Szemészet, 1902 (39. évfolyam, 1-6. szám)

1902-10-26 / 5. szám

1902. 5. sz. 0 RV О S 1 HETILAP — ВZ E M ESZE T 73 Franké (Hamburg) a Röntgen-féle eljárás hasznáról beszél teke­­mögötti megbetegedéseknél. Majd a Krönlein műtéti módját dicséri s öt esetéről számol be. Egy esetben nem talált daganatot s daczára ennek az exophthalmus mégis visszafejlődött. Wagenmann (Jena) hangsúlyozza, hogy Röntgen-sugarakkal nem lehet biztosan megállapítani, hogy az idegen test a selerában iil-e vagy sem. AxenfeU (Freiburg) felemlíti, hogy egy nagy könymirigyrák csak nagyon elmosódott Röntgen-árnyékot vetett. Schmidt-Rimpler (Halle) sondával érinti a tekét s így dönti el, hogy intraocularis daganattal van-e dolga; a daganat felett kemény a tapintás, úgy hogy a sonda nem mélyed ruganyosán a tekébe. Fuchs (Bécs) hangsúlyozza, hogy sokszor lehet retrobulbaris daga­natot Krönlein műtéti módjának mellőzésével is eltávolítani. Guttmann (Berlin) exophthalmus esetet jód segélyével gyógyí­tott meg. Franke azt válaszolja, hogy a halántéki oldalon fekvő új kép­letek egyedül Krönlein műtéti módjával távolíthatók el. Ha a röntgenezés positiv eredményt adott, lehetőleg korán kell operálni, hogy az exente­rabo (dkerültessék. Krückmann (Lipcse) empirikus megállapodásokról beszél, melyeket iritis syphilüicánál köret. Erythemas, papulás és tuberosus alakokat különböztet meg. A fibrinosus iritist roseolás alaknak tartja s egy rangba helyezi az elsődleges erythemas anginával. Hogy az efflorescens kitörések mindig a látólik körül keletkeznek, annak szerinte boneztani oka van. Ezek körkörös elhelyezést nyernek a szivárványhártya kis körében. A tuberosus syphilideket elkülöníti a gummás alakoktól. Fel­említi azokat a melléktüneteket, melyek az iris lueséfe jellegzetesek s a melyek közül az elszinesedés és az edényrendszer elváltozásai említendők. Haab (Zürich) a gümös iritisre nézve a tuberkulin befecskendést tartja kórismézönek. Krückmann válaszában kifejti, hogy a lueticus göbök vörösek, a giimösek pedig véredényekben szegények, ezenkívül pedig mélyebben is feküsznek. A gelatinaszerü exsudatio úgy jön létre, hogy a guminak áttörnek a mellső csarnokba. Ez a tünet nem kórismézi biztosan a luest. Axenfeld (Freiburg) és Nuito (Tokio). Az inhártyában létező sajátságos idegszálakról értekeztek. Axenfeld már 1893-ban kimutatta, hogy rendes szemben gyakran feltalálható egy ideg, mely a sugártest mögött függélyesen halad át a selerán, mely körülbelül kétszer oly vastag, mint egy közönséges ciliaris ideg. Ez az ideg az érhártya feletti térben két ágra oszlik : egy szélesebb mellső és egy keskenyebben visszahajló ágra. Különös, hogy ez az ideg nem követhető a selerán kívül, mert intrasclerális lefutású végződése egy ciliaris idegnek. Végső ágai kórkörösen a corpus cibaret ágazzák be. Ez a lelet igen gyakori, de nem állandó. Rendesen csak egy ilyen ideg lelhető egy szemben. Körülbelül azt a benyomást teszi, mintha a túlságos hosszú idegpályának ilyen megtörés segélyével új területre volna szüksége. Schirnur Ottó. A könyehálasztás és a könyek elvezetése a tömlő kiirtása után. Előadó 50 olyan betegnél, a kik 3—8V2 év előtt vetették magukat alá a könytömlö kiirtásának, tudakozódott a későbbi állapot iránt s megállapíthatta, hogy az esetek féle a műtét után lényegesen javult, a könyezés megszűnt. A másik felének a szobában nem könyezik a szeme, de szeles időben igen. Az embernél a könymirigy nem sorvad el: ha az esetleges kötö­­hártyagyuladás, eversio vagy ectropion kezelése czélhoz nem vezet, akkor a szemhéjé könymirigyet kell kiirtani. Axenfeld hangsúlyozza, hogy műtét előtt minden esetben könyezik a szem. Hogy ne legyen ectropion, nem szabad a sebet közel készíteni a szemzughoz. Simon (Bern; Pflüger assistense) ajánlja, hogy oldott paraffint fecskendezzenek be a könytömlőbe. Ennek segélyével a kiirtás külön­ben nehézkes technikája rendkívül könnyűvé válik. Greeff (Berlin) azt hiszi, hogy a kötöhártya, mint lapszerinti mirigy működik, mely a könymirigy kiirtása után még mindig elég könyet választ el. Wogenmann-nak hasonló tapasztalatai vannak, mint Schirmernek. A könymirigy kiirtását veszélytelennek tartja. Mayweg a könymirigy kiirtásával évekig vár. Pflüger a szemhéji mirigyrészletet "зткгап távolította már el, s nagyon meg van elégedve. Wolff (Berlin) villanyos szemtükrével és villanyos árnyékpróbáló­­jával elért eredményeiről beszélt. A kis szemtükör kitűnő, világos, tiszta, reflexek által nem zavart képet ad; a szoba besötétítóse nélkül is alkalmazható. Egyetlen, de egyelőre nagy hátránya, hogy accumu­lator vagy sok ellenállás beiktatása kell hozzá. Vonalszerű kis fény­forrást használ. A tükör nyitása egy milliméter átmérőjű. A mérőszalag Ví D-nyira van kiszámítva. Az esetek 80%-ában a tengely állása l°-nyi eltérésig pontosan volt megállapítható. A vizsgálatot homatropin nélkül végzi: szabad kézből, változtatott (labilis) távolságból. Az árnyékpróba, mely eddig alig volt egyéb megbízhatatlan ellenőrző eljárásnál, az ő módszerével a legpontosabb vizsgálati móddá alakult, a melynek segélyével a szem egész fénytörése, tehát az astigmatismus is, 1/4 sőt У10 I) értékig, a tengely állása pedig l°-nyi eltérésig pon­tosan m'egállapitható. Gullstrand (Upsala) a macula lutea színéről értekezik. 0 olyan szemeket vizsgált, melyek nagyfokú sérülés következtében (a mellső részt érvén) enucleáltattak. A tokét a műtét befejezéséig phys. konyhasó­oldatba helyezi; ott a szükséghez képest felnyitja, mire néhány perez múlva az ideghártya megduzzad s elkezd leválni. Ez a leválás óvatos rázogatással elősegíthető. így hat tekét volt alkalma vizsgálnia; csak egy esetben észlelte a rendesnek tartott (Schmidt-Rimpler) sárgás színe­ződést : ez esetben is ez a szín túlterjedt a maculán; ennek okát vér­­beivódásban keresi. Hogy talán a sárga színt az oldat, vagy a víz kilúgozta volna, azt Gullstrand annál kevésbbé hiszi, mert a vérbeivó­­dás színe sem tűnik el. így a tiikri leletet a boneztani lelet is meg­erősíti : míg a régi felfogásban e kettő közt lényeges eltérés volt. Schmidt-Rimpler (Halle) mégis azt hiszi, hogy a maculában van valamilyen sárgás festanyág. Azt megengedi, hogy a barna színeződés már hullatünet. Gullstrand eseteiben a festanyagot a viz kimosta. Ő tárgylemezen, nagyítóval végezte vizsgálatait. Sattler egy teljesen ép szem macii Iáját, vizsgálta Heringgel együtt. A macnlát saját üvegtestével érintkezésben hagyták. Ha a látóideg belépési helyét kilyukasztották és az egészet fehér alapra helyezték, akkor a sárgás szín világosan előtérbe lépett. Azt hiszi, hogy a G. vizs­gálta szemek mégsem lehettek egészen normálisak. Leber (Heidelberg) ugyanazt találta, mint Sattler. Gulls rand azt hiszi, hogy a látóidegfő kilyukasztása valahogyan pigmentet vitt a látóhártyába. Greeff (Berlin) külső árokról beszél a látóhártyában. Ő a csapok és pálezikák hosszából arra következtet, hogy a külső oldalon is kell egy sekély behúzódásnak lenni, egy külső ároknak, mely a sárga folt központi árkának felel meg. Már M. Sehultzenél fellelhető a külső határoló hártya kis kiöblösödésének leírása; ezt azonban később elfelej­tették, sőt valótlannak tartották. A legnagyobb pálezika hossza 60 p. A csapok a központ felöl 22 í<-ról a széli rész felé 60—62 )‘-ig növekednek. Itt tehát, a hol a pálezikák megszűnnek, a csapok elérik azok nagyságát. Idáig tehát az egész egy vonalban, egy felszínben marad. Későül) azonban, az árokban a csapok 85 p nagyságot érnek el: 25 /i-nal felülmúlják a pálezikák hosszát. A retina egészében 300 p széles; a foveában csak 100 p — a külső oldal 25 ii-rial — a belső oldal 175 R-nal keskenyedik. Greeff vizsgálatait Elschnig is megerősíti teljesen ép, gondosan fixált tekén tett észleletével. Bielschowsky (Lipcse). A belső egyenesek beidegzése oldal-fordí­tásnál. Azt hitték, hogy az oldalrafordítás társult izommunkája úgy magyarázható, hogy a távolító ideg magjából a megfelelő belső egye­neshez is jut el idegszál. Ez azonban téves nézet. Előadónak alkalma volt egy esetet tanulmányozni, a hol a belső egyenesek felmondták az oldalrafordító szolgálatot, a nélkül, hogy az összetéritésben hiba állott volna elő. Az egyén hátra esett s hátul fejét erősen megütötte. A külső egyenesek teljesen épek maradtak. A sérülés után könnyű, át­meneti bénulás mutatkozott az emelőkön. Az eset észlelés mellett (különös gyógykezelés nélkül) teljesen gyógyult. A baj okát B. a központi barlangot bélelő szürke állományban bekövetkezett apró vérzésekre vezeti vissza. Mindenik oldalon a szemmozgató ideg magvának hátsó és oldalsó részletében épen ott támadhattak szerinte ezek, a hol a másik szemhez az oldalraforditást közvetítő idegrostok erednek. Minthogy Bernheimer ezen a tájon irta le az emelők eredését, így a két lelet tökéletesen fedi egymást. Liebrecht (Hamburg). Kórboncztani elváltozások a látóidegen agydaganatnál. A pangásos papilla kóroka 26 esetre terjedő vizsgá­lataiból a következő eredményekre jut: A pangásos papilla és a látóideggyuladás két különböző dolog. A pangásos papilla oka a pangás: gyuladásnak nyomát sem lehet találni. Csak akkor társúl hozzá a gyuladás, ha a látóideg tokéi végét interstitialis lob fogja el. Az agydaganat az ideghüvelyben lobos sarjadzásra vezethet, ehhez társulhat a látóideg szövetközti gyuladása, sőt az abban fellépő sorvadás. Megtörténhetik, hogy rendes tiikri lelet mellett gyuladás van az ideghüvelyben és a látóidegben: ilyenkor a gyuladás még nem haladt a lamina eribrosán túl. Gyuladásos papillát találunk, ha a lobfolyamat már túlhaladt a lám. eribrosán, de pangás a látóidegben nem lépett fel. A legtöbbször azonban pangás és gyuladás együtt mutatkozik. Leg­először a canalis optieusban lép fel a baj; itt találhatók a legsúlyosabb elváltozások. Ezután következik a lamina cribrosa környéke. A leg­súlyosabb degenerativ elváltozások a canalis optieusban folynak le. Kizárólag vizenyön alapuló pangásos papilla még hosszú idő múlva sem okoz látás-zavart. , A nyirok pangását minden valószínűség szerint a vivő-erek és nyirok-erek elszoritása, összenyomatása okozza és pedig az ideghüvely­ben való lefutásuk alatt. Áz ideghüvelyben foglalt képletek meg­­duzzadása maga gyakorol nyomást a rajta áthaladó edényekre. A rostalemez maga csak másodlagos úton vesz részt a pangásos papilla létrejöttében. A tiszta és különösen a vizenyős pangásos papilla egészen saját­ságos kórkép gyanánt fogandó fel, melynek nevezetes diagnostikus szerep jut. Súlyos agybeli vérzések (spontan vagy sérülés után) kísére­tében fellépő pangásos papillából biztosan lehet következtetni az ágy­béli nyomás megnagyobbodására. Leber hangsúlyozza, hogy milyen nehéz a boneztani képből a pathogenesist levezetni. Vizenyö egyképen támadhat pangásból és gyula­­dásból is. Nem szabad azt sem ügyeimen kívül hagyni, hogy szövet közti hiányok, űrök a keményítős következtében is előállhatnak. Ezek a górcső alatt oedemának imponálnak. Schmidt-Rimpler saját elmélete mellett tör lándsát. Alig hihető, hogy Leber a gyuladásos elméletet más úton is bizonyítani tudná, mint a szövettani képből. Az igaz, hogy a vizenyö is vezethet sejtes beszürödéshez.

Next

/
Thumbnails
Contents