Szemészet, 1907 (44. évfolyam, 1-2. szám)
1907-06-23 / 2. szám
114 révén keletkezik s ez a kék. A harmadik, a zöld, e két előbbinek egyenlő arányú vegyiilékébol áll elő. A negyedik a piros, mely a sárga és kék színek közös tulajdonságát alkotja, mely akkor lép fel, ha a sárgát vagy kéket elhomályosítjuk. Goethe a színeket a fény és homály kölcsönhatásából vezeti le, s ép ezért vesztik el a színek szerinte specifikus színcharakteröket, ha komplementaer színeket vegyítünk. Goethe volt egyébiránt az első, ki a színek psychologiai hatását kutatta, a természet coloristikus priucipiumaival együtt. 0, de különösen az ö hatása alatt Schopenhauer1 voltak az elsők, kik a színek physiologiai alapjait először tették reflexió tárgyává. Schopenhauer a fény, a szín keletkezését első sorban a retina teljes működésében (fény), másodsorban pedig az intensitás (szürke nuanceok, a fehér és fekete közötti világossági fokok) vagy az extensitás (péld. simultan és snccessiv contrast) vagy végül a qualitás (színek) tekintetében megosztott részleges működésében találja. 0 három pár komplementaer színt vesz fel a fekete és fehér mellett és tagadja, hogy bizonyos színeknek alapcharakteréröl szó lenne A múlt század elején, 1807-ben Thomas Joung3 felállítja először a háromszínelraéletet, melyben a pirosat, a zöldet és a violettet ruházza fel az alapszínek charakterével. (Körülbelül vele egyidejűleg Unger az ö aesthetikai színharmoniaelméletében ugyancsak három alapszínt vett fel, bár más szempontból indulva ki, ugyanis ö a velenczei festőiskolától favorizált piros, zöld és violett színt mint aesthetikailag legpregnansabbakat választotta.) A kiváló angol physikus háromszínelméletét az experimentális úton elért eredményekre fektette, t. i. arra, hogy bizonyos három spec trálszínböl az összes tapasztalatunkban előforduló színeket elő lehet állítani, mely tényt már Newton is ismerte. A színvegyítési törvényre támaszkodva, azt tartotta, hogy a legalkalmasabb lesz, ha a pirosat, zöldet és violettet veszik fel alapszínnek, minthogy a piros és violettel a spectrálszínek görbéje be van zárva, minthogy ezek képezik a látható színkép két szélső tagját. Természetesen ezen három szín felállításában van már phsyikai szempontból is valami önkényesség, mert ép úgy lehetne alapszínül felvenni bármely más három színt, melyeket alkalmas viszonyban vegyítve, az összes színeket tudják létrehozni és együtt pedig a fehér érzetet keltik. így például violett helyett a purpurt is, csakhogy ekkor a harmadik görbe két maximummal bírna. A mit mondani akarok, az nem egyéb, minthogy a háromszínelmélet tisztán pbysikai alapból indul ki és az már azután csak feltevés, ha e három alapszínnek pysiologiai, sőt psychologiai szempontból cardinális fontosságot tulajdonítunk, azaz, ha e három színt három elementáris idegfolyamattal, sőt mint König8 tette, három elementáris érzettel hozzuk functionális viszonyba. Th. Joung szerint a három alapszínnek, vagy — mint hibásan mondják — érzetcomponensnek látókészülékttnkben három specifikus idegrost felel meg. Ezek egyikének ingerlése a pirosat, a másikának a zöldet, a harmadiké pedig a violett érzetet váltja ki. Az objectiv homogen fény minden esetben mind a három idegrostot ingerli, Mr különböző intensitásban. így pl. a piros fény (pl. 600 gu hoszszúságú fényhullám) a piros idegrostot a legerősebben, a zöldet és a violettet csak igen gyengén. Ha mind a három idegrostban lefolyó ingerület egyenlő 1 2 3 1 Schopenhauer, Ueber das Sehen und die Farben, 1854 és Theoria colorum physiologica 1854. 2 Thomas Joung, Lectures on Natural Philosophy. London, 1807. 3 König, Zeitschrift für Psychologie und Physiologie der Sinnesorg. 4. k. 241 1.
