Szemészet, 1905 (42. évfolyam, 1-5. szám)
1905-10-05 / 3-4. szám
381 még nincsen meggyógyulva, sőt a húsos növéseknél egy sokkal veszedelmesebb betegség — trachoma —- van még szemeiben, melyet okvetlenül gyógyittatnia kell. Két hó mulva, midőn Szegeden ismét dolga akadt, eljött hozzám — a beteg szavai szerint élve — hálálkodni, hogy ő milyen kitünően lát és milyen jól érzi szemeit. Mindkét szeme szép tiszta fehér volt, a jobb oldalon a szarúhártyán igen kevéssé szembetűnő homályossággal, mely a leválasztott pterygium helyének megfelelt. De, a mi legmeglepőbb volt, mindkét szemben a kötöhártya teljesen sima lett. A leghatározottabban tagadja, hogy távozása óta használt volna valami gyógyítószert, arra a kérdésemre pedig, hogy járt-e időközben más orvosnál, egészen sértődve válaszolt és csodálkozott azon, hogy tulajdonképen miért is kérdezem ezt tőle. Ismerünk eseteket, melyekben a trachoma önmagától meggyógyult, a nélkül, hogy orvosi beavatkozás történt volna. Azonban ezen esetben minden kétséget kizáróan a pterygiumok eltávolítása tette lehetővé a szem önmegtisztítását, a trachomaszemcsék felszívódását, mert hiszen a trachoma közvetlen a mütevés után gyógyult meg. A trachomáról tudjuk, hogy legkedvesebb melegágya a szökés anyagi viszonyok között, piszkos, szennyes levegőben élő, a testi tisztasággal keveset törődő egyének szemei, a kiknél tehát oly bőven kínálkozik alkalom arra, hogy a szem izgatott, hurutos legyen. Mennyivel inkább jogosult tehát azon feltevés, hogy az oly szem, a melyben már a trachoma fellépett, ha állandó izgatásnak kitéve van, nemcsak hogy magától nem gyógyulhat, de sőt a szakszerű beavatkozás sem mutathatja fel a kívánatos eredményt, a míg az állandó izgatást okozó tényező meg nem szűnt. A pterygium pedig olyan képződés, mely, ha még oly csekély mértékben is, de állandóan izgatja a szemet. És a gyógyulás magyarázatát is megkísértem megadni. Ha valamely szerv megbetegszik, abban a szervben mindaddig, míg a betegség fennáll, folytonos küzdés van, hogy a betegségtől megszabaduljon és a kóros anyagokat kiküszöbölje. A trachomába esett szemben is állandó ezen küzdés. Kétségen kívül a pterygium ezen küzdésnek igen nagy akadályozója és ha hirtelen felszabadítjuk a szemet ezen akadály alól, ez oly hatalmas lökést ad a szervezet öngyógyító folyamatának, hogy a gyógyulás rohamosan előrehalad és be is fejeződhet. 2. B. H-, 48 éves, nőbeteget 1904. február 21.-én a lakásán látogattam meg. Annyira elgyengült volt, hogy még az ágyról sem tudott leszállani. Három hét óta sem nappala, sem éjjele a jobb szemének irtózatos fájdalmassága miatt. A betegnél iridocyklitis volt, a mellső csarnokban sok gümbalakú fibrinosus exsudatnmmal. A szarúhártya belső-felső negyedének közepére, a corneo-sclerális határtól mintegy 1 mm.-nyíre túlterjedően egy kis pseudopterygium volt, a melyet természetesen a szem legértékesebb részeinek megbetegedése mellett, figyelmen kiviil hagytam. A kötöhártya régi elhegesedett trachoma képét mutatta. Az iridocyklitis eseteiben általam követni szokott gyógyító beavatkozásommal a legcsekélyebb eredményt sem tudtam elérni. Már két héten át kezeltem a beteget és még semmi subjectiv vagy objectiv javulás nem állott be, sőt, mint újabb tünet, a felső szemhéj erős, lobos oedemája is csatlakozott a kórképhez. Ilyen kétségbeejtő situatio közepette, mérlegelni kezdtem a betegnek egy-kétszer tett azon panaszát is, hogy ha a szemét csak megmozdítja, oly intensiv fájdalmat érez, mintha a villám hasítaná szét. E mérlegelés vitt azon gondolatra, hogy talán az a kis pseudopterygium lehet kerékkötője a gyógyulásnak. Még aznap eltávolítottam azt és már a reá következő éjjel annyit tudtam elérni, hogy az eddig hasztalan adott altató
