Szemészet, 1899 (36. évfolyam, 1-6. szám)
1899-07-16 / 4. szám
78 1899. 4. sz. ORVOSI HÉT ILA staphylococcust s a streptococcust. (Zeitschrift für Augenheilkunde 1899. 6.) Lettner Vilmos dr. Ismereteink mai állása a trachoma fejlődését, kórboncztanát és aetiologiáját illetőleg. Junius dr. A trachoma föjellemvonása a conjunctiva érdessége már az ókori orvosok előtt is ismeretes volt. Az érdesség lényegére nézve azonban igen eltérők voltak a nézetek. A nevezetesebb nézetek közül megemlíthetjük, hogy egyesek a conjunctiva mirigyes szövetelemei bántalmának, mások Ebiétől leirt papillaris testecsek túltengésének, egyesek hólyagos exanthemának, a submucosus szövet plastikus izzadmányának tekintették. Bendz (1858) arra terelte a figyelmet, hogy a trachomás conjnnctiván a lymphoidsejtek körülirt halmaza (lymphoidfollikulus) a legfeltűnőbb kórboncztani elváltozást képezi, a nézetek más irányt vettek. Vizsgálatai után felmerült a kérdés, hogy vájjon a follikulus csak a trachománál fordul-e elő, vagy vannak a conjunctivának más charakteristikus elváltozásai is, és hogy micsoda szöveti szerkezete van a follikulusnak, vájjon valódi lymphoid-follikulus-e, vagy lobos termék ? Míg a vizsgálók egy része (Krause, Baumgarten, Stöhr, újabban Logetschnikow) follikulust ép conjunctivában is találtak, mások már pathologikusnak tartják. Wolfring (1868) szerint follikulus ép conjunctivában nem fordul elő, és a trachomaszemcsék, a melyek csak a papillákban fordulnak elő, sohasem hiányzó és leglényegesebb substratumai a trachomának. A trachomaszemcse az adenoid rétegben levő lymphsejtek körülirt halmaza, a mely a conjunctiva reczés szövetéből álló stromából, ennek hézagait kitöltő lymphoidelemekböl, a follikulusokat körülvevő és beléjük hatoló erekből és igen gyakran a follikulust körülvevő a szomszédszövetböl képezett hártyából áll. Ilyen szöveti szerkezetű follikulosok más conjunctiviteseknél is előfordulnak, azonban Wolf ring szerint jellemző tömeges fellépésük, hogy bizonyos állandó elváltozást okoznak a conjunctivában. Ezen állítások mindegyikét megtámadták a szerzők, mégis kevés változással máig is fennáll. Hogy a trachomás csomónak stromája van, Mandelstam kivételével minden autor elfogadja. Hogy vannak vérerei, szintén általánosan elfogadott nézet, kivéve Iwanoffot, Rählmann Michel elfogadja, hogy a trachomaszemcsét kötszöveti hártya veszi körül, Blumberg, Berlin Iwanoff szerint ezek nem tartoznak a follikulusokhoz. Villard újabb vizsgálatai szerint a follikulusok lymplisejteket, mononuclearis leucocytákat, pliagocytákat és eosinophil-sejteket, polynuclearis sejteket tartalmaznak. Hogy a trachoma follikulusok visszafejlődhetnek, a szerzők részben tagadják, részben elfogadják. A conjunctiva egyes rétegei elváltozására vonatkozó nézetek a következőkben adhatók: Az epithel kétféle elváltozást szenved, localisan hypertropliizál, a mely a conjunctiva érdességét képezi és necrotizál. A Berlins és Iwanofftól felfedezett „trachomamirigyek“ szerepe a trachoma létrehozásában kétes, jelentőségük annyiban lehet, hogy a trachoma kórokozóját magukba rejthetik, és újabb és újabb infektióra alkalmat szolgáltathatnak. A conjunctiva adenoid szövetében lévő elváltozást a vesiculosus granulatiót, a mely tiszta lymphaszeríi folyadékot tartalmaz, már a régi szerzők is ismerték. Ezen rétegben előforduló elváltozások közül megemlíthetjük a Lebertül leirt félholdalakú sejteket, melyeknek jeloTi tőséget ismeretlen, és a szövet mélyében előjövő egymagvú sejteket, a melyek thionin vagy methylkékkel ibolyára festődnek, míg a mag kék marad. A hegképzödés a trachomának igen gyakori kimenetele. Hogy miképen jő létre, hogy vájjon a follikulus elemei a kötőszövetben változnak el s ezt a szerzők csak egy része fogadja el, vagy pedig az infiltrált adenoid szövetben a follikulusokon kivtil jő létre a hegesedés és ez az általánosabban elfogadott nézet. Az anatómiai vizsgálatok eredményét összefoglalva általában mondhatjuk, hogy a trachomára leglényegesebb, noha nem kizárólag charakteristikus a trachoma szemcse, de hogy az lymplifollikulus-e vagy sem, jelen kórboncztani ismereteink alapján el nem dönthetjük. A follikulus structuráját illetőleg Wolfring munkája alapvető, a későbbi autorok közül Rählmann, Villardtól tudunk a finomabb szerkezetre vonatkozó adatokat. A trachoma kórokát már régente kutatták a vizsgálók. A bacteriologiai ismeretek előtt valamely constitutionalis dyskrasiának, nevezetesen chronikus localis izgalomnak tulajdonítottak főszerepet. A bacteriologiai vizsgálatok, mintegy két évtizedre vilie-P — SZEMÉSZET tök vissza, noha már Hirschberg és Krause Írtak le a trachománál pálczika-bacillusokat. Ezen idő óta igen jeles autorok a legkülönfélébb mikroorganismusokat Írták le, mint a trachoma okozóját. Igen sok támogatója akadt, a Sattlertöl 1881-ben felfedezett diplococcusnak, a mely morphologiailag és biológiailag a Neissertöl felfedezett gonococcussal majdnem azonos, csakhogy kisebb. Koch Egyptomban, az úgynevezett egyptomi szemgyuladás súlyosabb alakjánál a váladékban a Neisser-féle gonococcushoz hasonló mikroorganismust mutatott ki. Mididnek 1885 sikerült oltási kísérletei voltak. Hasonló eredményre jutottak Rählmann, Poncet, Désormes, Kucharslci stb. Azonban mindezen vizsgálatok nem állották ki a szigorú kritikát. Hasonló mondható a többi bacteriumfajtákra is, pl. a mikrosporon trachomatosum Noisewski, a mikrosporon furfur Kaposi stb. A vizsgálók más része a follikulusokban nem talált mikrobákat, hanem a conjunctiva váladékában igen sok bacteriumot mutattak ki. (Da Gama Pinto, Reid, Casalis.) Újabban egyesek tagadták, hogy a trachoma infectiosus eredetű volna, hanem visszatértek a régi nézetre (Muttermilch, Guénod, Gunning). Mások a protozoák között keresték a trachoma kórokát, azonban positiv eredmények ez ideig nincsenek. Burchardt ovalis coccidiumokat, Csapleívszki amőbákhoz hasonló testecseket, Else plasmodiumokat a monadatok csoportjából Írtak le. Mindezeket összevetve látjuk, hogy a trachoma actiologiája es idő szerint ki nem deríthető. Az egyes mikroorganismusok előidézhetnek acut conjunctiviteseket, a melyeknek azonban a trachomához semmi közük nincsen, csupán esetleg a talajt alkalmassá tehetik a trachoma kifejlődésére. Legújabban egy új hypothesis merült fel, hogy a trachoma nem egy, hanem többféle mikroorganismus által idéztetik elő, a melyek együttes közreműködése adja a trachoma typikus képét. (Zeitschrift für Augenheilkunde I. 5. 1889. Mai.) Gabler Lajos dr. Thorner Walther új, stabil szemtükröt ismertet, melynél as összes reflexek ki vannak zárva; eszközével, mely mozgatlan alapon áll, a szemlélő a vizsgált egyén szemfenekét tisztán láthatja, a nélkül, hogy a corneáról, vagy a lencsékről visszavert fény a képet zavarná. A reflexek kizárásának több módja van. Legegyszerűbb berendezés az, midőn a vizsgálandó szem elé üveglapokkal határolt kamarát illesztünk, melyet physiol, konyhasó-oldattal töltünk meg ; ez utóbbinak a törés tényezője a corneáéval körülbelül megegyezvén, elesik a cornea-reflex. Az eljárás azonban körülményes volta miatt nem terjedhetett el. • Egy másik mód a fény-polarisation alapszik. Ha ugyanis a szemet vonulásán polarizált fénynyel világítjuk meg, úgy ez a fény a corneáról ugyanígy, a szemfenékröl azonban depolarizálva verődik vissza. Már most, ha az összes visszavert fényt oly Ni colhasábon át nézzük, melynek polarizáló síkja 90°-val kereszteződik a beeső fényével, akkor a corneának a reflexe megsemmisül, a szemfenékröl visszavert depolarizált fény ellenben ismét vonalasán sarkítva, a vizsgáló szemébe jő. Legjobb ezen czélra polarisatornak és analisatornak is Mcol-hasábokat használni; ilyen berendezéssel sikerült az összes, corneáról és lencsefelületekről származott reflexeket eltüntetni, csak az a kár, hogy a hasábok a szemfenékröl visszavert különben is gyenge fényt még jobban meggyengítik. Azért szerző a reflexek kizárásának egy más, sokkal egyszerűbb módját igyekezett a szemtükrözésre használhatóvá tenni. Az elv, melyet szemtükrének megszerkesztésénél követett, azon alapul, hogy ha a pupillának csak felén át világítjuk meg a szemfeneket, s a másik felén át. vizsgáljuk, akkor reflexek nem juthatnak a vizsgáló szemébe. Oly válaszfal azonban, mely a vizsgálandó szem corneájának volna támasztható, tényleg nem alkalmazható, már pedig, ha e válaszfal a cornea felszínétől csak nehány milliméterre is van távol, már annyi sugár reflectálódik a megvilágító félről a vizsgálandó félre, hogy a czél elérésére irányult törekvésünk meghiúsul. Elérhető lesz azonban, ha e tényleg nem alkalmazható válaszfalat egy ily válaszfal optikai képével pótoljuk. E czélt Th. oly berendezés segélyével érte el, melynek lényege az, hogy a világító sugarak útjába egy rekeszt téve, azoknak a felét kizárta; lencse és ferdén álló tükörrel ily módon a vizsgálandó szem pupillájának csak fele lön megvilágítva, míg a másik felét a vizsgáló sötétnek látja. A pupilla felén át
