Szemészet, 1907 (44. évfolyam, 1-2. szám)
1907-06-23 / 2. szám
101 való állásától és felfogásától függött és fog függni. Tudományos ismereteink pedig örökös változásoknak és fejlődéseknek lévén alávetve, természetes, hogy egy 20 év előtt készült vaksági statistikának a fentemlített szempontok szerint csoportosított adatait egy most összeállított statistika adataival nem hasonlíthatjuk össze a nélkül, hogy helytelen következtetések veszélyének ki ne tennők magunkat. így pl. hogy mást ne említsek, Magnus nagy statistikájában az összes vaksági eseteknek 10'9°/0-át kitevő uveális vakságok túlnyomó része az „idiopathikus“ szembajok között szerepel és ezzel szemben a szervezet egyéb betegségeiből eredő vaksági okok között az uveális természetű megbetegedések az összes vaksági okoknak csak 1‘8%-át teszik, holott tudjuk, hogy az uvea betegségei túlnyomóan általános megbetegedésekből erednek. A syphilis, a melynek az uvea, retina és látóideg megbetegedéseiben oly óriási közvetlen és közvetett szerepe van, ezen statistika szerint az összes megvakulásoknak csak 0'47°/o'át okozta volna. Ha meggondoljuk, hogy a szem tuberculosisára és annak felismerésére vonatkozó ismereteink a legújabb időkben mily hatalmas átalakulásokon mentek át és ha tekintetbe veszszük, hogy sokszor épen a legsúlyosabb, mindán lokális beavatkozásnak ellentálló és igen gyakran a szem látóképességét tönkretevő uveagyuladásokat mostani vizsgálati módszereink segítségével tuberculotikus eredetüeknek ismerjük fel — akkor könnyen elképzelhetjük, hogy az aetiologikus momentumok szerint összeállított vaksági statistikák, a melyekbén eddig tuberculosisról említés is alig történt, a jövőben egészen másféle számarányokat fognak feltüntetni, mint a múltban. Régebben készült vaksági statistikákban a nagyszámú akkor, „idiopathikus“-nak tartott látóidegsorvadások a genuin szembajok által okozott vakságok számát szaporították, míg az idegbetegségek vizsgálati módszereinek mai tökéletesebb állása révén ezen megvakulások túlnyomó száma tabeses eredetűnek, tehát általános betegség által okozottnak tekintetik. Az aetiologia szempontjából a mi vaksági eseteink okait hozzávetőlegesen így csoportosíthatjuk: I. Véleszülött vagy örökölt betegségek: 66 eset = 6'24°/o, és pedig uveabetegségek................................39 retinabetegségek................................20 látóidegbetegségek .... 7 II. Szerzett betegségek: 990 eset = 93'76°/o 1. Idiopathikus (genuin) szembajok : corneabetegségek .... 183 uveabetegségek................................28 retinabetegségek................................30 glaucoma..........................................170 összesen 411 = 38'92°/o 2. Általános betegségekből eredő szembajok: corneabetegségek .... 84 uveabetegségek..............................123 retinabetegségek................................16 látóidegbetegségek .... 264 összesen 487 = 46T2°/o 3. Sérülések: összesen 94 = 8'72°/o.