Szemészet, 1904 (41. évfolyam, 1-4. szám)
1904-01-31 / 1. szám
19 látó is, ;i mi az eséspróbával vagy az együttlátó használata mellett elégszer előfordul. Az együttlátó cserben hagyhat, ha képeket nézetünk, melyek egy szemmel is megitélhetők, mint bonyodalmas rajzolatok, kristályok, szabályos egyek alakok, árnyékolt ábrázolások. Tévedésekre alkalmat adhatnak nehezen megnevezhető tulajdonságú alakulások, a szemek alapvonalához nem igazítható jobb és bal mező, félszegen egybeolvadó képhatárok. A látóélesseg egyenlőtlen volta is néha ok, hogy az egyik oldali kép nem tud a stereoskopban kialakulni. A mi a Stereoskop előnye, hogy hosszan lehet nézni és a látást a képen végigjártatni, azt az én I. kísérletem fokozott mértékben nyújtja. Az eséspróba eredménye még bizonytalanabb. Schmidt-Rimpler,1 2 3 GreefP 10°/0 esetszámig hibás bemondásokat kaptak értelmes egyénektől. Parinaud8 és mások semmit sem bíznak benne, Sulzer az 1899. évi internationalis szemészcongressuson állította, hogy egy hét alatt akárki megtanulhatja egy szemmel nézés szerint is helyesen megmondani, hogy a kis golyók a sodrony ellenében hogyan estek le. Hibás bemondásra ad alkalmat és az eredmény téves felszámítására vezethet, ha a készülék háttere alkalmatlan, ha a cső nyílásába csak az egyik szem szolgál, ha a golyók túlnagyok vagy kicsinyek, ha a golyó kemény alapra esik és koppanásával az ítéletet befolyásolja, ha a beteg nem tudja min sarkallik a kísérlet és hasonlók. Sőt ha a leeső gyöngy retinaképében a hosszanti disparatiohoz a legkisebb harántdisparatio társul, ez már negativ eredményt ad, esetleg téves módon. Mindez az én kísérleteimben nem szerepel. Sőt a mi az eséspróba előnye, hogy a mozgást csekély látóerővel is jól lehet kivenni, az az én II. kísérletemben is mint elsőrendű tényező benfoglaltatik. Legújabban Tschermak A.4 5 utóképeket kelt mindegyik szemen és ezekkel állapítja meg a kancsalosakon a két szemnek egymáshoz való állását, valamint a látóhártyák összeműködését. Azonkívül még számba veszi a helybeli különbséget a látó élességben, a fokozott érzékenységet fényelvonás után, a vak folt helyzetét, a sárga folt entoptikai észrevevését és a Haidinger-féle fény sarkításos tüneményét.s Arra indul, hogy a kancsal szemnek szerepét a látási műveletnél megvizsgálja. A vizsgálat lehetőleg egyszerű és szabatos legyen. Míg a rendes látó a szemállás alapján lokalizál, addig a kancsal nem feltétlenül ennek megfelelően. A subjectiv látási irány elvileg különbözik az objectivtól, tehát a látóvonaltól és így a szemállástól is a fejben. Nem a szem állása az, a mit a kancsal észrevesz és nem az ettől kapott benyomást helyezi egy vetítési vonal mentén a kültérbe, hanem az ingerelt retinahely benyomásának a szemállástól független megjelenési helye jut ki mint határozott látásirány, miben a látóhártya-elemeknek veleszületett természete, azután az egy-egy alkalmi lokalisatio és a látótér subjectiv mértéke a döntő. Először a látóvonalra vonatkozó kancsal állást határozza meg 1 Deutsche med. Wochenschrift 1894. 44. 2 Zehender’s kiin. Monatsbl. 1895. 352. lap. 3 Le strabisme 1899., melyet Tschermak kifogások tevésével bírál. Zentralbl. f. Augenh. 1900. 209—213. lap. 4 Centralblatt f. Augenh. 1902. év. 322 és 357 lap. 5 Arch. f. Opht. 1899. 47. köt. 3. füzet. 2*
