Szemészet, 1899 (36. évfolyam, 1-6. szám)
1899-03-26 / 2. szám
44 0 RVOSI HE TIL A P — SZEMÉSZ ET 1899. 2. sz. metszés a -Descemet peripheriáján húzódott végig, teliát a tulajdonképeni zugon kívül feküdt. (Annales d’oculislique 1898 mars avril.) 1. , J v V I. Haishelwood a holocain előnyeit fejtegeti a cocáin felett. A holocain B’/o-os oldata használandó, töményebb oldat nem állítható elő. Az anaesthesia 15—30 másodpercz alatt beáll és 5—10 perczig tart. A pupilla nem tagul ki, sem az alkalmazkodási képesség, sem a szem tensiója nem szenved változást. A corneára sem gyakorolt semminemű kedvezőtlen hatást e szer. Az l°/o-os solutionak -2—3 cseppje teljesen elég complet anaesthesia létrehozásához ; az anaesthesia nem terjed mélyebbre, mint a cocainé, mint azt Lagrange és Cosse állították, csak az az előnye, hogy félannyi idő alatt áll be és kétszer annyi ideig tart. Előnye még a holocainoak az is, hogy — mint Heinz vizsgálatai bizonyítják — l°/o-os oldata erős baktericid hatású. (Oplit. Rewiew, 1898. Juli.) Augstein a porosz vasutak szolgálatában álló egyének látásélességére vonatkozó ministen szabályzatot ismerteti. E szabályzat a hivatalnokokat három csoportba sorolja: AJ csoport: mindkét szemen legalább 2/3-a, B) csoport: az egyiken legalább 2/3-a, a másikon Vs-a, C) csoport: az egyiken legalább Va, a másikon V®-a' legyen meg a teljes Ütőképességnek; az alkalmazottat a látásélességen kívül még az iránt is meg kell vizsgálni, vájjon a váltójelzéseket 350, illetve 200 meter távolságról megismeri-e. Sok kísérletezés után szerző arra az eredményre jutott, hogy normális szemen a váltójelzések felismerésének határa 300 méternél van. Szerző sphaerikns és cylindrikus üvegekkel igyekezett különféle refractio hibákat utánozni, s arra az eredményre jutott, hogy a rendes látás fele teljesen elég az összes szolgálati teendők végzésére, Va visus már elégtelen. Astigmatismusnál a signalokkal való látásvizsgálat háromszor nagyobb látásélességet mutatott ki, mint a közönséges betűkkel való vizsgálat, mi a vizsgálati objectum egyszerűbb voltából jól érthető. (Die ophth. Klinik 1898. november.) A strabismus operatiójának egy új módját írja le Pristley Smith, a tenectomiát. A conjunctivába a megrövidítendő izom alsó szélével párhuzamosan metszést készít, ezen át horoggal az izom ina alá megy; a horog mellett egy külön e czélra szerkesztett csípővel behatol s megfogja vele az inat s a conjunctivát, s ezeket a horog eltávolítása után egyszerre átvágja, úgy hogy az in mellső csonkja csak 1—2 mm. hosszú maradjon; e metszésnek felső széléből kiindulólag az első metszéssel párhuzamosan egy kis bemetszést csinál a conjunctivába. Azután egy háromszor fegyverzett fonál középső tűjét vezeti át a bulbustól kissé elemeit hátsó izomconjunctiva-csonkon; a beszúrási helynek a bulbus horizontalis meridiánjába, vagyis a pupilla közepétől valamivel a canthus fülé húzott vonalba kell esnie, a beszúrás helye e vonalban változó a kívánt eredmény szerint, általában a csípő és canthus közti távolság középpontján szokta elhelyezni. A középső tű elhelyezése után a csípőben foglalt izomconjunctiva darabot levágja, s keskeny lándzsával alápraeparálván, a mellső csonkot, a másik két tűt ebbe szúrja be, mintegy 2—3 mm.-rel közelebb a corneához, mint a csonk széle ; levágván a tűket, a megfelelő fonalpárokat csomózza; ha a műtétet az antagonista tenotomiájával köti össze, akkor csak e tenotomia után csomóz. A műtétet ambulanter szokta végrehajtani, a következményes conjunctivalis izgalom nem nagy, a varratok jól szoktak tartani. (Opth. Rewiew 1898. april.) Barrett számos emlős állatot vizsgált meg alkalmazkodási képességére nézve oly módon, hogy skiaskopiával meghatározta az állat fénytörését, miközben az különféle távolságba nézett, továbbá atropin és pilocarpin hatása, valamint a musculus ciliaris izgatása alatt; a vizsgálat megkönnyítése czéljából sok állaton két ellenoldali iridectomiát csinált vagy az irist teljesen kiszakította. Vizsgálatai arról győzték meg, hogy az alkalmazkodás az ember és majom kivételével minden emlősnél hiányzik, legalább az általa vizsgált állatok egyikénél sem volt meg; a majom alkalmazkodási képessége jóval kisebb, mint az emberé, mindössze 4—5 D. Fontosak e tények azért, mert számos az alkalmazkodásra vonatkozó Budapest, 1899. Pesti Lloyd-társulat könyvnyomdája, f következtetés vonatott le kutyán, nyálon, ökrön tett kísérletekből (Hensen és Voelckers, Tscherning), ez állatok pedig egyáltalán nem tudnak alkalmazkodni. Érdekes Barrett ama megfigyelése is, hogy majomszemen a m. ciliaris gyenge izgatására accommodatio csak a meridionalis tengely irányában történik, erősebb izgatásra teljes accommodatio állt elő. (Ophtli. Rewiew 1898. szeptember.) Pólya Jenő dr. VEGYESEK. Schulelc Vilmos tanár az ibolyántúli fényről szóló czikkeihez a három táblából az elsőt legközelebb küldjük szét. A lembergi szemészeti klinika. F. é. január 25-dikén nyitották meg Lembergben az új egyetemi szemészeti klinikát. A klinikának 40 ágya van, jól berendezett operáló terme, vizsgáló, dolgozó és tanterme. Ezenkivül a klinika egy 60 ágyas tartalékosztálylyal rendelkezik, úgy hogy összesen Í00 beteget vehetnek fel. Az ünnepi beszédet Machek tanár tartotta ..Az újabb vizsgáló módszerek befolyásáról a modern szemészet fejlődésére“. A látható spectrum ibolyahatáráról közöl érdekes adatokat Widmark, s az eddig ez irányban történt fontosabb észleleten kiviil saját vizsgálatairól is beszámol. Az iránt minden vizsgáló egyetért, hogy a szem a rövid hullámú — ibolyán túl eső — sugarakat nem veszi észre, hogy azonban e sugarak iránt a szem teljesen érzéketlen-e avagy csak kevéssé izgattatik általa; e kérdésre nézve már nagyon eltérők a nézetek. így Brücke ama véleményen volt (1S45), hogy a retinát az ultraviolett sugarak nem ingerük, mert a közegek absorptiója folytán el sem érik a retina fényérzö rétegét; Chardonnet e felfogás újabb támogatására kiderítette (1883), hogy a lencse eltávolításával a szem leghatalmasabb absorbeáló közege elesik s ily körülmények közt a szem észreveszi e sugarakat. Egészen ellenkező nézetet vallott Donders (1853), mondván, hogy a retina maga érzéketlen a nevezett sugarak irányában s e véleményét arra alapította, hogy a közegek részéről absorbeáló hatást nem tudott megállapítani. Helmholtz szerint az ideghártya az ultraibolya iránt kis fokban érzékeny; a szem képes egy részüket meglátni, ha előzőleg a világitó sugarakat kizártuk. Mascart vizsgálatai nyomán azon következtetésre jut, hogy a közegek nem absorbeálják teljesen a rövid hullámú sugarakat s a retina annyira érzékeny e sugarak iránt, hogy még a hozzá eljutó leggyengébbektől is izgalomba jut. Kvarcz- vagy mészpát-speetroskopjáu nézve, az általa vizsgált 20—30 egyén közül az emmetropiások az egész speetrumot percipiálták, a myopiások pedig még tovább láttak, sőt az egyik oly részt is látott az ibolyán túl, a melyet akkor (1869) a photographiai lemezén sem tudott felfogni. Sorét nem tulajdonít a retinának közvetlen érzékenységet e sugarakkal szemben, hanem szerinte a közegek fluorescentiája okozza, hogy az ultraibolya átalakul látható sugarakká, melyek ily módon a retina által felfogatnak. Ezen sok részben homlokegyenest ellentmondó nézetek közül a valót kikutatni tette feladatává Widmark. Mindenekelőtt oly speetroskopot igyekezett szerkeszteni, melyben a hasábok és lencsék okozta diffus fény elkeriiltessék. E czélból Hasselberg tanár ajánlatára oly rácsos speetroskopot készített, melyben csak egy kvarczból készült ocular szolgáltatta az egyedüli törőközeget. A Rowland-féle homorú rács úgy alkalmaztatott, hogy centruma, a speetroskop rése és az ocular gyújtópontja mindig derékszögű háromszöget képezett, miáltal a spectrum minden része a focusba volt hozható. E műszerrel 59 egyént vizsgált meg, kiknek legnagyobb része értelmes, művelt ember volt, úgy hogy a nyert adatok pontosság tekintetében alig kifogásolhatók. í’eltünt, hogy a rövid hullámú sugarakat a szem könnyebben fogja fel excentrieusan, mint a látótér centrumában: a fényforrás erőssége is befolyással van, a mennyiben a villamos ivlámpa minden felvillanásánál oly vonalak is láthatókká váltak, melyek különben egyenletes világításnál nem voltak észrevehetők. Vizsgálatai során kiderült, hogy az emberi szem az ultraviolett sugaraknak csak egy részét képes felfogni; egyénenként változik a határ, rendszerint azonban az L—M vonalak közé esik a látható spectrum ibolyahatára, ritkán ezen túl. Idősebb egyének általában kevesebb ultraibolyát látnak, mint a fiatalok; e különbség az 55. éven túl már észrevehetővé válik, a 64. év után pedig igen feltűnő, annyira, hogy e korban a határ rendesen már magában az ibolyában van. A szemnek az ultraviolett sugarak iránt tanúsított csekély érzékenységét első sorban a lencse absorbeáló képességének tulajdonítja ; aphakiás szem az ultraviolett sugarak nagy részét képes felfogni. Ezzel egyszersmind megdönti Sorét azon nézetét, mely szerint a lencse fluorescentiája folytán alakulnának át a rövid hullámú ultraibolya sugarak látható sugarakká, mert akkor éppen a lencse eltávolítása után kevésbbé láthatókká kellene válniok, a minek éppen az ellenkezője bizonyult be. Lencsehiány mellett az ibolyahatár tetemesen kijebb vándorol, egész X 340 - X 370-ig, mely határ körülbelül megfelel a cornea okozta absorpitónak. (Mitteilungen aus der Augenklinik des Carolin, med.chirurg. Instit. zu Stockholm. I. Heft. 1898.) Leittier Vilmos dr. vezető: Müller Ágoston.) Dorottya-utcza 14. sz.
