nálunk Pólyák újította fel, ki kétféle nagyságú szondát ajánl e czélra, melyek 6—6 különböző vastagságban nyernek alkalmazást. A bevezetés nehézsége, az alsó orrkagyló resectiojának szüksége és azon körülmény, hogy csak a könyjárat alsó feléhez férünk hozzá, gátolja ezen eljárás elterjedését. Megemlíthetjük még Maynard dilatatorát, mely felhasított aczéltubusból áll, melybe gombos véggel ellátott mandrin vezethető be. A mandrin gombja az aczéltubus felhasított részét széttolja s ezzel a Bowmann-szonda 2-es számától 7-ig menő fokozatos tágítást lehet eszközölni. Az eszköz komplikált volta azonban nem felel meg a sebészet mai követelményeinek, másrészt alig érhetünk el ezen eszközzel nagyobb tágítást, mint a könycsövecsen bevezet^ hetö szonda-számokkal. A Walton által első Ízben (1863) ajánlott állandó szonda egészen a legújabb időkig talált követőkre. Ezen eljárások abban állanak, hogy vagy a megnyitott könytömlön, vagy még inkább a felhasitott alsó könycsövecskén át ezüstből vagy ólomból készült szondákat vezetnek be, melyet rendszerint úgy rögzítenek, hogy kiálló kis végét begörbítik s a felhasított alsó könycsövecskébe rejtik. Ajánlottak vályús és csöves szondákat is hasonló czélra. Az ilyen szonda hosszú ideig, hetekig sőt hónapokig is benhagyható. Egyesek, mint Wamsley annyira mennek, hogy igen vastag drain csövet vezetnek az erőszakosan tágított könycsövecsen át, még pedig narcosisban. Az állandó szonda bármilyen anyagból készül is, s akár bir levezető csatornával, akái nem, végleges eredményeket nem ad. Az okozott állandó nyomás nekrosisra, a bevezetés erőszakossága a nyálkahártya sérüléseire vezethet, ezek pedig a szonda eltávolítása után a recidiva okai lesznek. Azonkívül a szonda bele is törhet egyes esetekben. Nem szerencsésebb Guaita gondolata sem, a ki decalcinált csöves csontokat használ bennhagyható szondául. Az ilyen szonda idővel felszívódik, s később rendszeres szondázás folytatható. Ezen eljárás ugyan kevésbé erőszakos, de haszna alig lehet. Sokan (Wecker és mások) ajánlanak csöves szondákat, melyek bevezetése és a mandrin eltávolítása után, a könyorrvezeték kifecskendezhetö vagy egyes részei étethetök. Nálunk Neupauer hozott ilyeneket javaslatba. A rendes szondázás és kifecskendés felett alig tulajdonítható ezeknek nagyobb haszon. Neupauer ezenkívül olyan szondasorozatot ajánlott, melynek ismert vastagsága van. Az ö szondái Vs—8/s mm. átmérővel bírnak, s végük konikusan megy át az előbbi szonda vastagságába. Ezen utóbbi kis módosítás enyhe fokozást enged meg a szűkület tágításában, de maga a sorozat nem szerencsés fokozásé, mert az 1/a és 2/s számú szonda túlságos vékonysága, az 5/s és (!/3 vastagsága miatt nehezen használható. Nem hagyhatjuk említés nélkül Ottava szondáit sem, mely alul orsóalakú tágulatokkal bir, melyek útján a szűkület helyének masszálása válik lehetővé. Alig hihető, hogy a masszálás számbavehetö fokban fokozná a szonda tágító hatását. Ezen eljárás sem terjedt el. A szondázás és átfecskendéseken kiviil más eljárásokat is ajánlottak a könyutak bajainak gyógyítására, ezek azonban jóval kevésbé elterjedtek. Ilyen mindenekelőtt a könytömlő kürettezése, melyet először Mandelstamm ajánlott, ki a könytöinlöt a könycsövecsnek Weber szerint való teljes feltá
