Szemészet, 1907 (44. évfolyam, 1-2. szám)
1907-06-23 / 2. szám
116 A másik jelenség, melynek jelentőségét Hering és Hillebrand tárta fel és mely Értés1 „Stäbchen- und Zapfentheorie“-jának lett később kiindulópontja, a sötétséghez alkalmazkodott szem látása. Az ilyen sötét szem először is színeket egyáltalán nem lát, hanem a színkép úgy tűnik fel neki mint egy világos, színtelen sáv és másodszor pedig a színtelen spektrumot más, eltérő világossági eloszlásban látja, mint a világossághoz alkalmazkodott szem. A világossági maximum a sárgától eltolódott a zöld felé és azonkívül a kék és violett színek világossága túlszárnyalja a többi színek világosságát. Már itt megjegyezhetjük, hogy a sötét értékeli (Dämmerungswerte, Dunkelwerte) úgy a normális, valamint az összes színvakoknál azonosak, de a centrális és peripheriás értékek különbözők. Most már áttérhetünk a színvakság különböző fajainak leírására. A közismert Helmholtz-{é\e elméletet véve egyelőre alapul, a színrendszereket trichromatikus, dichromatikus és monochromatikus rendszerekre osztjuk. A trichromatikus rendszerrel biró egyének azok, kik normális színértékkel bírnak, kik az összes előforduló színérzetet a Newton-Grassmann színvegyítési törvény értelmében három különböző objectiv fénynek kellő arányban történő vegyítési útján idézhetik elő. A macula lutea különböző absorptioján kivtil ezen rendszerhez tartozók egymás között kevés eltérést mutatnak. Vannak azonban anomális trichromaták is. Ezek jellemző tulajdonsága az, hogy ha mi, normális trichromások optikai egyenletet állítunk fel egyfelől egy piros és egy zöld vegyüléke, másfelől egy homogen sárga fény között, akkor az anomális trichromaták egyik csoportja (Raleigh-féle typus) több zöldet, a másik csoportja (Kries féle typus) pedig több pirosat kíván, mint mi; az első typus a piros-zöld vegyüléket nem sárgának, hanem orangenak, a második pedig sárgászöldnek látja. A második typusnak sajátsága még az, hogy peripheriás értékei megfelelnek az egyik partiális színvak (a protanop) peripheriás értékének. A jelenleg alkalmazásban levő diagnostikus módszerekkel (Holmgrén féle fonalak, Stilling- és Nagel-féle pseudoisochrom táblák) az anomális trichromaták második typusát piros zöld vaknak kellene kijelenteni. A veleszületett színvakságot két főcsoportba osztjuk: I. partiális színvakságra és II. a teljes színvakságra. I. A partiális színvakság. A partiális színvakságot azért nevezik dichromatikusnak, mert ennél az összes színérzeteket két különböző színű fény kellő arányban történő vegyítése útján válthatjuk ki. Egy bizonyos piros (pl. 670 ftíi) és egy kék (460 uu) fénynyel a részleges színvakoknak Ö3szes színérzeteit elő tudjuk idézni A partiális színvakság ismét több csoportba oszlik s pedig Helmholtz szerint megkülönböztetjük a piros vakságot, a zöld vakságot és végül a violett vakságot. Hering elméletének követelménye alapján csak két fajt különböztet meg s pedig a piros-zöld vakságot és a sárga-kék vakságot. Ezen felosztást fogadjuk el a Kries-féle módosítással. 1 Bér. d. Freiburger Naturforscher-Gesellschaft, 9. August 1604.
