Szemészet, 1906 (43. évfolyam, 1-5. szám)
1906-01-28 / 1. szám
8 A mint látjuk, a serum nélkül maradt nyúl szemein még a 6. napon is egy teljesen kifejlődött, súlyos jequirity-ophthalmia összes tünetei voltak láthatók, mig a serummal kezelt állatok egyikénél á gyuladás ki sem fejlődött teljesen (I. nyúl), a másiknál a 6. napra csaknem teljesen meggyógyult (II. nyúl). Természetesen itt is subcutan kellett a serumot beadni, hogy megbízható Ítéletet nyerjünk a hatásról, mert a becsöppentésnél a serum jó része elfolyik és csak igen kevés antitoxin szívódik fel. Römer maga is hangsúlyozta, hogy a becsöppentés (a serum lokális alkalmazása) csakis addig járhat eredménynyel, a míg a méreg a kötöhártyát még át nem járta. Végül még meg kell említenem, hogy Wessely ilyen igen egyszerű és könnyen kivihető kísérletek alapján már régebben meggyőződött arról, hogy hogy a jequiritol-serumnak subcutan alkalmazása által egy jequirity-ophthalmiúnak teljesen elejét lehet venni. Az én feladatom volt bebizonyítani, hogy a serum segítségével képesek vagyunk egy már kifej lödöfélben levő gyuladást coupirozni, illetve enyhe lefolyásúvá tenni. Jegyzet Schölte Kornél dr^munkájához. Scholtz dr.-nak fenti dolgozata felment engem azon feladat alól, hogy az általam iniciált jequiritol-kezelés ellen az idők folyamán felmerült, sokszor nem objectiv kifogásokat részletes tárgyalás alá vegyem. En ezen therapiát bakteriológiai tanársegéd koromban csak kísérletileg tudtam megokolni. A mit akkori dolgozatomban állítottam, most is változatlanul igaznak bizonyult. Ez nem is lehet másképen, mert a toxinokkal és antitoxinokkal való dolgozás az immunitás tanának legexactabban művelhető területe. Scholtz dr. vizsgálatai újból kimutatták, hogy a jequiritol egy pontosan adagolható toxin és hogy a hozzávaló jequiritol-serum egy gyógyserum, a mely az antitoxin-immunitás törvényeinek van alá vetve. Annak idején nekem is az volt a feladatom, hogy ezen két tényt kiderítsem. Akkoriban nem láthattam előre, hogy daczára a szer pontos adagolhatásának és a serum gyógyító hatásának, ezen kezelési mód az embernél az eseteknek egy bizonyos arányszámában complicatiókkal szövődhetik ; mint egy hygieniai intézet tanársegédének, nem volt módomban embereken erre vonatkozó tapasztalatokat gyüjtenem. Ezen complicatiók, a melyek leggyakrabban egy dacryocystitis, ritkábban corneális bántalmak képében jelentkeznek, soha sem lesznek egészen elkerülhetők. Nem szabad elfelejtenünk, hogy egy méreggel van dolgunk, a melylyel szemben, minden óvóintézkedés daczára is, az emberi szervezetnek különböző fogékonysága mindig szerepet fog játszani. De mindazáltal, nézetem szerint elérhetjük azt, hogy ezen complicatiokat mind ritkábbá tegyük. Ez lehetséges lesz, ha tekintetbe veszszük a következő 3 momentumot. Először is a jequiritol kezelésre való esetek kiválogatásánál nagyobb gonddal kell eljárnunk. Azután ügyelnünk kell a becsöppentéseknél arra, hogy lehetőleg kevés toxin jusson be a könyorrvezetékbe. A becsöppentésnél én a következőképen járok el : csak igen kis csöppeket juttatok a szerarésbe nagyobb időközökben ; a beteg hányát fekszik és fejét úgy fordítja, hogy a szemrésböl kicsurgó könyek föképen a külső zugon át ömlenek ki; egyidejűleg nyomást gyakorolok a könytömlöre. Végül a dacryocystitisek raeggátlása végett azt javasolnám, hogy a becsöppentések után a könyorrvezetéket néhány csöpp hígított serummal öblítsük ki. Daczára a complicatióknak, a melyek természetszerűleg olykor ezután is elő fognak fordulni, a jequiritol-kezelés értéke változatlanul megmarad.
