Szemészet, 1904 (41. évfolyam, 1-4. szám)

1904-01-31 / 1. szám

zését, az összetérités foka szerint közvetítőknek, tehát a térszemléletet1 empirice keletkezőnek tartja. Míg Hering a térérzést a látóelemek veleszületett tulajdonságának veszi és a disparált elhelyezésű ingerületek összehatásából származtatja a mélységi képzeteket. Az újabb munkások a kancsalság kérdéseiben, mint Bielschowsky2 és Tschermak3 a Hering nativista elméletét látják ugyan bebizonyulni a kancsalítás sensorikus jelenségeiben, de Hering térszemlélet-elmélete számos finomabb részletben nem jól egyezvén a valósággal, correctivumként a tapasztalást kénytelen segítő magyarázatul venni, annyira, hogy Helmholtz joggal mondhatja azt, hogy ha veleszületett képességeinket oly fontos részletekben a correctiv begyakorlásnak kell kiegészíteni, akkor végre is az empyria a benne fontosabb.

Részemről kénytelenségből, hogy az irodalmi közlésekkel párirányban járhassak és nem saját meggyőződésemből, egyelőre a Hering elméleteihez szegődöm. Mi mellett nincs kizárva, hogy líj vizsgálási eljárások talán idővel biztosabb alapot teremteni és a függő kérdésekben döntést hozni fognak. Mint a hogy Müller János és Nagel-féle régibb projectiós, bár szintén nativista elmélet, melyen még a két Graefe is épített, már teljesen el van ejtve.

Müller Jánosnak identitást a két látóhártya megingerléseiben feltevő nézete4 5 * helyébe ugyanis Hering a felelkezésről (correspondentia) szóló tanát tette, azaz ellentétes mélységértékű bizonyos elemeket tételez fel szilárd látásirány-közösséggel (Sehrichtungsgemeinschaft) és egymást a látási területben kölcsönösen kiegészítő részvétellel, valamint a fennálló lehetőséggel, hogy időnként stereoskopos látásirány-közösség támadjon a másik szem bizonyos disparat elemeivel, mialatt itt és ekkor a felelkező ingerületek elnyomatnak. Szintúgy nem szabad kicsinyelni a horopter, névleg a hosszmetszet-síkok horopterének élettani jelentőségét sem, mely a kétszemes egyeslátásnak disparat látóelemekkel való lehetősége által mégsem semmisül meg, sőt inkább a viszonylagos mélységi tájékozás alanyi kiinduló síkjához a tárgyi correlatumot, Hering zömsikját (Kernfiüche) szolgáltatja.

Hasonlóan megdőlt Nagel projectiós elmélete,0 mely szerint a látási érzeteket bizonyos vonalak mentén vetítenők a külső térbe. Ezt Hering megdöntötte az által, hogy különválasztotta az objectiv, vagyis geometrice construált külterületet (Aussenraum) a subjectiv látási területtől (Sehraum) különszedte a látóelemek geometriás elrendezkedését az ő functionális (névleg szélességi, magassági és mélységi értékű) elkülönüléseiktől (functionale Differenzirung) és megállapította a látóérzésekben magukban rejlő térbeli milyenséget.

A kancsalítók látását az utolsó években a németeknél, különösen Bielschowsky (Lipcse)11 és Tschermak (Halle)7 * vizsgálták tüzetesen épen

1 Ez nem szükségképen rejti magában a tér fogalmát is, mely tudvalevőleg idővel együtt Kant szerint velünk született. V. ö. Freycinet, A természettudományi megismerés alapjai. Kiadta a Term. Tud. Társulat 1898. 5—18. lap.

2 V. ö. Helmholtz, Physiol. Optik 1896. 955. lap.

3 Ugyanaz 971. 1.

4 V. ö. Helmholtz Physiol. Optik 1896. 955. lap.

5 Helmholtz Physiol. Optik 1896. 971. lap.

0 A. Bielschowsky, Graefe’s Arch. f. Opht. 46. k. 1. f., 50. k. 2. f.. Zeltender klin. Monatsbl. 1900. Beilageheft.

7 A. Tschermak, Graefe’s Arch. f. Opht. 47. k. 3. f. és Zentralbl. f. Augenh.

1902. nov.-decz.