Szemészet, 1903 (40. évfolyam, 1-4. szám)
1903-04-26 / 2. szám
1903. 2. sz. ORVOSI HETILAP — SZEMÉSZET 19 12. K. Jakab, 51 éves hivatalnok. 1902. junius 2-dikán. Alig egy év előtt még igen jól látott a távolba (valószínűleg csak a bal szemmel). Jobb szem M 11 D, в/зо, bal szem M 3 D, 6/is. Enphthalmin hatása alatt a jobb szem pupillájában a lencse közepe és peripberiája közti nagyfokú optikai eltérés feltűnő. A; magrészlet, melynek átmérője alig 4 mm.-nyi, finom, de éles körvonal által van határolva; közepében igen finom X homály. Kivül-fentről finom sugárszerü homály a szélen. Petytyel a centrum előtt E, в/зо; szűk likkal, leginkább a nasalis széli rész előtt E, 6/so; a centrum előtt M 11 D, в/зо. A bal szemben hasonló viszony; csak a differens magrészlet terjedelmesebb, mint a jobb szemben. Petytyel a centrum előtt E, 6/i5, szűk likkal ugyanott M 3 D, e/is. 1903. február 4-dikén. Jobb szem M 13 D, в/зо. Petytyel a tágított pupilla közepe előtt M 1 D, 6/зо, szűk likkal M 13 D, °/80. Bal szem M 6 D, 6/го. Petytyel a tágított pupilla centruma előtt E, 6/i6 ?; likkal ugyanott M 6 D, e/i6? — 4 D-t hord. 13. Sch. Farkas, 67 éves. 1902. junius 26-dikán. Még két év előtt jól látott a távolba. Bin. M 6 D. Jobb szem е/зо?, bal szem 6/so. A tágított pupillákban a magrészlet, mely már kissé zavaros feltűnő fénytörö különbséget mutat a széli részhez képest, mely szintén finom sugárszerü homályokat enged látni. Petytyel a centrum előtt E, e/so. 14. St. Sámuel, 61 éves szabó. 1902. szeptember 25-dikén. Mindig jól látott a távolba. 40-dik életéve óta kénytelen volt a közeli nézésre convex üveget használni; és pedig tíz éven keresztül, míg véletlenül észrevette, hogy szemüveg nélkül is tud olvasni. Csak három év óta azonban látóképessége a távolba is rosszabbodik. Ebből következtetni lehet, hogy kezdetben a jobb szem rövidlátóvá vált, mi azonban esak annyiban jutott tudomására, hogy ez által a közelnézés szemüveg nélkül lehetséges lett. Az elváltozás csak akkor érvényesült mint látási zavar, mikor a bal szemen is fejlődni kezdett. Jobb szem M 11 D, е/зо ; bal szem M 8 D, n A tágított pupilláknak átvilágításánál a középen 3‘5 mm. átmérőjű élesen határolt hely mutatkozik, mely az azt környező övtől fénytanilag nagy mértékben különbözik. Árnyékpróba által a fénytörés különbsége a lencse közepe és peripberiája közt pontosan meghatározható ; a jobb szemben 11 D-nél, bal szemben 9 D-nél nagyobb. Jobb szemben correctio nélkül, bal szemben + 2 D-vel a háttér fennálló képét a pupilla széli részén keresztül élesen látni lehet centrális petytyel E, 6/зо ?; bal szem HÍD, 6/so ? Centrális likkal jobb szem M 11 D, в/зо, bal szem M 8 D, e/?o. Mindkét szemben finom X homály a centrumban. 15. S. Miksa, 52 éves szabó. 1902. október 6-dikán. Jobb szemmel néhány év óta rosszul lát. M 8 D, °/зо. A tágított pupillában áteső fényben egyes sectorok változó fénylésén és elszórt finom sugárszerű zavarodásán kivül a lencse magja magasfokú fénytörési különbséget mutat. Petytyel a centrum előtt és szűk likkal a peripheria előtt H 2 D, 6/öo ; szűk likkal a centrum előtt M 8 D, 6/зо. Bal szem II 2 D, 6/io. 1903. február 16-dikán. Status idem. 16. T. György, 50 éves pinezér. 1902. október 20-dikán. Jobb szem állítólag még 3 év előtt igen jól látott a távolba. M 7 D, в/зо. A tágított pupillában néhány vastagabb sugárszerű homályon kiviil feltűnő fénytörési különbség az élesen határolt raagrészlet és a peripheria között. Petytyel a centrum előtt E, в/бо, visszautasít mindennemű concav üveget: centrális likkal M 7 D, е/зо. Bal szem E, 6/ao. Itt is alul belül kttllőszeríí zavarodás van jelen ; de a magrészlet nem mutat feltűnő fénytörési különbséget. Az itt közölt esetek megtekintése a szemlencse egy igen sajátságos megbetegedésének ismeretéhez vezet. Az eddigi észlelések száma, melyekhez még két teljesen idevágó Demicheri-tői és Guttmann-tói eredő részletes leírást kell sorolnom, kétségen kiviil helyezi, hogy itt typusos szerkezetelváltozással van dolgunk, inelylyel kellő figyelemmel mindig újból találkozni fogunk és mely a szerzett hályognemek közt külön helyet joggal követelhet. A mi ezen hályogképződés lefolyását leginkább jellemzi az egyrészt a megbetegedett szem fénytörésének elváltozása, mely nyugtalanító sebességgel a myopia magas és legmagasabb fokai felé törekszik és másrészt a lencsezavarodásnak többnyire késő fellépése és rendkívül lassú gyarapodása. Az itten közölt legrégibb esetben is, melyben 16 és 18 D. myopia és 6/go"ra leszállított látóképesség van jelen, még távolnak látszik lenni attól, hogy teljes hályoggá fejlődjék. Csak egyetlen egy esetről, melyet már 1883-ban öt év óta fennálló jelentékeny fokú lencserövidlátóság példájaként írtam le, és mely hat évvel későbben volt segédorvosomnál Mohr dr. egyetemi magántanár úrnál 14 D. rövidlátósággal jelentkezett, tudomásomra jutott, hogy 1898-ban tehát több mint 20 évvel a bajnak valószínű kezdete után megoperáltatott; vájjon teljesen érett hályoggal, azt nem mondhatom. A mi azonban sokkal inkább, mint az ilyen szemnek functionális sorsa, az észlelőnek érdeklődését megérdemli, az a lencsének igen sajátságos állapota és az abból eredő nevezetes fénytörési viszony. Ehhez hasonló a szemészeti irodalomban már hosszabb idői óta a lenticonus posterior neve alatt ismeretes. Röviden emlékezetbe hozandó itt, hogyan fejlődött klinikai szempontból a lenticonus fogalma és minő mértékben támogatják azt a boncztani leletek. Meyer F. (1888.) volt az első, ki tíz éves fiúnál áteső és focális fényben tett észlelések alapján a részben zavaros hátulsó lencsepolusnak nagyobb fokú kidomborodását az üvegtest felé irta le. Áteső fényben a tágított pupilla közepében egy kisebb, homályos gyűrű által határolt korong volt észlelhető, melyet, Meyer különösen hangsúlyozza, nem annyira olajcseppel, mintsem azzal a képpel lehet összehasonlitani, melylyel keratoconusnál találkozunk. Ezen szemnek nagyfokú tompalátását homorú üvegekkel javítani nem lehetett. A centrum és peripheria közti fénytöréskülönbséget nem vizsgálta. A hátulsó lencsezavarodás parallaktikus eltolásából annak a rendes polus állásnál mélyebb elhelyezésére lehetett következtetni. Gyertyaláng helyváltozásánál a hátulsó lencseképecske erősen ugrándozva tér ki. Ezen esettannál inkább hivatva volt a figyelmet magára vonni, mert Becker Ottó megfigyeléséből ered, ki nem sokkal azelőtt egy lenticonus posterior boneztani leletéről tett jelentést. Boyne. (1889.) Ezen eset leírását csak a referátumból ismerem, a közlemény czíme csak rendkívüli lencseelváltozásnak mondja; az illető folyóiratnak tárgymutatójában azonban, mint lenticonus posterior van besorolva. 70 éves asszonyt illetett, kinek látóképessége néhány év óta rosszabbodott. A lencse peripheriás részén keresztül M 3 D, a középső részén keresztül M 14 D volt jelen, V = в/зо. Pergens-nél (1. alább) még Hartridge (1889.) egy esete is van említve, melyet máshol nem találtam. 17 éves leány mindkét szemén ezen állapot veleszületett volt. A pupilla közepén a fénytörés 5 dioptriával erősebb volt, mint a peripherián keresztül. Knapp H. (1891.) 8 éves leánynak szeme a plan tükörrel való vizsgálat alkalmával a tágított pupilla közepében élesen határolt körülbelül 4 mm. átmérőjű vörös korongot mutatott, jellegzetes retinoskopos jelenséggel és a szemháttér kontúrjainak kaleidoskopos mozgásával. Knapp, a korong széle és a szarúhártyareflex közti parallaktikus eltolásból Ítélve, a korong alapját a szarúhártya görbiilési centruma elé 0‘75 mm.-nyi távolságban helyezte el. A lencse semmiféle zavarodást nem mutatott; a pupilla közepében ezen indifferens hely egy vízben levő olajcseppre emlékeztetett. Focális megvilágítás a rendellenességet nem tette láthatóvá. Knaggs. (1891.) A lenticonus posteriornak nevezett jelenséget egy 56 éves asszonynál észlelte, kinek hat hónap előtt még jó látása voit. Jobb szem M 10 D, 6/i2; bal szem M 11 D, e/ie (cataracta polaris post, mindkét szemben).
