Szemészet, 1899 (36. évfolyam, 1-6. szám)
1899-03-26 / 2. szám
1899. 2. sz. ORVOS I HETILAP S Z E M É S Z E T 30. Norris and Oliver. System of diseases of the eye. London & Philadelphia 1897. Vol. I. p. 217. „The microscopical anatomy of the eyeball“ by George A. Piersol. 31. F. Dimmer. Beiträge zur Anatomie und Physiologie der Macula lutea des Menschen. 1894. 32. Leber. Die Krankheiten der Netzhaut und der Sehnerven. Graefe-Saemisch, Handbuch der ges. Augenheilk. Vol. V. p. 535. 33. Klug. Az emberélettan tankönyve. Vol. II. p. 356. 34. Schmidt-Bimpler. Die Erkrankungen des Auges im Zusammenhang mit anderen Krankheiten. 1898. pag. 422. 35. Knies. Die Beziehungen des Sehorgans und seiner Erkrankungen zu den übrigen Krankheiten des Körpers und seiner Organe 1893. 36. Sachs. Familiäre amaurotische Idiotie. Encyklopädische Jahrbücher der gesammten Heilkunde. Vol. VHI. 1899, pag. 239. IRODALOM-SZEMLE. A macula lutea topographiájához szolgáltatnak adatokat Rollett és Jacquecm Lyonban. Indíttatva ama számos ellentmondó adattól, melyet a legjelesebb anatómiai és szemészeti kézikönyvek a papilla és macula egymáshoz való viszonyára nézve tartalmaznak, 40 hullaszemen (melyeket 24 órával post mortem volt alkalmuk vizsgálni) határozták meg a papilla és macula egymáshoz való viszonyát és pedig úgy, hogy az orbitában helyén hagyott szemről hegyes bistouri vagy olló segélyével a bulbus mellső részét egész a proc. ciliaresek hátsó végéig eltávolították, óvakodva a szeraizmok tapadásának megsértésétől. Az üvegtestet helyén hagyták, ennek zavarossága csak 4 esetben akadályozta meg a szemfenék megvizsgálását. Vizsgálataik eredményei: a macula mindig a papilla közepén áthúzott harántvonal alatt */s—l1/2 mm.-nyi távolságban fekszik ; a papillától a maculához az esetek túlnyomó többségében egy post mortem keletkezett retinalis ráncz vonul; a macula szine nem sárga, hanem barna, csak széle kissé sárgálló. A papilla centrális távolsága a fovea centrálisig 4 millimeter, myopszemeken több ; a macula magassági mérete 3 mm., szélessége 2 mm. (Annales d’Oculistique, 1898. junius.) Panas olajos collyriumokkal óhajtja a vizes oldatokból álló szemcseppeket helyettesíteni. E cserét egyrészt azért tartja kívánatosnak, mert a vizes oldatok hamar alterálódnak a bennük oldott sók kicsapódása és cryptogam vegetatióknak bennük való keletkezése folytán, másrészt mivel a vizes oldatokat csak csöppentö üveggel vihetjük jól a szemrésbe s e manipulatio ellen, a beteg photophobia, blepharospasmus vagy hiányos intelligentia folytán ellenállást fejthet ki, sokszor oly erővel, hogy a becseppentés lehetetlenné válik vagy a küzdelemben, a szemhéjak görcsös szorítása folytán cornea-fekélyek átfúródhatnak, friss sebek megrepedhetnek stb. Mindez elkerülhető volna, ha kis spatulával a szemhéjszélek közé lehetne kenni a valami zsíros vehiculumba ágyazott gyógyanyagot. Ily vehiculumnak Lloyd Owen, Birmingham oleum ricinit, J. Andrews ol. olivarumot ajánlottak, míg Astfield, Turnbull, Pied’ Hony és Zanardi oleatokat és stearatokat. Scrini Panas felügyelete alatt foglalkozott e kérdéssel s vizsgálatainak eredményét inauguralis dissertatiójában foglalta össze. Az anyagok, melyeket olajos oldatban — és pedig az oliva olajat tartja legczélszerübbnek — akar a szemrésbe alkalmazni: l°/o atropin és ezerin, !/-2°/o pilocarpin és 2°/o cocain. Az olajat 90°/o-s alkohollal való mosás által megszabadítja a szabad zsírsavaktól, 120°-ra felmelegítve sterilizálja és 60°-ra lehűtve oldja benne a fenti anyagokat; az oldat üvegdugós üvegben tartandó el. Az eserint előbb aetherben kell oldani és 45°-nál nem magasabb hőmérsékü olajjal keverni. Az így készített oldatok napnak és levegőnek hosszú ideig (hónapokig is) ki téve sem változnak meg legkevésbbé sem, még az eserin is, mely vizes oldatban oly hamar vesz föl vörös színt, szép ambrasárga oldatnak marad meg. A fent leírt módon elkészített collyriumból a legkülönfélébb tápanyagokba oltásokat téve azokon tenyészet nem fejlődött; maga az olajos oldat nem izgató hatású a szövetekre, mint azt házinyulakon tett subconjunctivalis befecskendések, melyek reactiv gyuladást soha nem keltettek, igazolják. Emberek és állatok conjunctiva zsákjába is próbálták számos esetben alkalmazni, lobos reactio nem volt s a gyógyszeres hatás ép oly prompt következett be s ép oly tartós volt, mintha vizes oldatot használtak volna. 43 A cocain ily oldatban való alkalmazásának még az az előnye is megvan, hogy a cornea hámját soha nem alterálja, mint az a vizes oldatoknál megtörténik. Alkalmazása ez olajos collyriumoknak legjobban tompavégü, vályús üvegspatula segélyével történik, melyet az illető oldatba mártva végig húzunk a kissé széttárt szemrésen. (Archives d’Ophthalmologie 1898. junius.) A csarnokzug szétroncsolásáról, mint glaucomaellenes műtétről értekeznek Duclos és Valude. Történelmi előzményét képezik e műtételnek a különféle sclerotomiák (a Hancock, Heiberg, Stellwag, Spencer Watson, Hoch, Wecker félék r átmeneti műtét a kettő közt a Rochon Duvigneaud-féle reducált sclerotomia). A Fontana-féle űr behasítását, mint eszközt a glaucoma megszüntetésére először Wecker emelte ki s sclerotomiájával ezt czélozta, melylyel a Fontana-ür összenőtt falai helyén egy laza filtratiós szövetet akart létesíteni. De Vincentiis 1894 ben elvetvén a filtratiós heg elvét, a glaucomát oly módon akarta megszüntetni, hogy a csarnok közlekedését a ScMemm-csatornával helyreállítsa s assistensévél, Taylorrál együtt egy műtéti módot közöltek, melylyel ezt elérni vélték. Az operatio a de Vincentfis-féle tűvel történik (végén félholdalakúlag kiszélesedő, a félhold convexitásán éllel biró tű; Valude ezt némikép módosította, az ö eszközén az él a félhold concavitásán van). A műtéthez a beteg fekszik, eserinezve és cocái nozva van, a szemrés terpesztővel széttárva, a bulbus rögzítve ; a tűt 1 % mm.-rel az átlátszó corneaszól mögött a horizontalis átmérőnek valamelyik végpontján szúrja be s előretolja a csarnokban, míg horizontalis túlsó végpontján a zúgban a tű hegye meg nem akad ; ekkor a tű nyelét emelve, illetve sülyesztve s a tű élét a zúg felé fordítva a limbus kerületének felét (jobboldalt a felső, a baloldalt az alsó felét alkalmasabb) végig hasítjuk, azután a tüt kellően rotálva kihúzzuk, az egész műtét alatt egy csepp csarnokvíznek sem szabad elfolynia. A Valude-féle tűnél a hasításkor nem a tű élét, hanem hegyét kell használni. Wecker a műtétet Graefe-késsel végzi, teljesen úgy mint fennebb leíratott, csak a beszúrási helyet választja közelebb 1 mm.-nyire az átlátszó corneaszéltöl; de ez eszközzel végezve a műtét sokkal nagyobb manualis ügyességet igényel. Ez eljárást Wecker sclerotomia internának nevezi. Vincentiis 62, Sgrosso 15, Valude 6 ily módon végzett műtétről számolnak be. De Vincentiis esetei közül 50% mutatott tartós javulást, teljes veszteség volt 2, 4 esetben volt a műtét teljesen eredménytelen; legjobb volt az eredmény glaucomás prodromáknál, chronikus lobos és simplex glaucomáknál. Sgrosso és Valude gl. simplex és hydrophthalmus eseteiben alkalmazták igen jó eredménynyel. A műtét hatását az ellenoldalú félkörnek egy második ülésben való felhasításával fokozni lehet. Ezek alapján szerzők indicáltnak tartják a mütevést glaucomás prodromáknál, chronikus lobos és simplex glaucomáknál, hydrophthalmusnál. Wecker a sclerotomia internál 20 D.-nál nagyobb progressiv myopiánál is indicáltnak tartja, ha annak előrehaladása hygenikus rendszabályokkal le nem küzdhető. Végül áttérnek a szerzők annak megállapítására, minő anatomikus elváltozásokat hoznak létre jelzett manipulatiók a esarnokzúgon Ezt oly módon törekedtek megállapítani, hogy 16 fiúgyermek-hullaszemet és pedig 6-ot a de Vincentiis-, 6 ot a Valude-féle tűvel, 4-et Graefe-késsel a fent leirt módon megoperáltak s seriametszeteken vizsgálták a csarnokzúg elváltozásait. Az operatio nem jár az egész felhasított segmentumon egyenlő eredménynyel. A contrapunctio helyén rendesen csak a sclerocornealis recze van felhasitva és pedig a Descemet végéhez közel eső részében, útjának későbbi részében hasítja fel az eszköz a Schlemm csatornát, választja szét a musc. ciliaris inát, megnyitván a suprachorioidealis spatiumot; a kihúzáshoz közeledve, az eszköz megint csak felületesen hasit, úgy hogy a műtét tulajdonképeni czélja csak az eszköz pályájának közepén, a limbusnak mintegy negyedrészére kiterjedöleg van elérve. Legmélyebb incisiókat csinál a Graefe-kés, a ciliaris izom ina minden esetben ketté lön hasítva s vagy a Schlemm-csatorna vagy a suprachorioidealis űr megnyitva; csak az a hátránya van a Graefe-késsel való operational hogy a műtevés vele nehéz s a csarnokvíz könnyen elfolyik. A de Vincentiis-féle tű többnyire, csak a sclerocornealis reczébe tesz felületes bemetszéseket, a hat eset közül csak egyben lön a sugárizom ina átmetszve és az is megesett, hogy az egész
