Szemészet, 1902 (39. évfolyam, 1-6. szám)
1902-04-27 / 2. szám
ОКV О8 I НЕТIL А Р — SZEMÉSZEТ 1902. 2. SZ. 22 A műtétek után keletkező érhártyaleválásról közli tapasztalatait Fuchs, mely folytatását képezi az egy év előtt e tárgyról megjelent dolgozatának. Újabb megfigyelése majdnem egy évre vonatkozik és kiterjed úgy a hályogmütétek, valamint az iridectomia után támadt érhártyaleválásokra. Úgy találta, bogy e jelenség elég gyakran észlelhető, ha kutatására különös figyelem fordíttatik. E végből liályogoperáltjait azon esetekben, midőn a chorioidea leválásának gyanúja fenforgott, már röviddel a műtét után vette alapos vizsgálat alá s a csak nehány napos operáltakat és minden kár nélkül több Ízben vizsgálta szemtükörrel. A gyanút az érhártyaleválásra azon körülmény szolgáltatja, hogy a műtét után már helyreállott csarnok ismét sekélyebbé vált, \ illetve eltűnt, avagy a műtét óta egyáltalában nem is állott helyre. Az esetek nagy részében a leválás tényleg kimutatható volt; I csak valószínűséggel, de nem teljes biztonsággal vehető fel e ( tünet olyankor, midőn a szemfenék vörös visszfénye a peripheria j felé elsötétül ugyan, de nem éles ívszerü határokkal s a paral- I lactikus eltolódás jelenléte nélkül. Statisztikájába csakis a bizonyos, kétségtelen eseteket vette fel. A 493 hályogmütéten átesett szem között 23-nál (4'7°/o) fordult elő érhártyaleválás; a 23 műtét közül 17 simán, 6 pedig complikáltan (üvegtest elöesés, tokostól eltávolított lencse, csarnokba luxált lencse) folyt le. A hályogmütéteket Graefe módszere szerint, kötöhártyalebenynyel végezte és pedig a teljesen complikálatlan esetekben iris kimetszés nélkül. Az érhártyaleválás tekintetében a hályogmütéteknél az iridectomiával vagy a nélkül végzett esetek között lényeges különbséget nem talált. Az iridectomia utáni chorioidea-leválások, szám szerint 14, mind glaukomás esetekre vonatkoznak (111) s jóval nagyobb százalékban kerültek észlelés alá, mint a hályogmütétek után (10'0°/o: 4'7° o), a mi annál feltűnőbb jelenség, minthogy iridectomia utáni érhártyaleválásokról az irodalomban eddig alig volt említés. Nem kerülheti ki figyelmünket, hogy érhártyaleválás más hasonló kivitelű szemmütétek után alig vagy épen nem keletkezik. így a fiatalkori vagy kártyás hályogok esetében végzett extr. linear, simpl. vagy optikai czélból végzett iridectomiák után nem jön létre ablatio chorioideae. Azon tényezők, a melyek főleg a liályogmütétet s a glaukoma ellenes iridectomiát praedisponálják e bajra, nézete szerint a következők: 1. a sclerának a magasabb korral járó nagyobb merevsége, melynek következtében a csarnokvíz elfolyása után a sclera és chorioidea között negativ nyomás keletkezhetik; ha ily esetben a sugártest alapján berepedés jő létre, akkor meg van adva az alkalom, hogy a csarnok s a subchorioidealis tír között közlekedés álljon helyre, illetve, hogy csarnokvíz szivassék az érhártya s a sclera közé; 2. a Graefe-késsel való sebkészítés, mert ezzel a sebzés belülről kifelé történvén, a sclera elődomborodik s a vongálás folytán az iris és corp. ciliare tapadási helyén berepedés támadhat, különösen ha — miként glaukománál — a sphincter pup. eserin következtében megfeszült. Tény azonban, hogy glaukomás esetekben lándsával készült iridectomiák után is fordulnak elő érhártyaleválások ; 3. a glaukomaellenes iridectomiákra vonatkozólag a fennállott tensioemelkedés. Hogy ezen említett tényezők közül melyiknek jut a főszerep, az eldönteni egyelőre nem tudja. Az érhártyaleválás az operatiot követő 2—8. napon szokott kifejlődni; egy esetben észlelte már a következő napon s egyszer 16 nappal a műtét után. Hogy a jelen megfigyelési sorozatban átlag már korábban látta az ablatiot keletkezni, mint az előzőben, annak az az oka, hogy most sokkal előbb vetette már alá betegeit szemtükri vizsgálatnak; sőt a múlt sorozatban a legtöbb eset nem is tükörrel, hanem focalis világítással ismertetett fel s innen van, hogy ott általában nagyobb fokú leválások szerepelnek, miután a kisebbek tükri vizsgálat hiányában elkerülték a figyelmet Az egyszer felismert leválás rendszerint egyenlő fokon marad meg az egész észlelési idő alatt, a mi onnan magyarázandó, hogy az ablatio a mint kezdetét veszi, csakhamar eléri tetőfokát is, úgy hogy már az első felismerés alkalmával tulajdonképen a teljesen kifejlődött kórkép áll előttünk. A leválás visszafejlődése is többnyire gyorsan történik, miközben a csarnok ismét helyreáll s a szem tensiója rendessé válik ; megtörténik azonban, hogy a tensio a többi tünetek visszafejlődése daczára is egy ideig még csökkent marad, viszont az sem ritka, hogy a csarnok és a szem feszülésének rendessé válása után is még az érhártyaleválás nyomokban kimutatható. Olyan esetet, melyben a csarnok helyreállása nélkül fejlődött volna vissza az ablatio, egyet sem észlelt. A mi a leválás tartamát illeti, az 1—30 nap között váltakozik, a legtöbb esetben azonban 2 napot tesz ki s talán ez az oka annak, hogy az ily rövid tartamú leválások eddig csaknem teljesen elkerülték az észlelők figyelmét. A prognosis általában jó, mert a baj semmiféle maradandó káros következménynyel nem jár. A múlt megfigyelési sorozatban ugyan 3 esetben észlelt nagyobb fokú tensioemelkedést, a mostani 37 eset közül azonban egynél sem fordult elő hasonló complicatio. Az érhártyaleválások kórszövettani vizsgálatát 4 oly esetben volt alkalma eszközölni, melyekben a beteg elörement sikeres hályogmütét után rövid idő múlva hirtelen elhalt. Mind a 4 esetben a szövettani vizsgálat eredményének lényege az, hogy a leválás a csarnokvíznek az érhártya alá történt áramlásából keletkezett, a minek okául a sugártesten talált repedések tekintendők. Az érhártya alatti folyadék tisztán savós, vagy véres-savós; retinaleválás vagy teljesen hiányzik, vagy ha jelen van, nincs kóroktani jelentősége. Összehasonlítóskép az ablatiok eddig tárgyalt nemével szemben megemlékezik azon érhártyaleválások kórszövettani képéről is, melyek nem műtétek után, hanem egyéb okból keletkeztek. S így egy második csoportba sorolja azon eseteket, melyekben a leválás valamely előrement súlyos gyuladásnak indirect következménye. Az e fajta érhártyaleválások közös jellemvonása, hogy az érhártya szervült izzadmánykötegek által hozatott le alapjáról; ilyenkor a subchorioidealis folyadék savós transsudaturanak felel meg; a retinaleválás, miután az érhártya leválását megelőzi és részben okozza is, sohasem hiányzik. A harmadik csoportot a vérzések okozta leválások alkotják; ezen eseteket az expulsiv vérzések egy enyhe alakjának tekinti, melyekben a vérzés következménye csak a chorioidea activ leemelése lett. 'Természetszerűleg a subchorioidealis folyadék ez esetekben véres; hosszabb fennállás után lobos reactiot indít meg a környező szövetekben. Az ablatio retinae nem állandó tünet. Végül a negyedik csoportba tartoznak azon ritkább esetek, melyekben az érhártya leválása gyuladásos exsudatio következményé. Az ily esetek ritkasága abból magyarázandó, hogy nagyobb mennyiségű izzadmány képzésére a sclera nem képes, a chorioidea pedig exsudatumát nem a külső, hanem belső felszíne felé, azaz a retina alá termeli. Izzadmány okozta chorioidea-leválást látott súlyos mély scleritis és chorioiditisek után, valamint az egész szemteke súlyos syphilises megbetegedése kíséretében. (Arch. f. Ophthalmologie, Lili. k.) Leitner Vilmos dr. A csomókban jelentkező szarúhártya - elzavarodásról. (Knötchenförmige Hornhauttrübung.) Klinikai és kórszövettani tanulmányt közöl Fuchs. A Groenouw által e néven először leirt különös szarúhártyabántalom abban áll, hogy a különben tiszta cornea szövetében számos, alig negyed millimeter átmérőjű, kerek vagy szabálytalan alakú szürke s egymással össze nem folyó homály lép fel, melyek főleg a cornea középső részét foglalják el, míg a széli részeket szabadon hagyják. A nagyobb csomók az epithelt felemelik s ez által a cornea felszínét szabálytalan görbületüvé teszik. Többnyire gyuladásos tünetek nélkül keletkeznek s éveken át változatlanul fennállanak. A bántalom aránylag elég ritka, úgy hogy Fuchs nagyforgalmú klinikáján az utolsó 12 év alatt mindössze csak 8 esetet észlelt s hasonlókról az irodalomban csak 4 eset van feljegyezve. Fuchs valamennyi esete férfiakra vonatkozik; a betegség okára vonatkozólag biztosat nem tudott kideríteni. A bántalom többnyire rövid ideig tartó gyuladással kezdődött, a mely után azonban a szemek vagy állandóan békések voltak, vagy csak elvétve mutattak csekélyebb fokú izgalmat, legtöbbször azonban bizonyos fokú érzékenység állott fenn. A klinikai tünetekre nézve észleletei a Groenouwéval lényegileg egyeznek. A szóban forgó bántalomhoz legjobban hasonlítanak az ú. n. rácsszerü keratitis (gitterförmige К.) és a keratitis punctata superf. Hat esetben végzett szövettani vizsgálatot oly módon, hogy a cornea közepéről kis trepannal 4 mm. átmérőjű és körülbelül
