Szemészet, 1905 (42. évfolyam, 1-5. szám)

1905-10-05 / 3-4. szám

373

én közkórházi osztályomhoz tartozik. Ottani általános szemészeti működésemről és ott végzett mütéteimröl más alkalommal fogok megemlékezni. Itt csak annak igazolására teszek erről említést, hogy azon sok oldalról hangoztatott kívánalomnak, hogy az állami trachoma-kórházak élén ne egyoldalúlag képzett trachoma-orvosok, hanem általános szemészeti képzettséggel biró szemorvosok álljanak, a szegedi állami trachoma-kórházban mindenkor elég volt téve.

Gyógy eredmény. A mi a gyógyeredményt illeti, a következő statistikai adatok állanak rendelkezésünkre: A felvett 1429 beteg közül 533 gyógyultan, 874 javultan bocsáttatott el az intézetből, az 1904. évi deezember hó 31.-én pedig 15 férfi és 7 nő, összesen 22 beteg maradt további gyógykezelés alatt. Ezek szerint a gyógyulási arányszám 37'3 százalék volna. A ki ismeri a trachomának, különösen az idült és komplikált trachomának makacs, recidivára hajló ter'mészetét, ezen arányszámot nem fogja kedvezőtlennek találni. Ezzel azonban nincs kifejezve az egész gyógyeredmény. A „gyógyult“ kifejezéssel ugyanis nagyon óvatosan bántunk és sohasem alapítottuk azt a beteg subjektiv megelégedettségére, hanem csakis ott alkalmaztuk, a hol teljes restitutio in integrum következett be vagy legfeljebb olyan csekély vékony hegek maradtak vissza a kötő- vagy szarúhártyán, melyeket a lefolyt trachoma maradandó nyomainak kellett tekintenünk, szóval olyan esetekben, melyekben tapasztalataink szerint visszaeséstől már nem kellett tartani. De még az igy kibocsátott betegeket is utasítottuk, hogy szemeik megfigyelése végett időközönként a kórházban jelentkezzenek. Viszont a „javultan“ jelzés nem azt jelenti, hogy az így kibocsátottak egyáltalában nem gyógyultak meg, hanem csak azt, hogy miután azon súlyos tünetek, melyek miatt a betegek a kórházba felvétették magukat, eltűntek és ők, az elért eredménynyel megelégedve, tovább a kórházban maradni nem akartak, mi pedig magunk sem tartottuk a további kórházi kezelést szükségesnek, az ilyen betegeket „javultan“ bocsátottuk el oly feltétellel, hogy szembajuknak további járólagos kezeltetése végett, a mennyiben helybeliekről volt szó, a kórház ambulantiáján hetenként 2—3-szor tartoznak megjelenni. Az esetleges szükségesnek talált ellenőrzés megejthetése végett az ilyen kibocsátásokról az illetékes hatóságot értesíteni szoktuk. Vidékieket az illető községi vagy körorvos, esetleg járási orvos kezelése alá utasitottuk. A kik pedig olyan helyre távoztak, hol orvos nem volt, azokat megfelelő gyógyszerrel láttuk el és utasítottuk, hogy ők maguk azt még hosszabb ideig alkalmazzák. Hogy a javultan kibocsátottak közül hány gyógyult meg teljesen, ezt alig lehet biztosan megállapítani, de igen nagy azok száma, kiknél alkalmam volt a teljes gyógyulás bekövetkezését és ennek állandóságát még évek után is, mikor valami más baj miatt jöttek, konstatálni.

Ha emlékezetembe visszaidézem s mindazt a mi 10:) » év alatt az állami trachoma kórházban előfordult, nem találok benne egy esetet sem, melyről mondhatnám, hogy javnlatlanul vagy rosszabbodott állapotban hagyta volna el a kórházat. Azt pedig határozottan mondhatom, hogy nálunk nem vakult meg senki sem, mert az egész hosszú idő alatt nem fordult elő egy eset sem, melyben a hatósághoz kellett volna fordulnunk azért, hogy valamely beteget mint teljesen munka- és keresetképtelent hatósági gondozás alá vegyenek. Ha igazak a latin közmondás szavai: „Vitám dat, qui lucem“, azt mondhatnám, nálunk nem balt meg senki sem.

Ápolási napok átlaga. Ha a felmerült ápolási napok összes számát (82,568) elosztjuk a felvett betegek tiszta számával (1429), kitűnik, hogy 1 — 1 betegre átlag 578/io ápolási nap esik. Ezen aránylag magas átlag elő