Szemészet, 1903 (40. évfolyam, 1-4. szám)
1903-04-26 / 2. szám
20 ORVOSI HETILAP — SZEMÉSZET 1903. 2. sz. Weelcs. (1891.) 7 éves leánynak bal kanosai, nagy fokban amblyopiás szeme, cataracta polaris posterior és arteria hyaloidea maradványa mellett a lencse peripberiáján keresztül 3'5 D túllátó, a közepén keresztül 12 D rövidlátó volt. EisecJc. (1892.) 36 éves asszonynak jobb szemében a következő veleszületett állapotot találta. Plan tükörrel való átvilágítás a pupilla közepében egy valamivel erősebben fénytörő éles sötét széllel ellátott vörös kört tett láthatóvá, melynek közepében már focális világosságban is zavarodást lehetett felismerni. A szem csekély kitéréseinél már az összes látható dolgok kaleidoskopszerü mozgásba jutottak. A vizsgáló azt a benyomást nyerte, mintha a hátulsó lencsefelületen még egy másik kisebb lencse volna elhelyezve. Gullstrand. (1892.) 30 éves festőművésznek gyermekkora óta rosszul látó bal szeme a tágított pupilla közepében 3 mm. széles kerek korongot mutat tömött homálylyal közepében és a jellegzetes skiaskopos tüneménynyel. Nevezetes a harmadik Purkinje-féle képecskének magatartása. Midőn a vizsgáltnak látó iránya a vizsgálóéval egybeesik, a lencse hátulsó felületének tükörképec^kéje, addig a míg a láng a temporalis oldalon el van helyezve rendes nagyságban mutatkozik a pupilla belső széle mellett. Ha a láng a szem felé mozog, a képecske a pupilla közepe felé vonni; de bizonyos távolságban tőle hirtelen radiális irányban hosszabbodik meg és abban a pillanatban teljesen el is tűnik. Behatóbb vizsgálatnál azonban észlelni lehet, hogy ezen eltűnés előtt még egy másik kisebb képecske a pupilla közepétől kiindulva ugyanabban az irányban mozog mint a láng. Ezen két képecske egymással találkozik abban a pillanatban, mikor az első megnyúlik és eltűnik. A míg mindkét képecskét egyszerre látni lehet, a láng vízszintes mozgásánál egymással ellenkező irányban mozognak, függélyes mozgásnál azonban ugyanabban az irányban. A fölös számú képecskének mozgásából kiderül, hogy a rendes hátulsó lencsefelület és a lenticonus közti átmenet mell felé convex felületet képez. Mitválszky. (1892.) 8 éves leánynak bal rosszul látó szeme a tágított pupilla átvilágításánál feltűnő skiaskopos különbséget mutat a centrum és peripheria közt; a fennálló képben való vizsgálat ott 20 D rövidlátóságot, itt 4 D túllátóságot derít ki. Megfelelő üvegek a látást nem javítják. Focális világosságban finom cataracta polaris posterior mutatkozik; azonkívül még a felső belső hátulsó lencsetok quadransban egy kis krétafehér homály, melyhez egy az üvegtestbe benyúló fonal fűződik, mely körülbelül 6—8 mm. hosszú és hegyes vége előtt orsóalakúlag megduzzad. A hátulsó lencsefelületnek tükörképecskéje a középen igen kicsiny fényben erős és rendes alakú, a peripheria felé elhúzódott és elmosódott. Olykor két képecskét lehet látni, melyek azonban a szem legcsekélyebb mozgásánál egymással összeforrnak. Müller. (1894.) Csak a második Salzmann megfigyeléséből eredő eset egyezik meg az eddig közöltekkel; 10 éves leány bal szemét illeti 9 D myopiával és 3 U astigmatismussal. V = в/зв. A lencse centrumán keresztül M 13 D peripheriában M 4 D. Elschnig. (1894.) 17 éves leány nagy fokban amblyopiás bizonytalanul rögzítő jobb szeme a tágított pupilla közepében fekete széllel élesen határolt korongot mutat, mely inkább gömbmint kúpszerü függeléknek felel meg a lencse hátulsó kissé zavaros pólusán. A lencse közepén keresztül M 30 D, a peripherián H 4 D, astigmatismussal. Sym. (1894.) A rendellenesség egy 52 éves asszony bal szemét illeti. Nagy fokban leszállított látóképesség mellett a pupilla közepén erősebben rövidlátó, mint a peripherián keresztül ; a lencse teljesen átlátszó és közepében jellegzetes korong tűnik fel. A hátulsó lencseképecske kisebb a rendesnél és rövidebb kitéréseket mutat. Cramer. (1895.) 9 éves leánynál a teljesen átlátszó lencse centrális korongot mutat jellegzetes skiaskopos tüneménynyel. Centrumban Mil D, peripheriában H 3 D. Azonkívül as. corneae. Ha ezen összes leírásoknak jellegzetes tartalmát összefoglaljuk, azt találjuk, hogy kivétel nélkül abban egyeznek meg, hogy a pupilla közepén egy többnyire élesen határolt, legfeljebb 4 mm. átmérőjű kerek hely van jelen, mely környezetétől optikailag nagy mértékben különbözik és pedig abban az értelemben, hogy a centrális helyen a fény erősebben töretik, mint a peripheriában; úgy hogy jelentékeny peripheriás túllátósság mellett is centrális nagyfokú rövidlátóság lehet jelen. Eddig az itt elmondottakat szóról-szóra a lencsének.(azon állapotára is lehet alkalmazni, mely a jelen közleménynek tárgyát képezi. Hiba volna ezen megegyezés nevezetessége előtt némi megfontolással meg nem állapodni. Az, hogy az általam leirt esetekben csak a lencse szerkezetének és nem alakjának elváltozásával van dolgunk, semmiképen sem zárja ki, hogy a lenticonus posterior is, kivéve a lencsereflexek bizonyos legfinomabb különbségeit, ugyanazon klinikai kép alatt jelentkezik. Mégis azt hiszem, hogy nem szabad elmulasztanunk, a mi eddigelé még nem történt, a lenticonus posterior elnevezése alatt leirt korképeket ezen rendellenességnek eddigelé ismertetett boncztani leleteivel összehasonlítani. Pergens esetének egyedüli kivételével, hol a lenticonus posterior embernél egy gyermekkor óta elfajult szemben (buplithalmusban) jelen volt, az összes közzétett leletek állati szemekből erednek. Becker M. (1883) volt az első, ki a lencsehályogról irt nagyszabású munkájában egy a házinyúlnál talált lenticonus posterior boncztani szerkezetéről tett jelentést. 0 még abban a Webster, Van der Laan és Placido által leirt mellső lenticonussal analógiát látott. A lencse hátulsó pólusán T5 mm. magas, alapján kissé bezsinórodott csapot talált. Érvelései ezen képződmény létrejötte és finomabb szerkezetét illetőleg csak feltevésszerűek, mert a készítmény törékenysége lehetetlenné tetté összefüggő finom metszeteknek készí- I tését a lencse és függelékén keresztül. Annyit azonban felismerni j lehetett, hogy az egyes lencserostok teljesen épek voltak, a miből az élő lencse jó átlátszóságára lehetett következtetni. Fontosabbak, mert kimerítőbben és gondosabban észleltek ■ a Hess, Bach és Baeck által kiderített tények. Ezen autorok j nagyjában egybevágó leletei szerint, melyekhez Pergens-é' és j legújabban Alexander-é is megerősítésképen csatlakozik a boncztani lenticonus posterior és még egynéhány más veleszületett lencse rendellenesség eredését főképen a hátulsó lencsetok foetális állapotban való megrepedéssének köszöni. Ezeu tokrepedés legnagyobb valószínűséggel az arteria hyaloidea, illetőleg a foetális edény tartalmú lencsetok visszafejlődésének zavaraiban leli okát. A foetális tokrepedés köz- I vetlen oka a hátulsó kéregállomány lencserostjainak többéj kevésbé nagymérvű kinövése, melynél meglepő, minő nagy { fokban fejlődhetnek a tokon kívül elfajulás nélkül. Sok esetben a tokrepedés a lencsemagnak elhelyezéséhez vezet a hátulsó tok felé. Ezen elhelyezés következménye a lencsének olyan alakelváltozása lehet, melynek a (valódi) lenticonus vagy lentiglobus elnevezése alatt leirt rendellenesség megfelel. A górcsövi vizsgálatoknak eredményei között e helyen főképen az érdekel bennünket, hogy a foetális tokrepedés, még akkor is, ha nagymérvű volt, rendszerint csak egészen körülirt és tovább nem haladó lencsezavarodáshoz vezet a toknyilás közvetlen környezetében. A többi lencse majdnem teljesen átlátszó marad ; de a kinőtt lencserostok is a rendes szerkezetet megtartják. A talált elfajulási termények (detritus tömeg) mennyiségre nézve sem nagyobbak mint a mennyi elegendő a szem[ tükörrel többnyire észrevehető cataracta polaris posterior ma! gyarázatára. A mi azonban sokkal inkább érdekel, az a boncztani lenticonus és lentiglobus helye és alakja, valamint az a kérdés, vájjon mennyire állanak ezek összhangzásban az eddigelé embereken tett, klinikai észleletekkel. A boncztaui leletekre vonatkozó ábrákból és az azokra vonatkozó leírásokból mindenek előtt azt látjuk, hogy a lencsének kinövése nincsen mindig pontosan a hátulsó póluson, így például fíess-nek egyik disznószemében a jelentékeny lenticonus a lencsének j pólusa és aequatorja közt foglal helyet; ugyanezen állat másik szemében is a lencsemag nemcsak tetemesen hátra-, hanem kissé oldalfelé is van helyezve. Még fontosabbnak tartom azonban a terjedelemnek megtekintését, melyben a lencse hátulsó része a kinövésben résztvesz. Az esetek túlnyomó számában ezen terjedelem oly nagy, hogy alig marad meg egy
