Szemészet, 1900 (37. évfolyam, 1-6. szám)
1900-05-20 / 3. szám
42 О К У О S 1 HETILAP — SZEMÉSZET. 1900. 3. sz. tosak, inás szerzőknek megerősítő észleléseiben lényeges támaszt nyert. Ezek közt első sorban Beüss említendő, kinek tapasztalatai sok más irányban is az enyéimmel egybevágnak; de a Grandclément-íéle felfogás egyik híve és az enyémnek ellenese, Hirsch második esetének egy igen heves rohamának feljegyzésénél a következőt Írja: „Ezen alkalommal azt közli velem a beteg, hogy határozottan észrevette, hogy a szemek gyors kinyitása álomból való ébredés alkalmával —jelen esetben hirtelen felébresztették — közvetlen oka a rohamnak. Már hosszabb idő óta bizonyos gondot fordít rá, hogy reggel ne hirtelen, hanem lassan nyissa ki szemeit.“ (Kiilönlenyomat 8. oldal.) Az egybehangzás a különböző betegek eziránti állításaiban, mint ebből kitűnik, még a kifejezés módjára is kiterjed. Mindez nem jogosít fel arra, hogy az alvást a roham tulajdonképpeni előidézőjének tartsam ; de a közbenjáró tényezőt képezi, mely a beteg szem számára a helyzetet előkészíti, melyből a rohamnak kifejlődnie kell. Nem utasíthatom vissza a gondolatot, hogy a tartós és helyzetileg változatlan érintkezés a szarúhártya és a szemhéj kötőhártyája között alvás közben bizonyos physikális viszonyt idéz elő a kettő között, melyből adott pillanatban a beteg hely csak fájdalom közt, esetleg szövetsérelem árán szabadulhat fel. Ezen feltevésen alapszik a rohamoknak legelőször általam nyújtott magyarázata: hogy alvás közben párolgás következtében a szemhéj kötőhártyája és a szarúhártya közti érintkezés annyira szoros lett, hogy a szemhéj emelésénél az alapjával nem eléggé erősen összefüggő felhámnak egy részét magával szakítja. A mechanikus mozzanat közreműködése a roham létrehozásában egyelőre érintetlenül hagyja annak tulajdonképpeni alapföltételeit. Amazzal első sorban foglalkoztam, mert tekintetbe nem véve azt, valaki igen könnyen rabjává lehet azon nézetnek, mely a bántalmat neuralgiának tekinti, mint ez a legtöbb szerzőn meg is esett. Már Arlt-hm is felmerült ezen gondolat. Említett rövid jelentésében a következő mondat áll: „Ilyen későbbi rohamot igen könnyen neuralgiának lehetne tartani, ha a fájdalmak bizonyos typust mutatnának; de behatóbb vizsgálatnál, a felület tiikröztetése segítségével, nemsokára látni lehet, hogy a szarúhártya valahol kikopott.“ Ezen sehogysem kivétel nélküli lelet azonban magában véve nem elég mérvadó bizonyíték a neuralgia ellen; azért vizsgáljuk azon bizonyítékokat, melyeket mások a neuralgia mellett érvényre juttatni iparkodtak. Hirsch az időközöknek rendszerességét idézte. De ez irányban főképpen betegeinek puszta állításaira hivatkozik, kik rohamokat említenek, melyek minden két-három hétben léptek volna fel. Azon kevés recidiv, melyet Hirsch első esetében maga észlelt, 16, 21 és 18 nap által vannak egymástól elkülönítve. Második esetében a direkt észlelés ez irányban egyáltalában számba sem vehető, erről az olvasó ezen dolgozat első czikkében nyújtott jelentésből meggyőződhetik. Ezen bizonyítékot, mely tehát már maga Hirsch által is elég gyengén meg van állapítva, kénytelen vagyok saját tapasztalásaimra való tekintettel visszautasítani. Nem is ismerek más szerzőtől eredő hasonló állítást. Az időszerinti typusnak egy másik nemét a rohamok fellépésében Schröder fedezte fel. A bántalmat mint neuralgiát fogván fel, arra a körülményre fektet súlyt, hogy eseteiben a recidivák többnyire ugyanabban az órában korán reggel jöttek létre. Eltekintve azonban attól, hogy neuralgiás rohamokat rendszerint nem szokott órákig tartó alvás megelőzni; az elfogulatlan ítélet annak okát, hogy a rohamok többnyire reggel lépnek fel, nehézség nélkül abban fogja találni, hogy a szemnek önkéntelen mozgásai az ezen időben már kevésbbé mély álomban, könnyen vezethetnek a szemhéj és kötőhártya közti érintkezésnek ama hirtelen megszakításához, melynek én a fájdalom előidézését tulajdonítom. Olyan körülmények közt, hol ez még a teljes felébredés előtt történik, a betegek azt a benyomást nyerik, hogy a fájdalom kelti fel őket; egészséges alvóknál a lefolyás ezen alakja képezi valószínűleg a szabályt. Nyugtalan alvóknál azonban a roham máraz éj közepén és rövidebb álom után léphet fel. És így Schröder esetei közt is találkozik egy, melyben olykor ugyanazon éjszaka folyamán több múlékony fájdalomroham előfordult (38. lap). Hasonlót saját betegeimnél is tapasztaltam. Hogy ezzel ellentétben egy valódi typusnak példáját idézzem, a Schmidt-Simpler által leirt „herpes corneae neuralgicus11- ra utalok. Eseteinek egyikében, mely neuralgiás jellege által leginkább feltűnt, hónapokon keresztül délután, mindennemű lokális és általános lobos tünet nélkül, a nervus supraorbitalis neuralgiájával egyidejűleg mindkét szarúhártyán hólyagcsák léptek fel, melyek jóval a következő roham előtt már megint eltűntek voltak. 1 A bántalom neuralgiás természetének további bizonyítékául Hirsch a fájdalom minőségét hozza fel, annak változó olykor igen magas fokát, mely az objectiv lelethez nem áll semmiféle viszonyban. Nem is tagadható, hogy a legtöbb beteg kínos helyzetéről keservesen panaszkodik. Arit egy asszonyról beszél, ki négyszeres recidiv után, melyben 8—Í0 napi időközökben szenvedett, szeme iránti aggodalomból egészen odáig volt. Hogy is ne ? A szarúhártyának egyszerű felhámkikopása elegendő arra, hogy fájdalmasságával az álmot megzavarja. Mily kínos állapotot képezhet az, ha ilyen fájdalmak időről időre mindig kiújulnak és a beteg egyetlen egy este, teljes jóllét közt, sem biztos abban, hogy éjszaka vagy következő reggel nem fog é új szenvedésre felébredni. Megfigyelésem alatt volt egy ügyvéd, ki ujságlappal sértette meg szemét. Már pár nap múlván léptek fel nála a rohamok, melyek ezután majdnem minden éjjel bekövetkeztek, úgy hogy a fájdalomtól való félelemből, a meddig csak bírta, az alvástól tartózkodott és a kétségbeeséshez közel volt, mikor hozzám jött. Neurastheniás ember volt, minőt hivatásában sokat lehet találni. Épen olyan túlzott kifejezésekkel irta le nekem eczemájának borzalmait is, melyet orvosa által a szembaj ellen rendelt bedörzsölési kúra nála előidézett. Átlagban azonban saját eseteimben sokkal inkább feltűnt az az összhangzó kijelentés, hogy a recidivának fájdalmasságát legjobban az eredeti sérelemével lehet összehasonlítani. Hogy az ismétlődés és az attól való félelem az érzékenységet fokozhatja, abban nem fog senki sem kételkedni. Ugyanebből az okból gyakran halljuk, a másik szemnek operálása után, hogy ez sokkal fájdalmasabb, mint a vele teljesen azonos első volt. Hasonló argumentumot a bántalom neuralgiás természetét illetőleg képez Schröder állítása, hogy az eredeti sérelem helye érintésre sokkal érzékenyebb, mint a szarúhártya többi felülete, s hogy a fájdalom a nervus supraorbitalisra kisugárzik. Az érzékenységet papirszelettel vagy pálczikával való érintés által vizsgálja meg. De akkor neuralgia az is, ha a külső bőr egy még nem véglegesen begyógyult lehorzsolása helyén hasonló vizsgálat alkalmával szintén érzékenyebbnek mutatkozik, mint más helyen. Azonkívül arra figyelmeztetem az olvasót, hogy Biber második esetében a megbetegedett hely érzékenységét egyik recidiv utáni ötödik napon inkább csökkentnek találta: oly körülmény, mely, ha jobban megállapítva és ismételten megfigyelve volna, sokkal inkább neuropáthiás megbetegedésnek jelét képezné, mint a Schröder által észlelt túlérzékenység. Hogy végtére a fájdalom a roham alatt olykor kisugárzó, meglepő csak arra nézve, ki még nem tapasztalta, hogy csekély porszem is a felső szemhéj alatt, a szarúhártya bántalmazása által, igen heves kisugárzó ciliaris fájdalmat kiváltani képes. A bántalom neuralgiás természetének bizonyítékai közt az eddig elősoroltak úgyszólván értéktelenek. Komolyabb megfontolást érdemel azonban az, hogy az éjjeli roham után némelykor a szarúhártyán semmiféle rendellenesség nem vehető észre. Saját tapasztalatomból ezt teljesen el kell ismernem ; de azzal a megjegyzéssel, hogy ezen negativ lelet csak látszólagos. Okát a szokásos vizsgálati módszerek (a szarúhártya-1 Klinische Monatsblätter für Augenheilkunde. X. к. 163. lap.