Szemészet, 1904 (41. évfolyam, 1-4. szám)
1904-01-31 / 1. szám
43 mert nem akartam é3 sikerült is mind ez ideig lehetetlenné tennem, hogy a szemkórházat a városra nézve pénzügyileg terhesnek és károsnak tekinthessék. Néhány évig megelégedtem a helyiségek némi javításával; a váróhelyiség fiítlietövé alakítása, egy pár jobb kályha beállítása, nehány új (olcsó) bútornak, több-több műszernek megszerzése a helyzet javulásának érzését tartotta fenn bennem. Mikor már nehezen lehetett volna a helyzetet tovább tűrni, a folytonos nagy használat alatt épület és bútorok egyaránt romladozvák: a jó sors meghozza a szabadulást és a jobb helyzetet. 1896 tavaszán a város általános kórházának valamely ügyében Chyzer Kornél dr. min. tanácsos úr személyesen jött városunkba s olyan kegyes volt, hogy maga jószántából a szemkórházat is meglátogatta. Harmincnégy beteget talált, közöttük csak egy helybelit; látta a zsúfoltságot, az évi forgalom adatait, az intézet iránti bizalom nagy kiterjedésének jeleit, a végzett munka mennyiségét, a nélkülözéseket; meg volt lepve. „Mit tehetnék ezért az intézetért ?“ Kérdezte tőlem még azon a napon, bizalmasan. Én kértem, hogy segítsen valahogyan új épülethez s elmondtam, hogy a mi igényeink szerinti szemkórház, szerény felszereléssel, létrehozható 32,000 forintból. Nem telt bele több egy hónapnál, kezünkben volt egy belügyministeri leirat, mely évi ezer forint segítséget nyújt, egyelőre tíz évre s felszólítja a várost a szemkórháznak czélszerííbb elhelyezésére. Sohasem dobbant akkorát szívem az örömtől, mint e rendelet olvasásakor; úgy éreztem, hogy biztosítva van véglegesen az a munkatér, melynél többet sohasem kívántam s hogy könnyű lesz valósággá változtatni egy egyszerű, de kielégítő szakkórházat illető régi ábrándomat. Ebben ugyan csalódtam, de lényegében az alap meg volt vetve. A leirat alapján tervet dolgoztam ki, melyben kimutattam, hogy az addig lakásbérre fizetett 500 forint, meg az állami segtségböl nyerendő 1000 forint elég lesz arra, hogy a várostól minden kára nélkül adható 500 Q]-öl telket, kölcsön veendő s a szemkórház jövedelméből törlesztendő összegből a szemkórház új épületét megépítsük; kérem a közgyűlést, mondja ki elvben az új épület emelését s a terve elkészítésével bízzon meg szakembert. Munkálatomat sokszorosíttattam s megkiildtem a törvényhatósági bizottság tagjainak. A városi tanács nagyon szívesen támogatta az én tervemet, de azért az 1896. évi augusztusi közgyűlésen az egyik politikai párt összes szavazatával ellenezte a szemkórház építését, melyet a többség aztán elfogadott. Jellemző a vidéki közélet folyására, hogy ama politikai párt helybeli lapja, nagy tűzzel ellenezve az építkezést (melyre a közpénztárból nem kellett egy krajczárt sem adni), azt mondta, hogy „ha egy külön kórházat építünk I. dr.-nak, építsünk akkor T. Miskának is (egy híres kuruzsló paraszt), hiszen ő is „specialista“. Még ők azon az állásponton voltak, hogy azt nekem építik. Pedig már akkor láthatták volna, mit e sorok folyamában módom lesz kimutatni, hogy azt — én építettem nekik. A szemkórház épületének tervét Sándy Gyula budapesti építész készítette el, minden részletben valósítva a tőlem kifejtett kívánságokat. 1897 őszén fogtak az építéshez s 1898 nyarán végezték be, a vidéki középületek legnagyobb részén tapasztalható módon, t. i. úgy hogy a kivitel sok hibája számtalan bajt és bosszúságot okoz mai napig, meg igen sok utólagos költséget. De végre is beköltözhettünk a 40 beteg befogadására szánt új kórházba 1898. szeptember 28-dikán. Betegek, ápolók s magam egyaránt örültünk a változásnak, melyet a sok hiány, főleg a bútorzat legnagyobb részének ócskasága (pl. a régi rozoga faágyakat nagyrészt meg kellett
