Szemészet, 1903 (40. évfolyam, 1-4. szám)

1903-10-25 / 4. szám

62 0 R V О SI H ETILAP — S Z E MÉSZET 1903. 4. sz. 3. Ha a trachomás oly módon gyógyult, hogy katonai szol­gálatra alkalmas volt, csapatjához került,, ha pedig katonai szol­gálatra nem alkalmas módon gyógyult meg, arbitrium útján a hadseregből elbocsátottuk. 4. Három hónapi, vagy félévi szabadságolások üdülés czlmén ezeknél a trachomásoknál sohasem történtek; a traeliomás mindig csak gyógyult trachomával hagyta el a kórházat. 5. Felülvizsgálat elé csak az a trachomás került esetleg, a kinél oly elváltozásokat találtunk, hogy tisztáiban voltunk azzal, hogy ezek semmiképen sem gyógyulhatnak úgy, hogy az illető szol­gálatra alkalmas lesz. I)c ezeket is csak akkor mutattuk be, ha trachomájuk máskülönben lefolyt, meggyógyult. Csakis ezeknek az intézkedéseknek van értelme a trachoma elleni védekezés és prophylaxis tekintetéből. Ezek után érdemes megtudni azokat az okokat, melyek miatt a hadügyi kormány a jelzett intézkedéseket elejtette és visszaállította újból azokat, melyeknek a védekezés szempontjából értékük nincs. A legfőbb ok az volt, hogy a létszám szenvedett, miután a be­sorozottak 6—b°/o-a teljesen elveszett a katonaságra nézve, mert szolgálatra alkalmasak nem lettek, 6—8°/0-a pedig két évet is töltött a kórházban és ezek azután nem voltak katonailag ki­képezve. Ez az eljárás tehát 12—16°/o emberanyag veszteséget jelentett. Egy másik ok az volt, hogy a hadügyi kormány egészség­­ügyi budgetjére rótt nagy terhet, és pedig az első években 70—80 ezer koronát; erre külön fedezet nem volt, mert az intézkedés a fennálló szabályzatokkal ellenkezett. Az erre a czélra szükséges összeget, mely a pozsonyi, kassai és temesvári hadtestparancsnokság területén hasonló intéz­kedések szükségessége folytán körülbelül egy negyed millió ko­ronára felszaporodott volna, a hadügyi kormány ugyan bizonyára minden pillanatban megkapta volna a törvényhozástól, de maga sem óhajtotta, úgy látszik azért, mert tartott attól, hogy ha a budget ezen részét emelik, másik részéből elvesznek, illetőleg ott nem emelik, a hol ezt szükségesebbnek tartják. Arra sajnos nem gondoltak, hogy ily irányú intézkedésre előbb utóbb mégis feltétlen szükség lesz és hogy a rendszerváltoztatás minden tekintetből annál nagyobb áldozatokat fog kívánni és az azzal járó megrázkódtatás annál érezhetőbb lesz, mennél későbben történik a változás. Mert, hogy ennek meg kell történni, az két­ségtelen. Mozgósítás esetén ugyanis nagyon könnyen végzetessé válhat a trachomásoknak nagy száma, a melyekre akkor mégis csak szükség lesz ; továbbá, a létszám tervbe vett felemelésével lesz sok oly hadkiegészítő-kerület, melyekből a trachoma miatt a létszámot semmi körülmény között nem fogják megkapni. Nem tudom tényleg úgy áll-e a dolog — és én az ellen­kezőről igen szívesen gyözetem meg magamat — de azt hiszem, hogy a trachoma továbbterjedésének megakadályozásában eddigelé, semmi kézzel fogható sikert, semmi eredményt nem értünk el. Meglehet ugyan, hogy az a körülmény, hogy néhai Feuer — kinek a trachoma elleni országos védekezés terén el nem évülő érdemei vannak — 1896-ban irt munkájában1 körülbelül 28 ezer trachomásról számol be, hat évvel később pedig kereken 35 ezer­ről, tényleg javulást jelent oly tekintetből, hogy a bejelentések szigorúbban és pontosabban történtek és hogy 1895-ben is annyi volt a trachomás, vagy még több, mint 190l-ben; tény minden­esetre az, hogy 1901-ben hétezerrel több trachomásról tudtak hivatalosan, mint 1895-ben. Remélem sikerült Grósz E. tanárt, a trachoma ügy országos felügyelőjét álláspontom helyes voltáról meggyőzni, mely szerint a katonai hatóságoknak csakis a jelzett eljárásra rászorításával leket tényleg eredményt elérni. Ne megelégedésével honorálja Grósz E. tanár a katonai hatóságokat, mint a kik a trachoma elleni védekezésben buzgón támogatják a polgáriakat és a tra­choma elleni védekezésből kiveszik a részüket, mert jelen támo­gatásukban nincsen köszönet, hanem a legnagyobb erélylyel hasson oda, hogy az oly jó eredménynyel járt ideiglenes intéz­kedések áilandósíttassanak, máskülönben minden jóakarata, fára­dozása, igyekezete és munkája nagyrészt hiábavaló ksz. 1 Die Verbreitung des Trachoms in Ungarn etc. Stuttgart. Fer­dinand Enke. A katonai hatóságok közreműködése a trachoma­­ellenes eljárásban. A trachomaellenes eljárás alapelveit tárgyaló dolgozatom­ban1 kifejtettem annak szükségét, hogy a polgári és katonai hatóságok együttes működése egyöntetűbb legyen. Jeleztem, hogyha a különben katonai szolgálatra alkalmas trachomás véd­­köteleseket egyáltalán nem sorozzák be, akkor a polgári hatósá­gok és orvosok legjobb igyekezetük mellett sem képesek ezek gyógyításában sikert elérni. E tekintetben tehát Hoór Károly tanárral egy nézetben vagyok. Az eltérés felfogásainkban abban van, hogy míg Hoór Károly tanár, a mint az előző czikkben olvasható, csak akkor vár eredményt, ha minden, egyébként szolgálatra alkalmas tracho­más védkötelest — akár milyen fokú is a baja s akár milyen cornealis complicatioja legyen — besoroznak s ha őket gyógyu­lásukig esetleg 3 éven át is a katonai kórházban tartják. Azon eljárásról, melynek helyességét én állítottam, hogy legalább a gyógyítható kisebbfokú trachomás védkötelesek Boroztassanak be azt tartja, hogy az nem ér semmit, sőt rosszabb mintha egyálta­lán nem sorozzák be a trachomásokat. Mivel igazolja Hoór tanár ezen álláspontját ? Mindenekelőtt oly példával, mely legfeljebb annak illustrálására szolgál, hogy az eljárás értéktelen, ha nem hajtják végre. Pedig a katonai hatóságoknak módjukban áll akaratuknak érvényt szerezni s ez esetben határozottan nyereség, ha legalább a kisebbfokú trachomások besoroztatnak és pedig nem csak azon oknál fogva, melyet Iloór tanár idéz, hanem azért is, mert ha a védkötelesek látják, hogy bajuk nem absolut mentség, az önfertözés esetei is ritkulnak s a gyógyításnak sem fognak az eddigi mérvben ellenszegülni. 11a pedig oly megegyezés jönne létre, hogy az líjonczozáskor kórházba küldött védkötele­sek katonai kórházba vétetnének fel, félévnél több idő áll ren­delkezésre, hogy a betegség elveszítse ragályozó jellegét. S ha egy bizonyos százalék felülvizsgálat útján el is lesz bocsátva, ezekre megszűnik az ok, hogy a gyógyításnak ellenszegüljenek, míg ha 3 évig tart míg sorsuk eldől s évről évre újból kell megjelenniük a sorozó-bizottság előtt, ezek megint csak mindent elkövetnének szemük gyógyulása ellen. Mindezeknél fogva fenn­tartom azon meggyőződésemet, hogy ha a hadtestparancsnokságok élnek a jogukkal s besorozzák a kisebbfokú, gyógyítható tracho­másokat, ezzel jó szolgálatot tesznek a trachoma ügyének. Hogy a Hoór tanár által javasolt eljárás általánosítása milyen nehézségekbe ütközik, azt már ö is említette, pedig a költség kiszámításában csakis a magyarországi hadtestparancsnok­ságokat vette íigyelembe, pedig tudvalevőleg a galicziai s részben a csehországi hadtestek területe is erősen fertőzött. Még nagyobb nehézséget okoz azon a katonai részről nagyon hangsúlyozott ellenvetés, hogy a létszámban a gyógyíthatatlan és súlyos trachomások nagy hiányt okoznának, mit Hoór 12—16°/ora becsül. l)e megvallom, nem is tudnám javaslatba hozni, hogy önhibájukon kívül trachomásokká lett védkötelesek (mert mégis ezek alkotják a nagyobb részt) esetleg 3 évet töltsenek katonai kórházban. A mi a trachoma ellenes védekezés szervezetét illeti, Hoór azt hiszi, hogy a trachoma továbbterjedésének megakadályozásá­ban eddigelé semmiféle kézzel fogható sikert, semmi eredményt sem értünk el. Minthogy ö az ellenkezőről szívesen gyözetné meg magát, bátorkodom a következő néhány adatra utalni: 1. Budapest valamennyi nagy nyilvános rendelésén a trachoma aránya apad, így az egyetemi szemklinikán 1889-töl 1902-ig 11% ról 3°/o-ra, az izraelita kórház szemészeti rendelésén 10°, o-ról l'75°/o-ra; 2. a pannussal complikált trachoma-esetek megritkul­tak; 3. Torontálmegye 3 legfertőzöttebb járásában 16 év alatt a trachoma a lakosság között 4'5°/o-ról l'2°/o ra apadt. Hogy ez apadás valóban a gyógyulás javára irható, az bizonyítja, hogy az 1883-ban trachomásoknak talált s a felülvizsgálatra megjelent 1917 egyén közül 323 volt trachomás, 1594 most egészéges (962-nél a kötöhártyán hegek mutatják a lefolyt trachomát). Az első vizsgálatot maga Feuer N., 16 évvel utóbb Bassa Ignácz ugyanazon elvek alakjában eszközölte, 1 A trachoinaellenes védekezés alapelvei. Orvosi Hetilap. Szemé­szet 3. sz.

Next

/
Thumbnails
Contents