Szemészet, 1904 (41. évfolyam, 1-4. szám)
1904-01-31 / 1. szám
u Két vizsgálási eljárásomat és egy még itt közlendő harmadikat első sorban a kancsal szemek vizsgálására szántam. Azonban a kancsal szemek nézése az ő ép nézésű párjuk mellett oly bonyodalmas, bőgj- eljárásom liasznavehetőségét másként nem indokolhatom, mint hogy előbb az optikai helyzetet átnézetben feltárjam és az újabb felfogásokat reá alkalmazva, az egyéb vizsgálási lehetőségeket bírálati szemle alá vegyem. így fog csak feltüntethető lenni, hogy az enyéim azokhoz hogyan viszonvlanak és hogy a még bőven megoldást igénylő részletek melyeiben szolgálhatnak betekintést ígérő segédeszközökül. Hogy optopathologiás tekintetben a fő ab n or mi tás, mely minden kancsalsági esetben a jelenségek vázját adja, abban áll, hogy az egyik rendesen néző és térbesítő (lokalizáló) szem mellett a másik oldalt kitér, de azért amannak mozdulásait kisérni tudja és hogy e mellett két kép jön rajta tekintetbe, azt régtől fogva tudták. Mindig érdeklődtek az iránt, hogy ez a szem az ő sárga foltjára más képet kap, mint a túlsó és a kérdést feltették, hogy azt hová lokalizálja. Úgyszintén hogy a túlsó szem, mondjuk, hogy a vezérszem, sárga foltján képet adó tárgy emitt a sárga foltról kijebb vagy beljebb (széttérő és összetérő kancsalitás) ad külön képet, mely a vezéréhez képest a térben eleintén mint második és hibás állású kép jelenik meg, azt szintén ligyelembe vették. Hogy ez a diplopiás kép zavart okoz, továbbá hogy az egyén ezt idővel öntudatából kiveti, valamint hogy ezen kivetési erőlködéseknek a látás általános megromlása (amblyopia ex diplopia suppressa) lesz a következménye, ezt mind ismerték. Azonban hogy mindez nem valamennyi szemen egyenlő typusban megy végbe, hanem hogy a lokalizálni tudó megmaradt egy érzékelő hely idővel elvándorolhat eredeti állásából, e mellett szét is mosódhatik, magában megkettőződhetik, sőt egy időben kettős félszemi látás (simultan monocularlátás) állhat fenn; a látásiránynak operatio útján helyesbítésekor a vezérszemhez társulási képességét más alakúra változtathatja, sőt be is szüntetheti, mindezt kellően kiművelt vizsgálási eljárások híjában nem állapíthatták meg. A képkiejtés lélektani folyamata sem volt részleteiben követhető. Erre a térbesítés módozatainak és ezek megállapításának ismerete útján lehetett volna csak eljutni. Világos, hogy ezen hiányos és ingadozó felismerések mellett az optikai helyzet összes igényei bizonytalan megitélésűek, a kórmegelőzés (prophylaxis), a beavatkozás, az eredmény előrelátásának tana fejletlen maradtak és az egész folyamat psychikai jelentőségének mérlegelése lehetetlen volt. Egyedül a kórszármazási viszonyok derültek eléggé tisztára, különösen a két Graefe, Donders és több más klinikus munkálkodása következtében. Bizonytalanság a jelenségek magyarázatában onnan is fenmarad, hogy az élettani láttannak az észrevevésekről tárgyaló szakaszában több sarkalatos irányban a nézetek még nem tisztázódtak le véglegesen. így a térszemléletről Helmholtz a retina elemeinek ingerületét még helyi jelek (Lokalzeichen) gyanánt szereplőknek, az élet folyamán begyakorolhatóknak és a térbe az észrevevéseknek előbbre vagy inkább hátra kihelye-III.
