Szemészet, 1900 (37. évfolyam, 1-6. szám)
1900-03-25 / 2. szám
30 ORVOSI HETIL A P — SZEMÉSZE T 1900. 2. sz. 2. recidiv: „A szárú hártyában a centrum alatt egy a pupillaterület alsó felét eltakaró körülbelül lencsenagyságú hely leheletszerűleg homályos szarkáit felülettel.“ 3. recidiv (igen heves fájdalmak közt keletkezett): „A szarúhártya valamivel kevésbé fénylő, mint jobboldalt felhámfoszlás azonban seholsem látható. (Két nap múlván ismét éjjel heves fájdalmak). A szarúhártya pupilla területében kis erosio.“ Ezentúl a beteg csak három hónap múlván jelent meg újra. Időközben állítólag majdnem minden két három hét múlván 4—5 napig tartó rohama volt. Most is visszaeséssel jön: A szarúhártya közepén egyes felhám foszlások. Az egész szarúhártya kissé fénytelen.“ A következő rohamok mindinkább enyhébbek lesznek s nemsokára teljes gyógyulás következik be, mit szerző az alkalmazott gyógyszer hatásának tulajdonít. II. esetben: késő recidiv heves ciliaris izgalommal: „A szarúhártya átlátszó, sima, kivéve a medialis pupilla-széllel szemben levő 3 millimeternyi hosszú rézsútos helyet, mely felületesen zavaros s egyenetlen.“ Új visszaesés csak 10 hét múltán következik be; szerző a szemet a második napon látja. Daczára a hyperaestkesiának s az izgalmi tüneteknek a szarúhártya ép. Csak a következő napon a fájdalom s a ciliaris izgalom fokozódásával: „nagy hólyag a szarúhártyán a medialis alsó pupilla-széllel szemben.“ Ezen hólyag már több helyen repedt s összeesett. A szürke hólyagfalban ezen felhámmentes helyek a pupilla felett feketék. Egy nappal későbben ezen hólyag teljesen eltűnt volt, „de egy második ép oly nagy, lapos hólyagszerű epithelleválás az élőbbemtől orr felé, de részben még a réginek alapján, hasonló finom repedésekkel az összeesett falzatban.“ A következő napon: „Szarúhártya már ép. “ Ezentúl a szem egészséges maradt. A fent említett pontok másodika a betegség lefolyására vonatkozik. Szerző tudniillik véleményének támogatása czéljából az egyes rohamok közti rendszeres időközökre hivat kozik. Mind a két közölt esetben az összes közvetlenül észlelt visszaesések datummal vannak ellátva. Ezen feljegyzések szerint az első esetben az első roham 16 nappal az eredeti sérülés után lépett fel; a második roham 21 nappal, a harmadik 18 nappal későbben s két nap múltán újabb rosszab bodás. Itt végződnek a közvetlen észlelések s csak az van feljegyezve, hogy a további lefolyásban állítólag minden 14 nap vagy három hét múltán egy egy 4—5 napig tartó recidiva állott be. A második esetben csupán a betegnek jelentése állt rendelkezésre, hogy az első hat hónap alatt a rohamok majdnem rendszeresen minden tizennégy nap múltán állottak be. Az első közvetlenül észlelt roham után — szerző véleménye szerint az alkalmazott gyógyszer következtében — tíz heti szünet volt; az ezután bekövetkező recidiva egyszersmind az utolsó ezen esetben. Harmadsorban a szerző azon gyógyszernek pharmalcologikus jelentőségére hivatkozik, melyet mindkét esetben eclatans eredménynyel alkalmazott: az a chinin volt, mely tudvalevőleg egyebek közt a neuralgiák leküzdésében is szerepet játszik, s melyet már előzetesen herpes corneae egy esetében kipróbált vala. Megemlítendő, hogy ezen baj is éjjeli, azaz álomban fellépő rohamai által tűnt fel. Az itt elősorolt tényekkel szemben Hirsch az általa észlelt esetek megítélésében minden tekintetben a neuralgia terére utalva érezte magát. Egészen helyesen ismerte fel, hogy a Grandclément féle „keratalgie traumatique“ s az általa észlelt recidiváló erosiók közt semmi elvi, hanem csak fokozatbeli különbség áll fenn; de szerinte itt is úgy, mint ott minden jelenség a szarúhártyafelhámban levő idegvégeknek helybeli traumás megbetegedésére utal. Az egyik esetben ez elég nagy fokú arra, hogy az egyes exacerbatiókban a felhámban trophikus zavarokat előidézzen; a másikban, hol a megbetegedés kisebbfokú, ilyen zavarok nem lépnek fel. Rövid idővel Hirsch első közleményének megjelenése után, részben az ellentét által indíttatva, mely ezen szerző nyilatkozata s az enyém közt mutatkozott, Berns foglalkozott a tárgygyal behatóbban.1 A szóban forgó bán falómmal való 1 „Ueber recidivirende traumatische Erosionen der Hornhaut.“ Prager med. Wochenschr. 1898. 21. sz. hosszas ismeretségre hivatkozva, saját felfogását következőképen állapítja meg. A betegségnek két alakját különbözteti meg. Az egyik csoportban, melybe Grandclément esetei sorolandók, látható defectus nem lép fel; a kellemetlenségek gyakran éveken át majdnem naponta jelentkezhetnek, de nem túlságosak s alig valaha tartósak, csak az álomból való ébredés idejére szorítkoznak. A másik alakban időről időre különböző hosszú időközökben több napig tartó hevesebb fájdalmas rohamok lépnek fel, melyek alatt a szarúhártya teljesen az eredeti sérülés képét nyújtja, a mennyiben friss erosio mutatkozik, ritkábban csak csekély felületes zavarodás s egyenetlenség s csak kivételképen semmiféle kóros elváltozás. Velem egyetértőén Reuss is jelentőséget tulajdonít azon ténynek, hogy a fájdalomrohamok csak az álomból való ébredés alkalmával éjjel vagy reggel lépnek fel. A legtöbb beteg tisztában van azzal, hogy nem a fájdalom kelti fel őket, hanem hogy az csak akkor lép fel, ha a szemet nyitják s kiváltképen, ha azt hirtelen teszik. Legtöbben hozzászoknak felébredés után még egy ideig lezárt szemmel feküdni s azután lassan s óvatosan a szemnyitást megkísérteni. Reuss elismeri, hogy a kórkép ezen jellegzetes vonására legelőször én figyelmeztettem. Magyarázata is bizonyos értelemben megegyezik azzal, mit jelentésemben a rohamok közvetlen okának neveztem. Reuss az úgynevezett catarrhus siccusra utal, melyben a beteg reggel a szemet csak nehezen nyitja, a nélkül, hogy letapadás vagy fénykerülés ezt gátolná; többszörös dörzsölés vagy megnedvesítés kell hogy lehetővé tegye; azután minden kellemetlenségnek vége van. Ezen állapot a szemhéj s a szem kötőhártyája közti rendellenes adhaesio által magyarázandó, mely úgy jön létre, hogy az éjjeli nyugalomban, az aláfokozott könnyelválasztás által elősegítve, a két kötőhártyalap egymás felé fordult kiemelkedései s mélyedései egymásba kapaszkodnak. Hasonló módon eseteinkben is az álomban szorosabbá vált adhaesióra kell gondolnunk a tarsusnak kötőhártyája s a szarúhártyának újonnan képződött felhámja között, mely utóbbi, ha a sérelem után a szem nem elég soká volt kötés alatt, nem elég szilárdan függ össze alapjával. A szem nyitásánál ezen felhám s vele együtt a benne végződő idegek vongálást szenvednek, mi rövidebb vagy hosszabb időig tartó fájdalmat okoz Ez volna a folyamat az első csoport eseteiben. Ha az adhaesio erősebb, vagy ha a szem nyitása hirtelen történik, a felhám hólyag alakjában leválhatik vagy teljesen le is szakad, s az új erosio kész. így jönnek létre a második csoport esetei. Azon feltevésben tehát, hogy a sérült szarúhártyahelyen az újonnan képződött felhám összefüggése alapjával nem elég erős, Reuss is magát a rohamot pusztán physikalis folyamatoknak és mechanikus behatásoknak következményeként fogja fel. Hogy a betegségnek neuropathiás alapja volna, ezen szerző szerint teljesen ki van zárva. Nem szabad azonban szem elől téveszteni, hogy épen ezen utóbbi nézet a legújabb időben követőket nyer. A „Mittheilungen aus der St. Petersburger Augenheilanstalt“ 5. füzetében Schroeder igen behatóan tárgyal ezen betegségről.1 Azonnal mint Grandclément nézetének híve lép fel. A bántalom leírásában annak legfőbb vonásai félre nem ismerhetők ; annál feltűnőbb, hogy Schroeder az irodalom összeállításában oly eseteket is von be érveléseibe, melyek kétségen kívül nem tartóznák ide. Eltekintve Bronner-nek már fent idézett esetétől, Eversbusch egy esetére hivatkozik,2 melyet ez „neuralgia ciliaris traumatica''1 elnevezése alatt közölt, s melynél egy tűszúrás következtében visszamaradt infehér hegből a corneosclerális szélben hónapokig tartó, ki váltképen munkaközben tűrhetetlen fájdalom indult ki. Cooper és Szokalsky egy-egy esetét is ide sorozza; az illető kortörténetekből azonban kiviláglik, hogy az elsőben oly szemnek fájdalmasságáról van szó, mely sérülés következtében a szarú-1 St. Petersburg. C. Ricker. 1898. 26. 1. Dus Krankheitsbild der Keratalgia traumatica und der recidivirenden Hornhauterosionen von Dr. Theodor von Schroeder. 2 Ezt, valamint Cooper és Szokxlsky eseteit, 1. 0. Eversbusch. Ein Fall von Neuralgia ciliaris traumatica. Beseitigung durch Galvanocaustik. (Münch, med. Wochenschr. 1890. 51. sz.)
