Szemészet, 1903 (40. évfolyam, 1-4. szám)
1903-10-25 / 4. szám
1903. 4. sz. ORVOSI HE TILÁP — SZEM ESZE T 00 Iákban szenvedett. Jobb alsó szemhéja teljesen kifordult, a conjunctiva belövelt, szalonnáé fényű volt, az egész szemhéj tetemesen megnagyobbodott, kemény tapintató. A folyamat 60 gm. Hg-kenőcs bedörzsölése után csaknem teljesen gyógyult. Bruckmayer kiemeli, hogy a tarsitist a secuiidaer stádiumban észlelte. Histologiai vizsgálatot egyik esetben sem végeztek. De a tarsus gyuladásának mindezen esetei acut módon a vér luetikus megbetegedése következtében jöttek létre. Sőt e megbetegedésben résztvett a bőr és a conjunctiva is. Olyan esetet, melyben egyedül a tarsus és a vele szoros összefüggésben lévő összes Meibom-féle mirigyek betegedtek volna meg, az irodalomban nem találtam. Az elsődleges alapon fejlődött tarsitis chronica typikus kórképének felállítását semmi sem ellenzi, bár egy eset nem képez a kórkép pontos meghatározásához elég bizonyítékot, de a keletkezés, a lefolyás, gyógyulás és a histologiai adatok annyira magyarázzák a betegség lényegét, hogy a tarsusnak tarsitis chronica névvel jelzett elváltozását typusnak kell elfogadni és kutatni kell, hogy hasonló betegséget nem találunk-e más alkalommal. A tarsusnak a kötőhártya betegségei következtében, másodlagos alapon létrejött alakváltozásai, zsugorodása e fejtegetéseim körébe nem tartoznak, csak megjegyzem, hogy az első stádiumban maga a tarsus szövete résztvesz a trachomatosus gyuladásban, mindenütt kissejtű beszüremkedés és lymphocytákkal telt nyirkedények találhatók, a végstadiumban a hegesedés, vékonyodás és zsugorodás lép előtérbe, a Meibomféle mirigyek elfajulnak, az egyes lebenyek kerek sejtekből álló csomócskák által széttolatnak, a tömlők elvesztik szabályszerű alakjukat. Néha a mirigyek teljesen eltűnnek és helyükön zsírsejteket, vagy zsírszövetet lehet találni. Esetemnek sem histologiai lelete, sem klinikai kórképe nem hasonlít a másodlagos alapon létrejött vagy a hm következtében fellépett tarsitis alakjához, úgy hiszem nem vétek a diaynostika ellen, ha a klinikai jelenségek és histologiai lelet alapján mint önálló, ás eddig leirt kórképektől teljesen különböző kóros elváltozást irom le és számára a szemészeti irodalomban külön helyet biztosítani óhajtok. A histologiai vizsgálatot a budapesti kir. magyar tudomány-egyetemnek Genersich A. tanár úr vezetése alatt álló I. sz. kórboncztani intézet laboratóriumában végeztem, miért is úgy a t. tanár úrnak, mint az intézeti segédszemélyzetnek — a szíves támogatásért — hálás köszönetemet nyilvánítom. Irodalom. 1. Tamjl F. A chalazion aetiologiájáról. Adat a tuberculosis tanához. Orvosi Hetilap. 1890. 18—19. sz. 2. Fuchs E. Über das Chalazion und über einige seltenere Lidgeschwiilste. Graefe’s Archiv f. Ophthalmologie. 24. évf. II. к. 1878. 3. Palermo. Aetiologie des Chalazions. Centrbl. für pr. Augenheilkunde. 1896. (Refer.) 4. Panas. Traite des maladies des yeux. II. k. 5. Alfieri. Die neuesten Fragen über die Natur des Chalazions. Centrbl. f. pr. Augenheilk. 1897. 529. o. (Ref.) 6. Mitvalsky. Beitrag zur Kenntniss d. Pathologie der Meibom’schen Drüsen. Centrbl. f. pr. Augenh. 1897. 7. Prionzeau. Etiologie du Chalazion. Annales d’oeulistique. 1898. Január. 8. Strzeminski. Etiologie et’ traitement du chalazion. Rcceuil d’ophth. 1903. Jan. 9. Köhlmoos. Über das Chalazion. Centbl. f. pr. Augenheilkunde. 1894. Suppl. (Refer.) 10. Wiehert P. Über den Bau u. Ursachen des Chalazion. Centr. f. pr. Aug. 1894. Suppl. (Refer.) 11. Landwehr Fr. Zur Ätiologie des Chalazions. Centrb. f. pr. Augenheilk. 1894. Supp. (Refer.) 12. Weiss L. Über die Ätiologie des Chalazions. Klin. Monbl. f. .Augenh. 1891. 13. Plente J. Lehre von den Augenkrankh. 1799. 14. Árit J. Die Krankheiten d. Auges. 1856. X. 347. 15. Himly C. Die Krankheiten und Missbildungen des Auges. 1843. I. k. 16. Rosas A. Handbuch der theor.-pract. Augenheilk. 1830. 297. 17. Fuchs E. Lehrbuch der Augenheilkunde. 18. Haab. Die äusseren Erkrankungen des Auges. 19. Axenfeld, Fick, Uhthoff. Alig. Pathologie und patholog. Anatomie des Auges (0. Lubarsch, R. Ostertag) 1894. 20. Aschheim It. Specielles und Allgemeines zur Frage der Augentuberculose. 1903. 21. Deyl. Internat, klin. Rundschau. 1893. 14. és 15. sz. 22. Hala. Zeitschrift f. Augenheilkunde. 1901. Szept. 23. Feuer N. Tarsitis palpebr. e lues congen. Közkórh. orvostársulat 1895-diki évk. 47. о. 24. Bruckmayer F. Tarsitis luetica. Közkórh. orvost. 1899-diki évk. 29. о. 25. Simon. Tarsitis bei her. Syphilis. Centrbl. f. pr. Augenh. j 1898. 147. o. 26. Ginsberg S. dr. Grundriss der path. Histologie des Auges. Thiersch-féle transplantatio a kötöhártyára.* Irta: Mohr Mihály Ar. egyetemi magántanár, kórházi szemészfőorvos Budapesten. A nélkül, hogy a szemészetbeli transplantatiók történetét elő akarnám adni, meg kell említenem Chibret1 merész kísérletét, a ki egész nyúlszemet próbált emberre átültetni, de sympathiás gvuladás veszedelme miatt el kellett a benőtt szemet távolítani. A többi kísérletek is hosszabb-rövidebb idő múlva kárbavesztek. A szarnhártya-transplanfatiók, melyeket Himly1 próbált meg és utána sokan megkisérlettek, sem vezettek sikerre. Power-nakf Hippel nek1 sikerült ugyan az állaGzarúhártyát odatapasztani a beteg cornenjának helyére, de haszon nélkül, mert csakhamar megzavarosodott. Sok kísérlet és tanulmány eredménye az, hogy némileg is tűrhető cornea-transplantatiót kapjunk, Wagenmannü és Hippel6 szerint nem szabad a Descemet-liártyát megsértenünk, oly feltétel, mely alig van meg, és mert a bol a Descemet megvan, ott feltisztító eljárásokkal és iridectomiával sokkal jobb eredményeket lehet elérni. Nagy és állandó a siker azonban a nyeletlen bőr- és nyálkahártya-transplantatiók területén. így a Pitha-Billroth gyűjtőmunkájában Weber „Krankheiten des Gesichtes“ czímü dolgozatának 143. lapján azt mondja, hogy Bünger 1823-bau „a ezomb bőréből egy darabot kivágott, átültette az orra és bár nagy része elhalt a lebenynek, de egy más része megtapadt.“ De e kísérletek, melyeket Dzondi, Blasius és Dieffenbach is megismételtek, igen kevéssé biztatók voltak. 1869 deezember 13-dikán a párisi „Société de Chirurgie“ ülésén Gnyon referál Revcrdin kísérleteiről és dolgozatairól, melyeket az a Hópital Neckerben végzett a czélból, hogy sarjadzó felületeket gyorsabban beliegeszszen. Sérülés okozta anyaghiányról volt szó, mely a könyökhajlattól a felkar közepéig ért. Október 16-dikától november 24-dikéig a szokásos eljárással kezelték a nélkül, hogy valamire mentek volna vele. November 24-dikén Reverdin két kis, alig 1 mm. nagyságú bördarabkát vett az érvágó lándzsával az illető egyén ezombjának bőréből, reátette a sebre, ragtapaszcsíkkal megrögzítette és november 27-dikén a lebenyek meg voltak tapadva. Uj központjait képezték a liegesedésnek és a gyógyulás gyorsan haladt előre. Reverdin a „Gazette des Hőpitaux“ 1870-diki 4. számában közölte eljárását. Nagy feltűnést keltett ez eljárás, sokan utánozták, a prioritást is kétségbe vonták, de mégis Reverdin érdeme, hogy megmutatta, mikép élő emberről vett bördarabkák sarjadzó felületeken megtapadnak. „Greife epidermique“-nek „felháraátiiltetés“-nek nevezte el eljárását. Míg Reverdin a felliámszigeteket a hozzájuk tartozó Malpighi-réteggel és a szemölcstest legfelső rétegével együtt Hitette át, addig Marc See7 és Fiddess tisztán a felhámot, Le Fort9 és Ollier10 a bőrt egész vastagságában transplantálták, Czerny11 és Houzé d’Aulnoit12 nyákhártyadarabkákat. Ez és Jacenlco13 az odatapadás viszonyait is ki iparkodtak fürkészni. Meg is állapították, hogy állatról vagy emberről, sőt hulláról vett bördarabok emberen, vagy állaton megtapadnak. A szemészetbe Lawson11 vitte be a transplantiót. A „clinical society of Londonban“ tartott előadásában elmondta, hogy a Middlessex-llospitalban a felső szemhéj teljes eetropiuma esetében megkísértette bördarabok átültetését a karból. Driver10 egész vastagában kimetszett és apróra szabdalt bördarabokat ültetett át. 1871-ben a heidelbergi szemész-congressuson1“ Knapp tárgyalta a blepharoplastikát és ott Horner és Strube nagyon mellette voltak. Wecker17 volt az azután, a ki kiterjedten alkalmazta a * A magyar orvosok és természetvizsgálók XXXII. vándorgyűlésén Kolozsvárt, 1903. szeptember 7-dikén tartott előadás.
