Szemészet, 1907 (44. évfolyam, 1-2. szám)
1907-06-23 / 2. szám
96 3. hogy — a mit már Imre József megmondott, — a glaucomas vakság a magyar alföld szembetegei között gyakoribb dolog, mint az ország minden részéből összesereglö (budapesti) betegek között. Szükséges, hogy ezen tényállások okait közelebbről szemügyre vegyük, hiszen egy bár igen veszedelmes, de az eseteknek körülbelül 80—90%-ában meggyógyítható betegségről van szó. Elképzelhető lenne, hogy nálunk azért ily nagy a glaucomás vakok száma, mert a glaucoma talán általában véve gyakoribb, mint másutt. Hogy az alföldnek és a délvidéknek népe között a glaucoma sűrűn fordul elő, azt Imre József megfigyelésén kívül még Bieder főorvosnak egy kórházi kimutatásából is észre kell vennünk: a temesvári közkórház szemészeti osztályán 1903-ban megfordult 925 szembeteg közül glaucomás volt 19, tehát az összes betegeknek 2'05°/0-a, vagyis majdnem kétszer annyi, mint a mennyi köztudomás szerint a glaucomabetegek számaránya lenni szokott. Szinte hihetetlen, hogy ezen 19 beteg közül csak 5 volt még látóképes, 14 pedig már vakon jött el a rendelésre. Ismeretes, hogy egyes népfajok, igy például a zsidók glaucomára különösen disponáltak és lehetséges, hogy ezen betegség a fajmagyarság és talán még más népek között is gyakoribb; klinikai szolgálatom alatt több Ízben feltűnt nekem, hogy a klinikára kerülő aránylag kevés délszláv (szerb) szembeteg között glaucomás sűrűn akadt, míg a sokkal nagyobb számban lejövő tótok között a baj ritkábban látszott előfordulni. Ezen megjegyzésemmel csak egy gondolatot kívántam felvetni, a melynek helyes vagy helytelen voltát későbbi észlelések fogják eldönteni. Bármiképen álljon is a dolog, kétségtelen, hogy épen a mi sokféle és kevert fajú népektől lakott országunkban az egyes fajok között netalán előforduló ilyenféle diíferentiák egymást ki kell hogy egészítsék és semmi jogunk sincs azt állítani, hogy a glaucoma Magyarországon jobban el lenne terjedve, mint más országokban. A glaucomás vakság gyakori voltának okát másutt kell keresnünk és ezt meg is találjuk a mi betegeinkről annak idején készült feljegyzésekben, a melyek szerint a 170 glaucomás vak között mindössze csak 33 volt olyan, a kinek egyik vagy mindkét szemén valamelyes műtéti beavatkozás történt volna, és pedig egy részüknél régebbi időben, egy más részük pedig máris a vakság határán alulra romlott visussal jelenvén meg a klinikán, itt csak azért operáltatott meg, hogy legalább ezen maradékos látás megtartása lehető lett légyen. A mi glaucomás betegeink nagy része tehát elkésve kerül a szemorvoshoz. Egy régebbi dolgozatomban már volt alkalmam számszerinti adatokkal bebizonyítani, hogy a glaucomás betegeknek több mint két harmadrésze akkor kerül a klinikára, mikor a baj már hónapok, sőt évek óta rontotta volt az egyik, vagy mindkét szemet és csak 15°/0-uk jelentkezett azonnal vagy néhány nappal a betegség észrevevése után; 1903-ban gyógyított glaucomás betegeinknek 35°/o"a jelentkezésekor félszemére már gyógyítliatatlanul vak volt. Ugyanezen évben a klinikán jelentkezett 80 glaucomás beteg közül 19 vagyis 23'7°/o> az 1904—905. években jelentkezett 203 glaucomás betegnek pedig 21°/o_a volt mindkét szemére, 50%-a pedig félszemére gyógyíthatatlanul vak. Pontos számadatokon alapuló tapasztalataink tehát azt mutatják, hogy Magyarországon a glaucomás betegeknek egy ötödnegyedrésze orvosi segítség nélkül marad és megvakul. Ezen deprimáló viszonyok oka egyrészt a betegekben, másrészt — nem átallom megmondani — az orvosokban keresendő. A falusi, földmíves ember nálunk csak úgy, mint külföldön még mindig nagyfokban indolens, egyik szemének megromlásával vagy megvakulásával nem sokat törődik, a betegség
