Szemészet, 1899 (36. évfolyam, 1-6. szám)

1899-07-16 / 4. szám

1899. 4. sz.

ORVOSI HETILAP — SZEMESZET

71

akarnék, sokkal pontosabban és behatóbban kellene történni. A mi a színezés megállapítását illeti, az a dolog természete szerint csak alanyi lehet. De a színlépcsőzetnek mégis finomabb osztásaira volna szükség, mint a minőket a műszaki czélokra készült Radde-féle nyújt. 1 A physikalis elv kifogástalan keresztülvitelére átlátszó (transparens) színskála szerkesztése elengedhettem Ilyen kellene tehát a Radde-féle helyett. Minden egyébnek nem elbecsülés szerint, hanem praecisiós készülékek használatával kellene megejtetek

Elsőben is a fényforrás állandóságát 1 2 és egymértékűségét kellene végre megteremteni, 3 tehát az 1 cm2 fehérizzó platinlemezből kiindulni. 4 A szín meghatározását már ilyen mellett kellene megtenni. A spectrograph quarzból bírjon üvegeket, 5 sőt a rácsos színképre kellene átmenni. A felvevésre lemezek kívánatosak, melyek az egész színképet vagy legalább a színes részt egyöntetűen visszaadják; mivel erre kilátás nincs, a lebecsülésre olyas szabatossági készülék kell, minő a már leirt Simon-féle. 6

Csak szoros mennyiségmeghatározásai a fényhatásnak képesek a pontosabb egyezést a színmeghatározással létrehozni és a még fennálló bizonytalanságokat, melyekből egyik-másikat a munkálatban említettünk 7 a tudományból kiküszöbölni. Ekként pontosabban tudnék, hogy az ismert nagyságú beeső fény hová lett. A hátul kijutó fény mérhető lenne és belőle az elnyelt fényt kiszámíthatnék. Az érzékeny lemezen történő felvétel és a szabatos lemérés az elnyelési határnak pontos megállapítását lehetővé tennék. Pontos mértani képet a megmaradt fényről szemben az elnyelt fénynyel szerkeszteni lehetne. A képen graphikusan megalakítani és számokban kifejezni lehetne, hogy mely hullámhosszak és milyen erősségben maradtak még meg. A most csak megközelítő becsülés útján szerkesztett elnyelési görbéket azontúl az elnyelő anyagnak subjectiv úton kipuhatolt színezésével teljes vonatkozásba hozni lehetne. A kiegészítő színérzések tanát a legkisebb részletekig kidolgozni lehetne. Az elnyelési vonalnak oldalfelé eltolatása képében minden egyes esetben tudható volna, hogy a kiegészítő színérzés létrehozására, mely hullámlengések vannak még tevékenységben. Az elnyelési vonalnak magassági eltolatása által felismerhető volna, hogy a szín világosságának létrehozására amaz az elnyelési folyamatnál még femnaradt hullámlengések milyen lengési erőt tartottak még meg. Pontos mértani képével bírnánk a bár alanyi módon, de határozott tárgyról lemért színfokozatnak. Sőt, ha egyes szemlélőben a tárgyilag kidomborított kép az alanyilag megérzett képpel nem vágna össze, mindjárt a színérzésbeli kóros folyamatoknak, még a színvakságnak és színtévesztésnek is, megállapítására kész adatokkal bírnánk.

Az elnyelő színes anyag különben a tényleg követett eljárásban szintén kétszer vizsgáltatott hatására. Egyszer arra, hogy milyen színbenyomást tesz. Másszor arra, hogy fényhatása a spectrographos eredmény szerint milyen görbét enged készíteni. Ha minden physikailag kifogástalanul elvégeztetett, akkor ezen két egymástól függetlenül nyert eredménynek egymással jó megegyezésben levőnek kell bizonyulni. Ha ez egy rétegen el van érve, az anyagnak más vastagságú rétegével ugyanilyen kettős módon kell elbánni. A vizsgálat megint két, egymástól független módon nyert tapasztalatot fog adni, mely egymással felelkezik. Ha már most ezen kettős tapasztalatokat, a kétféle színezést és a kétféle görbét összehasonlítjuk, következtetésnek a színezés különbségére és a görbék különbségére kell vonhatónak lenni.

És most következnék az a további levezetés, hogy ezen kétféle nemű különbségnek egymást értékében teljesen fedeznie kellene. A szín változásából a görbék változására és viszont

1 A hol cserbe hagyott, ott több osztatot fogtam a keménypapírban készített ablakba.

2 Eddig minden fénjüorrás ingatag.

3 A spermacetgyertya, Hefner-Altenecker amylacetatlámpa stbi

pl p rptpl OH öli"

4 1. Winkelmann Physik, II k. 450 1.

6 Eder szerkesztett ilyet és felvételei remekek. Lehrb. d. Phot. I. k. 221. I.

6 1. Szemészet, 1899. 1. sz. 6. 1.

7 Pl. hogy a triphenylmethan, chinin, chinidin absorptiyja a H vonal elé terjed a nélkül, hogy az oldat színessé váljék,

kellene, hogy a következtetés lehető legyen. Vagyis lehetőnek kellene bizonyulni, hogy a görbéből a színezést és viszont kitaláljuk. Ez azonban csak közelítőleg van így. Mert színvegyítésekből Helmholtz1 kétségtelenül bebizonyította, hogy színérzésünk tompább, semhogy a hullámlengéseknek finomabban lépcsőzött változásával lépést tarthatna. Az előbb említett fordított irányú következtetés még sokkal bizonytalanabb: a színkülönbségből a görbék különbségét szerkeszteni mindig bizonytalan eljárás fog maradni. A színezésből és különbségeiből ugyanazon okoknál fogva a molekulás alkatról sohasem fog valami biztosan és véglegesen kitudódni.2 Ellenben a tárgyilag előállított spectrumképek —• az elnyelési görbék — alapján történő buvárlat (a rétegeknek észszerű lépcsőzését3 és kifogástalan módok betartását feltételezve), mindenek szerint kilátást nyit arra, hogy a rétegvastagságokból és színképi következményeikből a molekulás minőség kipuhatolására új eszköz fog támadni. Fénylengéseknek, vagy ezek kitérésének (amplitude) valamely kimutatott hiánylata felismerhetőnek ígéri, hogy a molekulák a sugárzó energiának azon részletét elhasználták. mely saját lengési képességük rythmusának megfelel. Ezen rythmusból a molekulás alkatra következtetni azután más buvárlati eljárások feladata.4 Eddigelé az elnyelési sávokból vontak következtetéseket. A rétegvastagságok funktióinak tudományos értékesítése általánosabb hasznavehetőséget, vagy legalább is igen becses ellenőrző módot igér.

A fényelnyelési görbéken a merőleges alkatrészt (az ordinatokat) a hullámhosszakra és esetleges helyzeti változásait a kiegészítő (complementaer) színjelenségekre, tehát általában a színezetre (Farbenton) kell vonatkoztatni. A fényelnyelési görbéken a haránt alkatrészt (az abscissokat) a fény erősségére és esetleges magassági változásait a világosságfokára, különbözések esetében a hullámhosszak területében egyenlőtlen világosságra kell vonatkoztatni. Ezek szerint egy kifogástalanul készült elnyelési színképben az elnyelési folyamatnak a fényforráshoz viszonyultan hű functionalis ábrázolását kapjuk. Ezen működési képben a fényforráshoz viszonyítandó hiánylat az elnyelést magát szorosabban megítélni engedi. A működési képnek tényleges tartalma a színérzés keltésére szolgáló physikalis alapot (az élettani vizsgálás anyagát) lehető pontosan és tárgyilagosan felismerni engedi. Mind a kettő, a hiánylat és a maradék tekintetében, úgy a hullámhosszak milyensége (a görbék függélyes alkatrészéből) mint a hullámhosszak mennyisége (a görbék haránt alkatrészéből) számszerűleg meghatározható. A számokban történhető kifejezés a milyenséget illetőleg absolut értékű, a mennyiséget illetőleg a fényforráshoz viszonylagos jelentőségű. Ha a fényforrás egységekben megállapítva van, a mi kielégítő módon lehetővé lenni ígérkezik,5

1 Phys. Optik 312. 1.

2 Bár, mint a chemiai évkönyvek forgatásából kivehetni gondoltam, a vegyészek reménykednek benne.

3 Aequi molekulás oldatot kell készíteni úgy, hogy egy milligramm molekulát (azaz a molekuláris súlyt milligrammokban) bizonyos mennyiségű (leginkább 20 ke.) diaktinos (ultrát áteresztő) oldószerben feloldunk és ezt bizonyos térfogatra (rendszerint 20 ke.) hozzuk. Ily módon az anyagok különböző molekulasúlyai mindig egyenlő térfogatokat foglalnak el. Ha azután mindig határozott vastagságú oldatréteget használunk, ennek hatását az egyenértékű (aequivalens) elnyelöképességre, azaz a molekulás absorptióra vonatkoztathatjuk.

4 Az optikai vastagság befolyása a Bunsen és Roscoe által kísérletileg bebizonyított törvényeknek hódol (Pogg. Annalen 1857, 101. kötet), melyek szerint 1. a sugaraknak azon mennyisége, melyet véges vastagságú réteg elnyel, a feleső sugarak mennyiségével (intensitásával) arányos és

2. az elnyelt fénymennyiség a kioltó közeg sűrűségétől függ. Ezen tételekből vezetődik le az elnyelési együttható, melyet az 1 rétegen áteresztett fénynek viszonya a feleső fény erejéhez (intensitás) kifejez, vagy a B. és R. által a töménységnek az elnyelésből kényelmesebb kiszámítására forgalomba hozott cxtinctiós coefűciens fogalma, t. i. azon rétegnek viszonyos értéke, melyet a fénynek átfutnia kell, hogy eredeti erejének tizednyijére kioltassák. (Landauer, Spectr. an. 1896, 60. 1.)

5 0. Lummer a „Physik, exp. Reichsanstalt“-ban (Charlottenburg) a tökéletesítésen dolgozik, v. ö. Wied. Ann. 1897., 98. k.-ben: Die Rothgluth von Metallen. — Ch. Féry fényegységnek acetylengázt ajánl, mely 0-5 mm. átmérőjű és élesen elvágott végű csövecskéből áramlik és a szabad levegőben ég. Az intensitás a lángnak 10 mm. magasságától 25 mm. magasságáig arányosan nő, tehát hosszmérteken lemérhető. (Compt. rendus 1898., 126. k., 1192—1194.)