Szemészet, 1903 (40. évfolyam, 1-4. szám)
1903-10-25 / 4. szám
62 0 R V О SI H ETILAP — S Z E MÉSZET 1903. 4. sz. 3. Ha a trachomás oly módon gyógyult, hogy katonai szolgálatra alkalmas volt, csapatjához került,, ha pedig katonai szolgálatra nem alkalmas módon gyógyult meg, arbitrium útján a hadseregből elbocsátottuk. 4. Három hónapi, vagy félévi szabadságolások üdülés czlmén ezeknél a trachomásoknál sohasem történtek; a traeliomás mindig csak gyógyult trachomával hagyta el a kórházat. 5. Felülvizsgálat elé csak az a trachomás került esetleg, a kinél oly elváltozásokat találtunk, hogy tisztáiban voltunk azzal, hogy ezek semmiképen sem gyógyulhatnak úgy, hogy az illető szolgálatra alkalmas lesz. I)c ezeket is csak akkor mutattuk be, ha trachomájuk máskülönben lefolyt, meggyógyult. Csakis ezeknek az intézkedéseknek van értelme a trachoma elleni védekezés és prophylaxis tekintetéből. Ezek után érdemes megtudni azokat az okokat, melyek miatt a hadügyi kormány a jelzett intézkedéseket elejtette és visszaállította újból azokat, melyeknek a védekezés szempontjából értékük nincs. A legfőbb ok az volt, hogy a létszám szenvedett, miután a besorozottak 6—b°/o-a teljesen elveszett a katonaságra nézve, mert szolgálatra alkalmasak nem lettek, 6—8°/0-a pedig két évet is töltött a kórházban és ezek azután nem voltak katonailag kiképezve. Ez az eljárás tehát 12—16°/o emberanyag veszteséget jelentett. Egy másik ok az volt, hogy a hadügyi kormány egészségügyi budgetjére rótt nagy terhet, és pedig az első években 70—80 ezer koronát; erre külön fedezet nem volt, mert az intézkedés a fennálló szabályzatokkal ellenkezett. Az erre a czélra szükséges összeget, mely a pozsonyi, kassai és temesvári hadtestparancsnokság területén hasonló intézkedések szükségessége folytán körülbelül egy negyed millió koronára felszaporodott volna, a hadügyi kormány ugyan bizonyára minden pillanatban megkapta volna a törvényhozástól, de maga sem óhajtotta, úgy látszik azért, mert tartott attól, hogy ha a budget ezen részét emelik, másik részéből elvesznek, illetőleg ott nem emelik, a hol ezt szükségesebbnek tartják. Arra sajnos nem gondoltak, hogy ily irányú intézkedésre előbb utóbb mégis feltétlen szükség lesz és hogy a rendszerváltoztatás minden tekintetből annál nagyobb áldozatokat fog kívánni és az azzal járó megrázkódtatás annál érezhetőbb lesz, mennél későbben történik a változás. Mert, hogy ennek meg kell történni, az kétségtelen. Mozgósítás esetén ugyanis nagyon könnyen végzetessé válhat a trachomásoknak nagy száma, a melyekre akkor mégis csak szükség lesz ; továbbá, a létszám tervbe vett felemelésével lesz sok oly hadkiegészítő-kerület, melyekből a trachoma miatt a létszámot semmi körülmény között nem fogják megkapni. Nem tudom tényleg úgy áll-e a dolog — és én az ellenkezőről igen szívesen gyözetem meg magamat — de azt hiszem, hogy a trachoma továbbterjedésének megakadályozásában eddigelé, semmi kézzel fogható sikert, semmi eredményt nem értünk el. Meglehet ugyan, hogy az a körülmény, hogy néhai Feuer — kinek a trachoma elleni országos védekezés terén el nem évülő érdemei vannak — 1896-ban irt munkájában1 körülbelül 28 ezer trachomásról számol be, hat évvel később pedig kereken 35 ezerről, tényleg javulást jelent oly tekintetből, hogy a bejelentések szigorúbban és pontosabban történtek és hogy 1895-ben is annyi volt a trachomás, vagy még több, mint 190l-ben; tény mindenesetre az, hogy 1901-ben hétezerrel több trachomásról tudtak hivatalosan, mint 1895-ben. Remélem sikerült Grósz E. tanárt, a trachoma ügy országos felügyelőjét álláspontom helyes voltáról meggyőzni, mely szerint a katonai hatóságoknak csakis a jelzett eljárásra rászorításával leket tényleg eredményt elérni. Ne megelégedésével honorálja Grósz E. tanár a katonai hatóságokat, mint a kik a trachoma elleni védekezésben buzgón támogatják a polgáriakat és a trachoma elleni védekezésből kiveszik a részüket, mert jelen támogatásukban nincsen köszönet, hanem a legnagyobb erélylyel hasson oda, hogy az oly jó eredménynyel járt ideiglenes intézkedések áilandósíttassanak, máskülönben minden jóakarata, fáradozása, igyekezete és munkája nagyrészt hiábavaló ksz. 1 Die Verbreitung des Trachoms in Ungarn etc. Stuttgart. Ferdinand Enke. A katonai hatóságok közreműködése a trachomaellenes eljárásban. A trachomaellenes eljárás alapelveit tárgyaló dolgozatomban1 kifejtettem annak szükségét, hogy a polgári és katonai hatóságok együttes működése egyöntetűbb legyen. Jeleztem, hogyha a különben katonai szolgálatra alkalmas trachomás védköteleseket egyáltalán nem sorozzák be, akkor a polgári hatóságok és orvosok legjobb igyekezetük mellett sem képesek ezek gyógyításában sikert elérni. E tekintetben tehát Hoór Károly tanárral egy nézetben vagyok. Az eltérés felfogásainkban abban van, hogy míg Hoór Károly tanár, a mint az előző czikkben olvasható, csak akkor vár eredményt, ha minden, egyébként szolgálatra alkalmas trachomás védkötelest — akár milyen fokú is a baja s akár milyen cornealis complicatioja legyen — besoroznak s ha őket gyógyulásukig esetleg 3 éven át is a katonai kórházban tartják. Azon eljárásról, melynek helyességét én állítottam, hogy legalább a gyógyítható kisebbfokú trachomás védkötelesek Boroztassanak be azt tartja, hogy az nem ér semmit, sőt rosszabb mintha egyáltalán nem sorozzák be a trachomásokat. Mivel igazolja Hoór tanár ezen álláspontját ? Mindenekelőtt oly példával, mely legfeljebb annak illustrálására szolgál, hogy az eljárás értéktelen, ha nem hajtják végre. Pedig a katonai hatóságoknak módjukban áll akaratuknak érvényt szerezni s ez esetben határozottan nyereség, ha legalább a kisebbfokú trachomások besoroztatnak és pedig nem csak azon oknál fogva, melyet Iloór tanár idéz, hanem azért is, mert ha a védkötelesek látják, hogy bajuk nem absolut mentség, az önfertözés esetei is ritkulnak s a gyógyításnak sem fognak az eddigi mérvben ellenszegülni. 11a pedig oly megegyezés jönne létre, hogy az líjonczozáskor kórházba küldött védkötelesek katonai kórházba vétetnének fel, félévnél több idő áll rendelkezésre, hogy a betegség elveszítse ragályozó jellegét. S ha egy bizonyos százalék felülvizsgálat útján el is lesz bocsátva, ezekre megszűnik az ok, hogy a gyógyításnak ellenszegüljenek, míg ha 3 évig tart míg sorsuk eldől s évről évre újból kell megjelenniük a sorozó-bizottság előtt, ezek megint csak mindent elkövetnének szemük gyógyulása ellen. Mindezeknél fogva fenntartom azon meggyőződésemet, hogy ha a hadtestparancsnokságok élnek a jogukkal s besorozzák a kisebbfokú, gyógyítható trachomásokat, ezzel jó szolgálatot tesznek a trachoma ügyének. Hogy a Hoór tanár által javasolt eljárás általánosítása milyen nehézségekbe ütközik, azt már ö is említette, pedig a költség kiszámításában csakis a magyarországi hadtestparancsnokságokat vette íigyelembe, pedig tudvalevőleg a galicziai s részben a csehországi hadtestek területe is erősen fertőzött. Még nagyobb nehézséget okoz azon a katonai részről nagyon hangsúlyozott ellenvetés, hogy a létszámban a gyógyíthatatlan és súlyos trachomások nagy hiányt okoznának, mit Hoór 12—16°/ora becsül. l)e megvallom, nem is tudnám javaslatba hozni, hogy önhibájukon kívül trachomásokká lett védkötelesek (mert mégis ezek alkotják a nagyobb részt) esetleg 3 évet töltsenek katonai kórházban. A mi a trachoma ellenes védekezés szervezetét illeti, Hoór azt hiszi, hogy a trachoma továbbterjedésének megakadályozásában eddigelé semmiféle kézzel fogható sikert, semmi eredményt sem értünk el. Minthogy ö az ellenkezőről szívesen gyözetné meg magát, bátorkodom a következő néhány adatra utalni: 1. Budapest valamennyi nagy nyilvános rendelésén a trachoma aránya apad, így az egyetemi szemklinikán 1889-töl 1902-ig 11% ról 3°/o-ra, az izraelita kórház szemészeti rendelésén 10°, o-ról l'75°/o-ra; 2. a pannussal complikált trachoma-esetek megritkultak; 3. Torontálmegye 3 legfertőzöttebb járásában 16 év alatt a trachoma a lakosság között 4'5°/o-ról l'2°/o ra apadt. Hogy ez apadás valóban a gyógyulás javára irható, az bizonyítja, hogy az 1883-ban trachomásoknak talált s a felülvizsgálatra megjelent 1917 egyén közül 323 volt trachomás, 1594 most egészéges (962-nél a kötöhártyán hegek mutatják a lefolyt trachomát). Az első vizsgálatot maga Feuer N., 16 évvel utóbb Bassa Ignácz ugyanazon elvek alakjában eszközölte, 1 A trachoinaellenes védekezés alapelvei. Orvosi Hetilap. Szemészet 3. sz.
