Szemészet, 1905 (42. évfolyam, 1-5. szám)
1905-10-05 / 3-4. szám
350 az törvényszabta kötelessége volna, hogy úgy közegészségügyi, mint sociális szempontból is egyaránt sürgős szükségnek mutatkozik ez állapoton segíteni. Egyik hathatós eszköznek tartanám e czélra azon oktatásnak, melyben tudtommal a bábanövendékek e betegséget illetőleg eddig is részesültek, intensivebb módon és pedig lehetőleg szemorvos útján való művelését, s e tárgynak is szigorú vizsgálat tárgyává való tételét. Ily előadásoknak, a melyek valamennyi gyakorlatra készülő növendékre nézve kötelezők volnának, feladatuk lenne, hogy a bábák képzettségi fokához mért tanításban megismertesse a bántalom forrását, ragályozó voltát, első tüneteit s a kifejlődött betegség képét; hangsúlyoznia kellene a baj gyógyíthatóságát, s mulasztás esetén a corneát fenyegető genyedés veszélyét, s végül részletesen kifejtené a bába teendőit, s nyomatékosan figyelmeztné a kötelesség elmulasztásának törvényes következményeire. A födolog mindenesetre annak a megértetése legyen, hogy miben rejlik a betegség veszedelmes volta, s ezért czélszerünek s szinte elengedhetetlen feladatunknak vélem, hogy nagy vonásokban a szem szerkezetét is legalább annyira megismertessük, hogy a cornea elgenyedésének jelentőségét a bába felfogni képes legyen, s hogy megértse, miszerint e betegség elhanyagolása nem hályogot, hanem gyógyíthatatlan vakságot okozhat. Mindezt könnyebben megtanulja s emlékezetében jobban megtartja a bába, ha elméleti előadásunk végén betegeket is bemutathatunk, lehetőleg olyanokat is, a kiken a mulasztás elrettentő következményekép az elgenyedt corneát is demonstrálhatjuk. Nem kételkedem, hogy az ily előadásoknak meg lenne az óhajtott hatása. Tapasztalásból mondhatom, hogy azon tíz tanfolyamból kikerült bábák közül, kiket a jelzett irányban oktatni alkalmam volt, eddig egyre sem akadtam, a kit kötelességének elmulasztásával vádolhatnék. Ez előadások megtartására természetesen a bábatanfolyamok helyén létező kórházak szemészeti osztályai vagy szemkórházak lennének a legalkalmasabbak, már csak azért is, mert a bemutatásra kívánatos anyag egyébként alig volna beszerezhető. Oly körülmény, mely a maga részéről is hivatva van a vidéki szemkórházak létesülését támogatni. A mi azon szülésznőket illeti, kik már gyakorlatban vannak, ezekkel szemben az oktatásnak ezen módja, miután legfeljebb ismétlő kurzusokról lehetne szó, egyelőre kivihetetlennek látszik. E helyett könnyebben megvalósíthatónak tartanám azon intézkedést, mely szerint minden gyakorlatot folytató bábának nyomtatásban küldessék meg a blennorrh. neonat, népszerű és világos ismertetése; ezzel kapcsolatban nem volna felesleges a kötelező teendőket újból pontosan felsorolni, s az ezek elmulasztásából a rájuk háramolható súlyos következményekre nyomatékosan figyelmeztetni. Ilynemű intézkedés után több joggal gyakorolhatnánk szigorúbb ellenőrzést s a tudomásunkra jutott mulasztásokkal szemben nagyobb energiával is léphetnénk fel Az ügy érdekében való volna, hogy a lelkiismeretlenségböl származó súlyos hibák igazságos megtorlásban részesüljenek s e végből kívánatosnak tartom, hogy az ország összes orvosai egyöntetűen járjanak el s az ily hibák feljelentésére törvény, illetve rendeletileg köteleztessenek. Mert aligha tévedek azon feltevésben, hogy a lelkiismeretlenség ellen minden érvnél hatalmasabban küzdhetünk a pénzbüntetéssel. A blennorrhoea neonat, sikeres gyógyíthatásának feltételei között második helyen említettük azon követelményt, hogy a bába jó tanácsa ne találjon ellenkezésre a szülök részéről; kétségtelenül sok függ e tekintetben a bába