Szemészet, 1904 (41. évfolyam, 1-4. szám)
1904-01-31 / 1. szám
MgMjjBip szóba hozott még némely más módot.1 Én részemről a kiválasztás és képelnyomás tüneményein alapuló eljárásokat haszonnal gondolnám felvehetőknek. Mielőtt a páros nézést a kancsaloson vizsgálnék, jöjjünk vele tisztába látási próbák segélyével, mi a szemek mindegyikének a fénytörése és látó ereje, azután vizsgáljuk meg mozgási kitéréseit, legjobban fokives perimeteren, csak azután bíráljuk meg, hogy a kancsalos szem a vezérszemhez hogyan viszonylik, vele együtt társasán hogyan mozog és hogy amahhoz képest merre irányul. Továbbat következzék a sensorikus viszonyok kiderítése, első sorban, hogy a páros nézés mivé alakult és végre, hogy az egyik és a másik szem a párjához mérten, milyen helyitésre képes. Ezen sorozatában a vizsgálásoknak legfontosabb a páros nézés kérdése. Vele kell most foglalkoznom. A páros nézés kimutatására szolgáló, már említett két eljárást, a stereoskoposat és az eséspróbát, Bielschowsky2 részletesen bírálja. A főbb mozzanatokat fel kell sorolnom. Mind a kettő bizonyító ereje azon indul, hogy kiküszöbölésével mindazon tényezőknek, melyek a távolsági külön bözeteknek felismerését félszeműnek is közvetíthetik, a mélységi észrevevések adják a látóhártyák felelkezésére alapított kétszemi közös látásnak legkirívóbb jelét. Es e szerint egyedül a mélységi érzés jelenléteié nek kimutatásával kapnánk feltétlen bizonyosságot arról, hogy a két szem párosán néz. A két vizsgálati eljárás abban különbözik, hogy az egyik az egyiittlátóban mozgatott látótengelylyel, de a hosszas beletekintés folytán eltartó megingerléssel történik, míg az eséspróba nyugalmas nézés mellett pillanatnyi benyomások szerint megy végbe. Ezért néha inkább az egyik vagy a másik ad hamarább positiv eredményt. A stereoskopban a mozgatott látótengely és a képek sokasán felelkező határvonalai adnak bő támpontokat a felismerésre, míg az eséspróbánál az egyik szem esetleges gyengébb látóereje, mely a stereoskopban a képegyesitést nehezíti, (a mi az ezen szemhez tartozó kép teljes kiesésével végződhetik) majdnem semmi nehézséget sem okoz, mert még V20 látóerővel is mozgást nagyon biztosan lehet felismerni. Ezekkel szemben az én I. és II. kísérleteim minden egyes mozzanatra vonatkozólag sokkal nagyobb biztosságot nyújtanak. Meggyőzőerejük egészen más alapon, mint valami külön részletnek méltatásán, megnevezésén vagy bíráló értékesítésén nyugszik. A mélységi észrevevés semmit sem szerepel. Az empyrikus vagy nativista theoria igaz volta reájuk nézve teljesen közönyös. Egészen új, még számba sem vett jelenségek: az épéleti kiválódás és kiejtés jelenségei képezik az észrevevés feladatát. Zavarosnak mutatkozó tárgynak egy darabkája a vezérszemnek látóélessége mértékében tisztán kivehetővé válik és csak e kettőnek rövides megnézése és összehasonlítása szükséges, hogy az eredmény megjelölhető legyen. Ha ez betűkön történik, ezeknek hangoztatása az objectiv bizonyossággal felérő feltétlenséggel dönt. De akármilyen egyéb tárgy is felhasználható, így utczai tájkép, fali tapéta, lábszőnyeg stb., minél tarkább, annyival szembeötlőbb az eredmény. Egyetlen egy esetben sem fog vele az eredmény kétséges maradni, még ha az egyik szem nagyon gyenge-1 Graefe’s A. f. 0. 47. k. 3. f. 2 Graefe’s Archív f. 0. 50. k. 2. f. 497—507. lap. 18
