Szemészet, 1902 (39. évfolyam, 1-6. szám)

1902-10-26 / 5. szám

62

ORVOSI HETILAP — SZEMÉSZET

1902. 5. sz.

Hogy a csomók kiürülése raegkönnyíttessék, némelyek a kinyomás előtt scarificálnak. Ezt a methodust különösen Wolfe82 ajánlotta már 1876 ban; a mély bemetszéseket másod-, harmadnaponként ismételte. A közbeeső napokon a kifordított szemhéjakat egymáshoz; dörzsölve megmasszálta, utána pedig tanninsyruppal ecsetelte meg.

A trachomas csomók lekaparását és kikaparását 1877 óta В a r d e n h e u e r83 javaslatáig gyakorolják különböző módokon részint mint önálló eljárást, részint kiseg'ítésképen más műtéti módok mellett. A legtöbben a sebészi éles kanalat'-használják erre a czélra (Schneller, Michel) mások szikével, scarificatorral, vagy mint pl. Steiner155 körömmel kaparják ki a felszínesen ülő csomókat. Ezen többé-kevésbbé primitiv elbánásoknál jóval tökéletesebb a Sattle r-féle és Imr e-féle methodus. Sattler138 (1891.) a trachomás csomókat egyenként discrssios tűvel meghasítja és tartalmukat egy 2—4 mm. átmérőjű kerek éles kanállal szedi ki ; a tarsuson vagy annak szélén ezen eljárást minden segítő eszköz nélkül is könnyű megtenni. Az átliajlási redőt azonban okvetlenül ki kell előbb feszíteni, a mit vagy egy közönséges horgas sebészi csípővel vagy sokkal kényelmesebben a külön ezen czélra készült Herrnheiser-féle kettős csípővel lehet megtenni. Ezen csípővel egyszerre két helyen a szemzugok közelében kell az áthajtási redőt megfogni, a mely ily módon teljesen előhúzható és kifeszíthetö. Sattler a műtétet csak kivételesen végzi helybeli érzéstelenítéssel, rendesen narcosisban, utána l°/oo-es sublimat-oldattal öblíti le a kötöhártyát. A reactio csekély, a kis sebek 3—4 nap alatt behámosodnak, apró pontszerű hegek maradnak vissza. Ha a csomókat körülvevő kötőhártya erősen duzzadt és lobos, a műtét előtt argentum nitricum ecsetelésekkel kell lelohasztani.

A Sattler-féle műtét kétségtelenül igen tökéletes és a mellett kíméletes elbánás; egyedüli hátránya az, hogy hosszadalmas s épen e miatt narcosis nélkül bajos elvégezni, különösen ha igen sok a csomó. Az I m r e-féle192 308 eljárással a trachomás csomókat épen oly tökéletesen és kíméletesen, de hasonlíthatatlanul egyszerűbben és gyorsabban lehet eltávolítani; a kifordított szemhéj szélét egy keskenyebb fajta kaucsukspatulával leszorítjuk, hogy vissza ne billenhessen ; azután az Imre-féle kettős horgot (közös nyéllel biró vékony, de igen hegyes dróthorgok, a melyeknek szárai egymáshoz közelíthetők) beleakasztjuk a pillaporez széle mellett az áthajlási redöbe úgy, hogy a két horog egymástól 8—10 mm. nyíre fogja meg a kötöhártyát. Ezen horognál

fogva az áthajlási redőt előhúzzuk s ily módon úgyszólván kétszeresen kifordítjuk a szemhéjat. így magunk előtt látjuk a redöben székelő összes csomókat, a melyek tudvatevöleg a szemhéjszéllel határos 5—10 mm. széles kötőhártya területen ülnek. A spatulát és a reája fektetett horgot bal kezünkben tartva, jobb kezünkbe domború élíi szikét vagy scarificatort veszszünk s azzal a sorokban ülő csomókat néhány hosszú egészen felszínes metszéssel behasogatjuk s erre ugyanazon eszköz élét meredeken a kötőhártyára illesztve, könnyű kaparó mozdulatokkal az egész kocsonyás tömeget kiürítjük. Ha a csomók nagyok, felszínesek, akkor a bemetszésekre szükség sincs, mert ezek minden erőlködés nélkül így is lekaparhatok. Az egész eljárás nem tart tovább mint pl. a Knapp-féle mángorlás, sokkal kevésbbé fájdalmas, számbavehető hegeket nem hoz létre. A mi pedig ezen műtétnek a Sattlerével együtt közösen megbecsülhetetlen tulajdonsága az, hogy nem vaktában operálunk, hanem egytöl-egyig magunk előtt látjuk szépen kiterítve az összes granulálhat, a melyeket eltávolítani szándékozunk. Ha szükséges, még a szemhéji kötöhártya csomóit is kivakarjuk, esetleg ha vannak, megkaparjuk a nagyobb papillaris túltengéseket is.

Az áthajlási redök kimetszése. Ezen 2000 esztendős műtét, valahányszor csak egyik-másik orvosban pártolókra talált, mindannyiszor megint csak a sutba került a többieknek elitélő magatartása miatt. Az utolsó évtized tapasztalásai azt mutatják, hogy bármily megokoltak legyenek is az ellenvetések theoretikus tekintetben, a praxis mégis inkább a műtét pártfogóinak ad igazat, úgy hogy ezen operatio most — természetesen helyesen megállapított indicatiok mellett — polgárjogot nyert a többiek között. Ezen műtétet nagyobb számban és rendszeresen először Galez о w 8 к у80 végezte. 1874-ben már kedvező eredményekről szá-i molt be, 1878-ban pedig a párisi societé de Chirurgie gyűlésén 227 esetről referál, a melyek közül 213 sikerrel gyógyult. G. a csípővel megfogott áthajlási redőt ollóval nyírta ki, varratot nem alkalmazott. 1882-ben H e i s r a t h110 230 excisioval gyógyított eset alapján írja meg tapasztalatait. Szükségesnek tartja a kimetszést olyan esetekben, a melyek medicamentosus kezelésre nem gyógyulnak vagy gyakran recidiválnak; ha pannus van, mindig kivágja az áthajlási redöket, még pedig a subconjunctivalis kötőszövettel együtt. A felső áthajlási redőböl T5—2 cm. hosszú és 1—Г5 cm. széles csíkot lehet kivágni, az alsóból keskenyebbet. Utókezelésül l°/o carbolos mosogatásokat végez. Heisrath szükség I esetén a megvastagodott pillaporczból is kivág egy darabot, elégnek tartja, ha belőle 4—5 mm. széles rész marad meg a pillaszélen. 1885-ben а XVII. heidelbergi congressuson V о s s i u s 102 kelt a kimetszések védelmére, a melyeket 138 esetben végzett; 3—11 mm. széles csík eltávolitását tartja megengedhetőnek, a sebszéleket összevarrja. Csak 3 ízben tapasztalt kisebb rendellenességet a szemhéjak állásában. A kimetszést felszínesen végzi. Legnagyobb pártfogói voltak a műtétnek Jakobson120 körigsbergi tanár és az ő tanitványai, a kiket a keleti poroszországban nagy mértékben dühöngő és súlyos trachomajárvány kényszerített erélyesebb beavatkozásokra, mert a régebben dívókkal egyáltalában nem boldogultak. Az áthajlási redő kimetszésének módját és előnyeit legbehatóbban S c h n e 11 e r danzigi szemorvos fejtette ki három munkájában (1884,00 1887,118 1892140). Az excisio ellenségeinek legerősebb érve az, hogy ezzel a műtéttel I a kötöhártya, a mely amúgy is alá van vetve a trachomás liegesedés miatt a zsugorodásnak — túlságosan megrövidül. Schneller kimutatta, hogy ha mi a csomókkal megrakott fellazult és megj nyúlt kötőhártyából 8 — 12 mm. széles csíkot kivágunk, a tényleges anyagveszteség — ép kötöhártyára értve — legfeljebb I 4 mm-t tesz ki. Seb. szerint a műtétet semmi izgalom nem követi, a visszamaradó sima vonalas edényszegény heg úgyszólván gátat képez a tarsuson netalán még megmaradt infectiosus anyagok ellen s megakadályozza azoknak hátrafelé terjedését. A I kimetszés előnyei a következők : 1. a trachoma gyógyulása rövidebb ideig tart, mint bármely más eljárásnál. 2. A keratitisek feltűnően jól gyógyulnak utána. 3. A tarsuson visszamaradt csomók hamar visszafejlődnek, néha maguktól, máskor egyszerű ; gyógyszeres kezelésre. 4. A recidivák sokkal ritkábbak. 5. Sem a szemteke mozgásaiban, sem táplálkozásában a műtét zavart nem j okoz; a levator palpebrae nem sérül meg. A műtétet csak kivételesen végzi narcosisban. A redőt vagy egyszerűen ujjaival I nyomja ki vagy külön csípővel ragadja meg s görbe ollóval nyírja I ki. Ha széles az anyaghiány, 3 catgut varratot alkalmaz utólag. A porczból legfeljebb 1 mm-nyit vág ki, ha kell. E 1 s c h n i g 124 1889-ben a bécsi Schnabel-féle klinikán végzett 60 excisio alapján dicséri a műtétet. A kivágandó csík 30 mm. hosszú, 6 mm. széles ; a fonalakat előre beöltik a megfelelő szélességben, a redőt szikével fejtik ki. Káros rövidülést nem tapasztaltak. Az excisiokat ellenzőknek (különösen Saemisch, E v e г s bu s c h 101) azon állítása, hogy a műtéttel a kötőhártya károsan megrövidül, úgy látszik csakugyan nem egyéb theoretikusan kieszelt ellenvetésnél. Legalább erre kell következtetnünk Fener 203 tanárnak nyilatkozataiból is, a kinek Königsbergben alkalma nagyszámú olyan beteget látnia, a kiken régebben excisiokat végeztek ; „ezen betegek egyike sem mutatott oly elváltozásokat (szabálytalanság a szemhéjak állásában, nagyobb fokú Symblepharon post., entropium), melyeket a történt műtétre kellett volna visszavezetni.“ S ha elvétve még is akadnak ilyenek, az részben annak tulajdonítható, hogy ott a műtétet olyan gyakorló (nem specialista) orvosok is végzik, a kiknek talán nem volt alkalmuk a helyes elbánást megtanulniok. Talán a leghelyesebben Ítéljük meg a kérdést, ha К u h n t-nak 187 1899-ben e tárgyról Írott czikkében foglaltakat megfontoljuk. Szerinte a trachoma kezelésében egészen másképen kell eljárni oly vidékeken, a hol a betegség csak szórványosan lép fel, mint ott, a hol nagy mértékben el van terjedve; ezek elvnek negligálásából erednek a félreértések ; „azon orvos, a ki tapasztalatait trachomamentes vidékeken szerezte, bajosan fogja elhinni, hogy azon szerek, a melyekkel ő ott kiváló eredményeket ért el, a trachomától fertőzött vidéken elégtelenek lennének“.

I Pedig úgy van a dolog. Trachomajárványtól mentes vidékről való