Szemészet, 1900 (37. évfolyam, 1-6. szám)
1900-03-25 / 2. szám
1900. 2. sz. ORVOSI HETILAP — SZEMESZET 31 hártya két harmadát elfoglaló prominens heggel bírt, és hogy a másikban, kővel történt sérülés következtében, iris-benövéssel együttjáró szarúhártya-heg volt forrása a fénykertilésből, photopsiákból és fájdalomból álló szenvedésnek, mely sokszor reflectorikus epilepsiáig fokozódott. Mi sem jellemzi jobban a bizonytalanságot az itten szóban forgó betegség felfogásában, mint az, hogy a legújabb időben is olyan esetekkel hozzák kapcsolatba, melyeknél a sérülés következtében létrejött kóros viszonyok nemcsak egymástól különböznek, hanem még kevésbé hasonlíthatók össze azzal az objectiv lelettel, melyet a mi eseteink kivétel nélkül nyújtanak. A közlemény nyólcz esetre terjeszkedik ki; azok közt négy a szerző sajátja, kettő German, kettő Dagileiskitől ered. Az összes esetek gondosan vannak megfigyelve s leírva és azért több irányban tanulságosak. Első sorban látjuk, hogy az eredeti sérüléstől az első fájdalomrohamig igen különböző időközök folyhatnak le, melyek alatt a szem teljesen gyógyultnak lenni látszik. A mennyiben pontos adatok rendelkezésre állanak, ezen időközök négy héttől öt hónapig terjedtek Épen így változnak az egyes recidivák közti időközök is, nem csak ha az egyes eseteket egymással összehasonlítjuk, hanem minden egyes esetben külön is; a rendszertelenség oly nagy, hogy ebben az irányban typusra egyáltalán gondolni sem lehet. A legtöbb esetben az egyes rohamok intensitása is változik, nemcsak a fájdalom fokát és tartamát illetőleg, hanem az objectiv leletre nézve is, a mennyiben egyszer felhámhiányok jelen vannak, másszor nem. Csupán egy körülmény egybehangzó, tudniillik az, hogy majdnem minden esetben a roham korán reggel lépett fel, mire Schroeder különös súlyt fektet, azonban más értelemben, mint Beüss és én. Itt-ott egy roham fel van jegyezve, mely az éj közepén támadt; és csak egyetlen egy, mely napközben még pedig az orvos jelenlétében támadt; ezen rohamra nézve azonban megjegyzendő, hogy közvetlen kitörése előtt az orvos a szemet gyógyítás czéljából 10 perczig galvánizálta és azután ujjával nyomás iránti érzékenységre vizsgálta. Schroeder szerint az egész kórkép a neuralgia benyomását teszi. A felhámleválás nem tekinthető a fájdalom okának, minthogy egyszer létrejön, másszor nem. Fontosabb az, hogy a rohamok typikusan ugyanabban az órában lépnek fel, hogy az eredeti sérülés helye érintésre sokkal érzékenyebb, mint a szarúhártya többi felülete, és hogy a fájdalom a nervus supraorbitalisra kisugárzik. Tekintettel ezekre, szerző véleménye szerint, a keratalgia traumatica elnevezés legjobban felel meg a betegség lényegének és ezen feltevésében különösen megerősíti az, hogy a sérülés helyének megfelelő felületes szövetrétegeknek, és ezzel együtt a megbetegedett idegvégeknek, elpusztítása (German eljárása szerint két százalékos ezüst-oldattal való többszörös érintés által) a bántalom közvetlen gyógyulását létrehozza; míg a cornea lobos betegségeinél szokásos, és különben oly hatásos gyógyszerek, ezen esetekben csak rövid időre szereznek megnyugvást, de meg nem gyógyítják. Újabb időben Wicherkieoicz is csatlakozott a Granddémentféle felfogáshoz,1 de a nélkül, hogy közleményében erre nézve oly érveket nyújtott volna, melyek ítéletének subjectiv véleménynél magasabb értéket biztosítanának. Eltekintve egy statistikai közleménytől, melyet még későbben tekintetbe fogok venni s néhány más elszórt rövid említéstől, nem találtam több semmit a bántalom irodalmához tartozót. A kórkép egységét megállapítandó, lehetőleg tárgyilagosan a különböző észlelők leírásait egymás mellé állítottam és nézeteit közöltem. A következőkben szándékom van megvizsgálni, melyik e vélemények közt a jobban megállapított, vagyis inkább mennyire vagyunk egyáltalában képesek a betegséget megmagyarázni. E czélból az adott tényeket beható elmélkedés tárgyává fogom tenni, s ez alkalommal saját tapasztalataimat is, a mennyiben, némileg új szempontokat nyitván, a kérdés tisztázásához járulhatnak, illő helyen említeni fogom. (Folytatása következik.) 1 Centralbl. f. pr. Augenheilkunde. 1808. Az orrbetegségek befolyásáról szembajokra. Irta: Paunz Mdrlc dr. Hogy szembetegségek orrbántalmak által okoztathatnak vagy kifejlődésükben elösegíttethetnek, az a boncztani viszonyoknál fogva is természetesnek látszik, hiszen az orrüreg közvetlen szomszédságában van a szemüreg, sőt ez utóbbi három oldalról — alul a sinus maxillaris, felül a sinus frontalis, median felé a cellulae ethmoidales — az orr melléküregei által van körülvéve. Mégis az orr- és szembetegségek közötti összefüggés csak a legutolsó két évtized óta képezi nagyobb figyelem tárgyát. A mily kevés figyelmet fordítottak a két szerv megbetegedési közti viszonyra azelőtt, oly nagy mértékben csaptak át egyes észlelők utóbb túlzásokba. Nem kell talán külön kiemelnem, hogy a túlzók — mint más téren, úgy itt is —• inkább az orrspecialisták közül kerültek ki. Mert ha Bresgen azt állítja, hogy sok idült kötőhártyahurut csak az egyidejűleg fennálló orrhurut gyógyulása után szüntethető meg és ezért ezen eseteket talán nem annyira a rhinologia, mint inkább a rhinologus számára követeli, úgy nem szabad felednünk, hogy az orrhurut nem ritkán ép oly makacsul áll ellen a gyógykezelésnek, mint az általa előidézett kötöhártyahurut. Avagy nem túlzás-e az, ha Ziem azt állítja, hogy az összes szembetegségek 2/з része orrbajokból veszi eredetét, avagy azok által tartatik fenn ? És ha ugyancsak Ziem iritis mellett az orrnak és melléküregeinek genyedö folyamatát észlelte néhány esetben, úgy a kétféle bántalom közötti oki összefüggést be is kell bizonyítani. Az orrból kiindnlólag valamely szembaj kifejlődése háromféle módon lehetséges, ú. m. egyenes átterjedés útján (per continuitatem) ; a vér- és nyirkpályák útján — az art. ethmoid, ant., mely az orr oldalsó falát és az orrsövény mellső részeit ellátja, az art. ophthalmicából veszi eredetét, sőt egy direct ág a szemtől lehalad a ductus nasolacrymalishoz (Zuckerkandl); az orr vivőerei pedig a plexus nasolacrymalis útján egyenes összeköttetésben állnak a vena ophthalmicával — és végre reflectorikus úton (a n trigeminus közvetítésével). A következőkben rövid összefoglalásban óhajtom tárgyalni mindazt, a mit az orr- és szembetegségek közötti összefüggésről, eddig tudunk. Felhasználván erre a már meglehetősen terjedelmes irodalmat, a magam szerény tapasztalatait is közbeszöhetem. Már régtől fogva ismeretes, hogy könytömlőbántalmak a legtöbb esetben orrbajoktól vannak feltételezve. Mégis ezen bajoknál az orrnak rendszeres vizsgálata még mindig nem végeztetik oly mértékben, mint az a betegek érdekében szükséges volna. G. A. Richter már a XVIII. században állította, hogy a könysipoly orrbántalomnak következménye és Hasner 1850-ben 59 könytömlőbajban szenvedő beteg közül 5l-nél talált orrbetegséget. Hasonlót észleltek J. Michel és Seifert és még számosán. Érdekes Janin észlelete a XVIII. század második feléből. Esetében a könytömlöböl kiinduló polypus belenőtt a ductus nasolacrymalisba és azt kisujjvastagságnyira tágítva, az orr jobb felét teljesen kitöltötte. A polyp a könytömlö felhasításával távolíttatott el. Egyes klinikákon mégis már végeznek rendszeres orrvizsgálatokat. így Heilmaier a würzburgi szemklinikáról (v. Michel) közöl érdekes adatokat. Dacryocystoblennorrhoea 352 esetében (1890-től 1898-ig) csak 23-szor nem találtak orrbajt; 113 esetben kifejezettebb vagy csak azon az oldalon volt az orrbántalom, a melyen a szembaj. A leggyakrabban előforduló orrbetegségek következők: idült orrhurut nyálkahártyatúltengésekkel, rhinitis atrophicans foetida, polypusok, septnmdeviatio, bujakóros és giimös bántalmak, a mellékSregek (sinus maxillaris) genyedései, a rostacsont cariese. Utóbbit több esetben volt alkalmam észlelni, hasonlóképen bujakóros destructio mellett fennálló dacryoeystitist és könysipolyt. Heilmaier említi, hogy rhinofith is okozhatja a könytömlö genyedését. Rischawy azon állítása, hogy a középső orrkagyló túltengése is képes nyomást gyakorolni a könycsatornára, még bebizonyításra szorul. Peters észlelte, hogy újszülöttek könytömlögenyedéseinek a könyvezetö orri szájadékának atresiája képezi gyakori okát. Az eddigi tapasztalatok után kimondhatjuk, hogy a könytömlö genyedö folyamatai gyorsabban gyógyulnak, ha sikerül az azokat előidéző orrbántalmat megszüntetnünk. A kötőhártya különböző bántalmai gyakran szövődöttek
