Szemészet, 1904 (41. évfolyam, 1-4. szám)

1904-10-30 / 4. szám

Az eljárás daczára a nyilvánvalóan kedvezőtlen viszonyoknak (a sebnek az orrüreggel s a rostasejtekkel való közlekedése) fényesen bevált s ebből merítettem bátorságot, hogy 3 további esetben, melyek Blaskovics főorvos úr szívességéből kerültek osztályunkra, s melyeket Herczel tanár szíves jóvoltából szintén alkalmam nyílt megoperálni és melyeknél csak egyszerű exenteratióról volt szó, s a szemhéjak is meg voltak tarhatók, újra megkísértsem az orbitának jodoformplombbal való kitöltését s felette a szemhéjaknak egyesítését. Ezen műtétek után a plomb nem maradt meg oly simán, mint az első esetben, a hol bár látszólag kedvezőtlenebbek voltak a gyógyulás feltételei, de a szemüreg fölé fektetett lebeny a plombot pontosan és biztosan befedte. A szemhéjak vékonysága, vérzékenysége, a fonalaknak a szemhéjon való könnyű átvágása, ama körülmény, hogy a hegvonal épen a plomb közepe felett fut el — a prima gyógyulást s a plomb primaer megmaradását akadályozták s csak több kísérlet után jutottunk rá ama apró technikai fogásokra, melyek az összevarrt szemhéjak ezen prima gyógyulását minden legkisebb szétválás, fonálátvágás nélkül — a plomb megmaradásának ezen elengedhetetlen feltételét lehetően biztosítják.

A három eset közül az egyiknél (III. eset) megpróbáltam a szemhéjszőröket megtartani s a két szemhéjat lapszerint varrtam össze; daczára azonban a széles érintkezési felületnek, a varrat szétvált s a plomb szabadon nézett kifelé, úgy hogy itt a plombot kiszedtem, a szemüreget kitisztítottam, újra plombáltam s az alább kifejtett elvek szerint varrtam újra össze, midőn is a seb szépen elsődlegesen egyesült s a plomb megmaradt. Az első esetben pedig, melyet a szemhéjak megtartásával operáltam, (II. eset) a belső zugnál a sebszélek a ligamentum canthi átmetszése daczára meglehetős feszüléssel voltak csak összehúzhatok; itt a fonalak átvágtak s a támadt lencsényi likon át a plomb egy része kilökődött, úgy hogy itt a gyógyulási tartani 3 hétre húzódott el, s a szemhéjak meglehetősen besüppedtek. 3 hét után a kis nyílás teljesen begyógyult s a beteg kötés nélkül hagyta el a kórházat. Az ezen esetből merített tanulság alapján utolsó esetemben s a III. sz.-nál, midőn a secundaer plombálást és összevarrási végeztem, a belső szemzúgot mintegy 4 mm.-rel a szemhéj széle felett frissítettem fel, két ovális metszés segélyével, melyek hegyes csúcsa az orrháton közel a középvonalhoz feküdt. Az ezen metszések által körülírt bőrdarabot a könycsatornácskákkal és könytömlővel együtt eltávolítván, a bőrt az orr és szemöldök felé jól alápraeparáltam s hegyes horoggal magasra kiemelve egyesítettem; így elkerülve a feszülést a belső zúgnál, a seb szépen összetapadt, a plomb megmaradt s egy hét alatt a III. sz. esetben teljes gyógyulás következett be. A IY. esetben is kifogástalanul összetapadt a varrat, azonban utólag mindenek szerint azért, mert a szemgolyó elődomborodását utánzandó igen sok plombot tettem a szemüregbe, a szemhéjon egy fillórnyi nekrosis lépett fel, mely a plomb kivevését, új plombálást és varratot tett szükségessé.

Ezen tapasztalatok alapján a következő technika követését ajánlom : Ha a szemhéjak megtarthatók, akkor kezdjük a metszést 4 mm.-rel a szemhéjszél felett és írjuk körül az egész szemrést, úgy hogy a belső oldalon a felső és alsó metszés az orrnyereg- jobb oldalán találkozzék. A szemhéjak bőrét most visszapraeparáljuk a fascia tarsoorbiíalisról egészen a szemgödri szélekig, s a belső zug táján a köiiyszerveket is leválasztva a csontról, a szemgödör szélét mindenütt jól szabaddá teszszük.