Szemészet, 1898 (35. évfolyam, 1-6. szám)
1898-11-13 / 5-6. szám
1898. 5—6. sz. 57 ORVOSI HETILAP — SZEMÉSZET szerű továbbterjedést úgy magyarázza, hogy a fekélyt a terjedése irányában határoló alávájt epithel alatt bacteriumok szaporodnak, melyek időnként egy bizonyos mennyiségű toxint termelnek, s ezen toxinok adják meg egy újabb terjedésre az okot; a bacteriumok tehát tulajdonkép csak közvetve okozói az ulcusnak. Gelatina és agaron tenyésztett culturáiban csak staphylococcus pyogen, aureust talált, mely tengerimalacz corneájára oltva közönséges gcnyes iníiltratumot okozott. Szerinte a bántalom keletkezésében idegbefolyások nem szerepelnek ; e mellett szól az, hogy a cornea érzéstelensége csak elvétve észlelhető, valamint az is, hogy a keratitis neuroparalyticától egészen elütő lefolyása van. Hippel (Halle), Úthoff és Pflüger a veleszületett színvakságról beszélnek. Mindhármuk tapasztalata a mellett szól, hogy nem a csapok hiányának tulajdonítandó ezen anomalia. Centralis scotomát egyikök sem talált; megegyeznek abban, hogy a velesziilötten színvak eentralis látása erősebb világításnál csökkent, kis fokban leszállított világításnál növekszik. A spectrumot a színvak színtelen, illetve egyszínű fényes szalagnak látja, mely a vörös felöl megrövidült, az ibolyánál normalis kiterjedésű. Hippel és Pflüger betegénél a simultan és successiv contrastok nem mutattak eltérést a rendestől; Utlioff úgy találta, hogy a színvak fényérzéke az ingerküszöbre vonatkozólag megegyezik a rendessel, míg ellenben az ingerkülönbözetekre vonatkozólag a színvak érzéke világos nappal kisebb, leszállított világításnál pedig nagyobb az épszemüénél. Nem tartható helyesnek az a nézet, mely szerint a színvaknak a külvilágról nyert képei olyanok volnának, mint a photographlemezé, mert nála a színek ugyan hiányoznak, de helyettük fénykülönbségek érvényesülnek. Igen érdekes, hogy Uthoíf betegénél a hallásban is volt eltérés, a mennyiben ugyanazon hang különböző erősségben szólaltatva, egészen más benyomást keltett az egyénnél. Lucanus az említett esetekkel szemben egy esetében észlelt szerzett teljes színvakságról szól, mely tarkómerevséggel kapcsolatban fejlődött ki, s egyidejűleg a látás is a rendes Vio-re alászállt. A látás javulásával 1V2 hó múlva a színlátás is visszatért, és pedig oly sorrendben, hogy előbb a spectrum két vége, s csak utóbb a közepe is. A bántalmat centrális eredetűnek tartja. Leber ama nézetének ad kifejezést, hogy Hippel és PfÜigernek nystagmus és strabismussal szövődött színvaksági esetei kórosak is lehettek. Visszafejlődő homonym hemianopiáknál a hiányzott látótérrészekben nem ritkán találni a színlátásban is eltéréseket, miből még utólag is diagnosis tehető. S miután Hippel esetében tényleg volt nagymérvű látótérszűkület, nem utasítható teljesen vissza a felvétel, hogy a színvakság centrális eredetű volt. Sattler a myopia operálásának egyszerűsített módjáról számol be. Otto statistikájának közlése óta újabb 95 esete van, melyek közül 30 már az újabb eljárás szerint lön operálva, mely abban áll, hogy Hess módszere szerint az átlátszó lencsét elörement discissio nélkül távolítja el. A műtétet 12'0 dioptrián alul egyáltalán nem végzi. A sebastigmásság csökkentése czéljából a Weber-féle vájt lándzsát alkalmazza, melylyel 6—8 mm. hosszú sebet készít a corneában 1J/2—2 mm.-re a corneaszéltöl, merőlegesen a függélyes meridiánra. Horoggal meghasítva az elülső lencsetokot, kanállal behatol a csarnokba, ily módon támogatja a hátsó sebajkat, egyúttal egy másik kanállal enyhe nyomást gyakorol a cornea alsó felén, vagy a lencserészek eltávolítására egyszerűen a rögzítő csípővel adja meg a nyomást alulról. A kanállal való ismételt behatolással sikerült neki a lencse 2k—-3/i részét is eltávolítani; gyermekeknél rendesen már az első kanálbevezetésnél kijön a lencse sárgásszínű közepe. Az irist a csarnokba vitt kanállal tartja távol a sebtől; a lencserészek kiürülése után bekövetkező pupillaszükiiléskor atropint cseppent be. Utókezelésnél a Fuchs-féle rácsot alkalmazza; másodnapra már rendesen tág a pupilla, a cornea csillog, ciliaris injectio nincs, s a lencsemaradékok felszívódása tovább is majdnem teljesen izgalommentesen történik. Két gyermeknél mindjárt az első műtét után fekete pupillát kapott, igaz, hogy itt a hátsó tokot is megsértette s üvegtest a sebben mutatkozott. Minden esetre tanácsos azonban a hátsó tokot megkímélni, s inkább több hét vagy hónap múlva discissióval javítani meg az állapotot; különben ezzel is, jobb, ha nem sietünk. A mellülső csarnok kiöblítése, vagy a lencsemaradékok kiszívása teljesen fölösleges és épen nem közömbös beavatkozás. Ezen műtéti eljárásnak több előnye van a discissio felett’ Nevezetesen a gyógyulás sokkal rövidebb idő alatt, s csaknem minden izgalomtól menten következik be; complicatiók, főleg a glaucoma a ritkaságok közé tartozik. E mellett a beavatkozások száma is csökken, mert két, sőt fiatal egyéneknél esetleg egy ülésben is végleges eredményt érhetni el. Előadó a cataracta zonularist is a leirt módon operálja, s az előnyök itt is ugyanazok. Ablatio retinae ellen ezen műtéti mód sem biztosít; újabban észlelt ugyan egy esetet, melyben a műtét után hosszabb idő múlva a másik, ugyancsak nagy fokban myopiás szemen ablat. rétin, fejlődött ki, míg az operált szem e bajtól ment maradt, azonban ily esetleges észlelésekből nem merne a myopia-ellenes operational^ Vaucher értelmezése szerint valamely gátló hatást tulajdonítani a retinaleválás keletkezése ellenében. Tartózkodó a véleménye az iránt, vájjon operatio után állandó marad-e avagy változik a szem fénytörése. Mert sok hiba csúszhatik a vizsgálatba az operatio előtti refractio meghatározásnál, noha klinikáján e tekintetben a legnagyobb elövigyázattal járnak el; egy esetben azt a benyomást nyerte, hogy a fénytörés kisebbedéit. A tárgyról nyilatkozott Hess is, kijelentvén, hogy 37 esetben operált az imént ismertetett módon s mindannyiszor jó eredményt látott úgy a gyógyulás rövidsége, valamint az eredmény tekintetében is. Hirschberg lebenyes sebet készít oly esetekben, midőn (pl. gyermekeknél) discissiótól jó eredményt nem várhat. E seb készítésével úgy gyógy tartam, mint az elért látás tekintetében analog eredményeket ér el, mint Sattler. Mindazonáltal úgy találja, hogy a complicatiók még mindig elég gyakoriak (10%)> s azért a túlságos optimismust nem tartja helyénvalónak. Hippel is az átlátszó lencse rögtöni eltávolításának híve, ő azonban valamivel nagyobb: 8—9 mm. hosszú sebet készít. Nyugtalan gyermekeknél a lebenyes seb készítését nem találja helyesnek, itt inkább a discissiót pártolja. Szerinte ritkán van szükség háromnál többszöri beavatkozásra. ThierneJc azon aggályai vaunak Sattler operatiójával szemben, hogy könnyen következik be iriselöesés, ha a beteg nyugtalan, de meg a lencse eonsistentiájának is olyannak kell lennie, hogy könnyen és gyorsan eltávolítható legyen, a mi az operatiora való myopiák nem minden esetében van meg. Azért úgy véli, hogy a megbeszélt módszer inkább csak fiatal egyéneknél alkalmazandó. A felszólalók részéről kifejezett aggodalmakat Sattler nem osztja. Laqueur baloldali homonym hemianopia esetéről referál, mely boncztanilag is vizsgálat alá került. Klinikailag typusos hemianopia volt jelen, a kis kiterjedésű ép látóterek éles elhatárolásával a függélyes középvonalon. Papillák reactiója jó, szemtiikri lelet negativ. Tájékozási képessége csaknem teljesen elveszett. A beteg, kinél 14 év óta állott fenn albuminuria, s két év óta arteriosclerosisben szenvedett; hydrops, ascites és szívbénulás tünetei közt múlt ki. Bonczolatnál a baloldali art. cerebri egyik ágában 10 mm. hosszú, solid thrombus és mindkét occipitalis lebenyben lágyulásos góczok találtattak, melyek jobboldalt a cuneusra, baloldalon pedig az egész cuneus, lobus lingualis és fusiformisra terjedtek ki. E leletből azt következteti, hogy a látás centruma tényleg a fissura calcarinában és közvetlen környékén létezik, de valószínű, hogy a gyrus lingualisnak is némi köze van e centrumhoz. Landolt az izom elörehelyezéséröl értekezik. Megkülönbözteti 1. a resectiót, midőn az izomból egy darabot kivág, s a szemtekén tapadó inat az izomcsonkkal egyesíti; 2. az elörevarrást, melynél az izmot tapadási helyéről lefejtve egy elöbbfekvö helyen erősíti meg, s végül 3. az elörevarrással összekötött resectiót, midőn az izomnak végéből egy darabot eltávolít, s a megmaradt részt a corneához közelebb erősíti a szemtekéhez. Jelenleg ez utóbbi kettőt, de főleg az utolsót tartja legjobb eljárásnak. Az előrevarrás sikertelenségét, mely némelyeknél bekövetkezik, annak tulajdonítja, hogy az izmot vagy nem választják le tökéletesen, vagy a varratokat nem vezetik elég mélyen és messze a sclera, illetve a conjunctiva szövetébe; ilyenkor az izom nem tapad meg j a kívánt helyen. Szükségesnek tartja, hogy a beteg 6—7 napig mindkét szemén kötéssel ágyban feküdjék és később a binocularis látás helyreállítása czéljából stereoscopikus gyakorlatokat végezzen. Leitner Vilmos dr.
