Szemészet, 1904 (41. évfolyam, 1-4. szám)
1904-01-31 / 1. szám
21 kancsalszeműek lokalisatioja és szemállása közt egyébként bizonyságnak veszik a látásirányközösség veleszületett voltára. A kancsalítók látásáról történő vizsgálások, a milyen érdekesek élettani és kórtani tekintetben, kétségtelenül bonyolultak is, a vizsgált részéről értelinességet, a búvártól leleményességet és kitartó türelmet követelők. A vizsgálási módok pedig nem bőven vannak és téves véleményre is vezethetnek. így az utóképek methodusáról maga Hering is azt tartotta, hogy egész 5°-ig terjedhet az irány megítélésében a tévedés,1 eltekintve egyéb árnyoldalaktól. Mindezeknek és a fent elmondottaknak elgondolásával, feltűnt nekem épen az idevágó újabb buvárlatok tanulmányozásánál, hogy mindezen nehézkes eljárásoknál könnyebben kezelhető, tehát tömeges vizsgálatoknál is hasznavehető, sőt szabatos voltánál fogva talán a többieket mind felülmúló volna olyan elbánás, mely a kétszemü képek kiválasztó és gátló jelenségeire volna alapítva. Ekkor a még némileg controvers Hering-féle elmélet a mélységi észrevevésekről, melyen a Stereoskop és az eséspróba egyaránt épül, nem volna az egyedüli tudományos alap, melyen a kancsalitásról szóló tan nyugodnék. Nekem úgy látszik, hogy már a két főkisérletem is lényeges segítő eszköz lesz. És ezeket is régibb munkálatom adataiból olyan formába öntöttem, hogy ide bevágjanak. A fenforgó vizsgálási feladatok adták rá az eszmét. Az utóképekkel vizsgálás részleteit épen azért idéztem főbb pontjai és Tschermak munkálatai szerint, hogy mindjárt feltűnjék I. és II. főkisérletem használhatósága a kancsalnézés valamennyi alakjánál. Rövid rámutatás már elégségesen fogja ezt indokolni. A második csoportba tartozó eseteknél a kancsal állásban levő szem ezen helyzetben néz párosán a vezérrel. Ezt I. kísérletem azonnal kimutatja. A harmadik csoportba tartozóknál valahol a sárga folttól oldalt van a hely, egy vagy kettő is, mely látásközösségre képes. Ezt a helyet megingerelhetjük a vezérbe képet szolgáltató tárgytól, ha annak képét a kancsal látóhártyán inogtatjuk II. kísérletem szerint. Ha elégséges oldallengéseket teszünk, elő fog állani az a helyzet, melyben a vezér sárga foltja és a kanosaié is a nézett tárgyról képben részesülvén, a papirtölcsér területében mutatkozó letisztuló képrészen el fogja árulni a kívánt tényt, a páros nézés megtörténését, tehát fel is fogja deríteni a látásirányközösség mivoltát. Megeshetnék, hogy az érzékeny hely mégis meszszebb van, semhogy a lengetett képpel könnyen elérni lehessen. Ekkor hasábos üveggel közelebb kell hozni a képet a kérdéses helyhez, először gyengébb és ha még kell, azután erősebb hasábbal, melynek alapja a gyanúba vett hely felé áll (összetérő kancsalításnál a halánték felé, szétálló kancsalságnál az orr felé). A hasábbal való képeltolást már Graefe sokat alkalmazta kancsalok látásának vizsgálásánál. Ez itt is kitünően fog érvényesülni. A két kísérletben a szóródásos képet teremtő üveget inkább a vezérszent élé tegyük és ekkor a másik szemmel maximális látóerejéig tisztul csak fel a papirtölcsér területén látható kép. Tehetjük megfordítva is, 1 Minek Helmholtz ellene szól, v. ö. Physiol. Optik. 1896, 660 lap.
